galéria megtekintése

Szánalmas hibáktól hemzseg az új töritankönyv

33 komment


M. László Ferenc

Ízekre szedték az uniós támogatásból készített tizedikes tankönyvet a történelemtanárok szombaton. Az állami tankönyv hemzseg a bakiktól, a térképek és az ábrák jelentős része hibás, elrajzolt, olyan témák hiányoznak belőle, amelyeket viszont az érettségin számon kérhetnek a diákoktól. A Történelemtanárok Egylete szombaton mutatta be a tankönyvről készített rendkívül részletes elemzését.

Tudta, hogy a Duna–Tisza közén szénmezők húzódnak? Nem is tudhatta, mert erre egy új, uniós támogatással kifejlesztett állami tankönyv hívja fel a figyelmet. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben (OFI) a tizedikesek számára készült történelemkönyv 187. oldalán található térkép szerint a reformkorban Baja környékén, a folyó bal partján barnaszénre bukkantak.

Persze a megjelölt területen soha nem találtak szenet, legfeljebb 80 kilométerrel nyugatra, a Mecsekben. És nem barnaszenet, hanem lignitet és feketeszenet. Mindössze arról van szó, hogy az OFI térképészei továbbra is hanyag illusztrációkkal látják el a készülő tankönyveket. Mint arról decemberben beszámoltunk, a kilencedikesek történelemkönyvében például Visegrádot sikerült „áthelyezni” a Duna túlpartjára Vác helyére.

Az új könyveket átvizsgáló Történelemtanárok Egylete (TTE) a tizedikesben is rengeteg hibát talált: az 57 térképből 13 problémamentes. Többek között ebben a kötetben is összefolyik a kora újkorban Duna és Majna – holott a két folyó közti csatorna négyszáz évvel később épült meg. De a TTE szerint az ábrákkal, képekkel is akad gond. A Magyarország nemzetiségeit és viseletüket bemutató képen németeknek titulálják a magyarokat, a németeket pedig horvátoknak. A 32 ábra hatodában tartalmi hibát találtak, tíz esetében a cím pontatlan, a magyar uralkodókat felsoroló táblázatból kifelejtették az 1526-ban megkoronázott Szapolyai Jánost.

 

A TTE szerint egy olyan tankönyv kerül az iskolákba, amely sok hibát tartalmaz, nem készít fel az érettségire, de az uniós támogatásnak köszönhetően olcsóbb, árelőnyben van a többi, esetlegesen jobb minőségű tankönyvvel szemben. A történelemtanárok szakmai-érdekvédelmi szervezete felhívja arra is a figyelmet, hogy bizonyos érettségi témakörök nincsenek elégé kibontva, a barokk korszak bemutatását például egyetlen mondattal intézi el a tankönyv, miközben tele van olyan adatokkal, amelyek ismeretét még az új a kerettanterv sem várja el. Bár a TTE szerint is üdvözlendő a szexualitás történetének bemutatása, az elemzés szerint érthetetlen, miért foglalkozik hosszan a könyv a korabeli pletykákkal, királyi szeretőkkel, ágyasokkal, el nem hált nászéjszakákkal. Bethlen Gáborról például ezt írták: „szoknyabolond fejedelem ellen állítólag ezer felszarvazott férj forralt bosszút”.


Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az egyesület szakemberei úgy vélik, egy új, kísérleti tankönyv szerzőinek arra is figyelniük kellett volna, hogy ne kerüljenek be a tananyagba olyan állítások, amelyeket a történelemtudomány már jó ideje meghaladott. Így a 14. oldalon például az olvasható, hogy a református egyház alapítója, Kálvin János végeztette ki Genfben Szervét Mihályt, holott nem is volt tagja az ítéletet meghozó tanácsnak. Sőt, előre szólt Szervétnek, ne utazzon a városba. A TTE szerint a tankönyv elfogult a Habsburgokkal, a 19. századi eszméket taglaló leckében alig érinti a korszak legjelentősebb eszmerendszerét, a liberalizmust. De a nacionalizmust és a konzervativizmust is összemossák, holott a konzervatívok a 19. században nem voltak nacionalisták.


Reviczky Zsolt / Népszabadság

Hogy miért fogalmaztak így a szerzők, azért sem derül ki, mert a tankönyvnek nincsenek szerzői, csak „tananyagfejlesztője” (Borhegyi Péter) és szerkesztői. Mint arról korábban beszámoltunk, az OFI új módszert alkalmaz: a szerzők csak leadják a szövegeiket, majd ezt valakik összegyúrják, esetenként átdolgozzák. Így viszont nem tudni, ki a felelős a hibákért. A kilencedikes tankönyvről szóló vitán Borhegyi a Népszabadság többszöri kérésére sem volt hajlandó elárulni, kik állították össze a bakiktól hemzsegő térképeket. Ráadásul a tizedikes tankönyv befejezetlen – a R@adás elnevezésű digitális tananyag 70 százaléka még mindig elérhetetlen –, miközben két éve már tanítanak belőle az iskolákban.


Reviczky Zsolt / Népszabadság

Egyébként a Történelemtanárok Egylete rendkívül részletes analízist készített: 92 oldalon elemzik a 223 oldalas tankönyvet, még azt is kiszúrták, hogy rossz irányba mutat néhány nyíl az egyik ábrán. Bár az OFI-tól senki nem akart részt venni a TTE által szervezett szombati vitán, a holnapjukon azt írták, a tizedikes tankönyvet kipróbáló 46 tanár „kifejezetten pozitívan nyilatkozott a tankönyv belső felépítéséről, arányairól, tartalmi és vizuális elemeiről”. Erre a TTE szakemberei a szombati konferenciájukon megjegyezték: a könyvet értékelő 46 pedagógusból 41 szerződéses viszonyban áll az OFI-val, nehezen mondhattak mást, ráadásul 61 százalékuk azzal a feltétellel tanítana belőle, ha kijavítják a hibákat.


Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az OFI visszautasította a TTE kritikáit azt hangsúlyozva, lehet, hogy túl sok a könyvben az évszám, de a tanulóknak nem kell az összeset megtanulniuk. Az intézet szerint nem is elfogultak a Habsburgokkal szemben, hiszen az uralkodóház történetét kutató Pálffy Géza volt az egyik lektor, ami pedig a liberalizmust illeti, részletesen kitértek rá a tizenegyedikes tankönyvben. Az OFI szerint az utóbbiról a TTE is tud, „a kritika így tudatos és manipulatív kísérletnek tűnik a tankönyv készítőinek politikai lejáratására”. Miklósi László, az Egylet elnöke a szombati rendezvényükön visszautasította, hogy „politikai mezőre tereljék a TTE szakmai elemzését”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.