Az országgyűlési képviselet ugyanis országos ügyekről szól. Az országgyűlési képviselő feladata a maga politikai álláspontja – és nem egy-egy választókerület lakóinak sajátos szempontjai – szerint foglalni állást az Országgyűlés elé kerülő ügyekben. Aki helyi érdekeket akar képviselni, az az önkormányzati választásokon induljon el, és ha elnyeri a helyi lakosok bizalmát, intézze az ő ügyeiket a településen, és képviselje érdekeiket az országos intézményekkel folytatott tárgyalásokon. Ez nemcsak a listás, hanem az egyéni képviselőkre is igaz, a csak egyéni választókerületekben választott képviselőkből álló brit vagy francia parlamentben is. Mivel a politikai szempontokat a hasonló felfogású közéleti emberek leghatékonyabban politikai pártok révén tudják képviselni, a többpárti parlamentarizmusnak akkor is a pártlistás választás felel meg a legjobban, ha a klasszikus brit demokrácia kizárólag egyéni választókerületeket alkalmaz. A képviselők ott is pártjelöltek, pártképviselők. Szerencsétlennek tartom, ahogy Kész az „igazi” képviseletet a pártjelöltekből lett képviselőkkel állítja szembe.
Miként ítélhetjük meg ezen az alapon Késznek a határon túli magyarok képviseletére vonatkozó javaslatát? Fenntartom a magam mindig is vallott nézetét, amely Kész korábbi álláspontjával esik egybe: a magyar Országgyűlésbe azok küldjenek képviselőt, akik magyar állampolgárként Magyarországon, a magyar törvények hatálya alatt élnek, s legfeljebb átmenetileg tartózkodnak külföldön.
Ami a 2014-es választáson történt, ezt erősíti meg. Maga Orbán Viktor büszkélkedett el azzal, hogy a kétharmadhoz szükséges egyetlen mandátumot a Magyarországon kívül élők szavazatainak köszönhette a Fidesz. Annak, hogy a több millió, magyarországi lakhellyel nem rendelkező potenciális jogosult közül alig százezren adtak le szavazatot, szinte valamennyien a Fideszre (hiszen neki köszönhették az állampolgárságot és a választójogot, s neki voltak ezért hálásak), holott az ottani választások tapasztalatai szerint politikailag a szomszéd országokban élő magyarok is megosztottak. Ezek a szavazatok biztosítottak újabb teljhatalmat a Fidesznek Magyarországon, noha a magyarországi választók szavazatai alapján ez nem jött volna össze. Ez arra figyelmeztet minket, hogy még egyetlen képviselőt sem indokolt a nem itt élők szavazatai alapján juttatni Magyarország parlamentjébe. Úgy sem, hogy a nem itt élők egyetlen, nem itt élő képviselőt választanak. Ahogy 2014-ben a kétharmados teljhatalom múlott ezen a mandátumon, más alkalommal az múlhat rajta – ennek az egy képviselőnek a szavazatán –, hogy ki alakíthat kormányt, milyen politikai törekvések jegyében kormányozzák az országot. Méghozzá olyan képviselő szavazatán múlhat ez, aki maga nem haszonélvezője vagy elszenvedője a magyar Országgyűlés döntéseinek. Alátámasztja ez azt az állampolgársági törvény módosítása kapcsán kifejtett véleményemet, hogy a nem Magyarországon élőknek (s korábban sem itt élőknek) adott állampolgárság, s a választójog arra alapozott kiterjesztése ellentétes a népszuverenitás elvével.
A minap a Political Capital konferenciáján Gulyás Gergely fideszes képviselő elmesélte: azért döntöttek úgy a Fideszben, hogy a magyarországi lakhellyel nem rendelkezők csak egy (listás) szavazattal rendelkezzenek a választásokon, mert tisztában voltak azzal, hogyan viszonyul a magyar társadalom a választójog ilyen kiterjesztéséhez. Vagyis a Fideszben tudták és tudják, hogy a magyarországiak többsége nem támogatja azt. (Ezt mutatja minden közvélemény-kutatás is.) Mégis, az ellenzék demokrata képviselőinek többsége előbb behódolt az állampolgárság ügyében, és most már sokan a választójog ügyében is behódolnak a Fidesznek. Nem látok erre okot.
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
