galéria megtekintése

Az elefánt és a kisegér

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 15. számában
jelent meg.


Zappe László
Népszabadság

Az, hogy az idei POSZT egyik fődíját – lényegében mindegy, hogy a legjobb előadásét vagy rendezését – Az isten ostora fogja nyerni, előre kiszámítható volt. Hogy a másikat is neki ítéli az előre kellően szelektált zsűri, azt azért nem gondoltam volna, a tervezői díjról már nem is beszélve.

De úgy látszik, túlságosan is jól működött a szervilizmus és a hatalmi arrogancia. Túl nyilvánvalóvá tette önmagát. De fölösleges a háborgást ragozni. Fontosabb az országos színházi találkozó jövőjén gondolkodni. Most bizonyos értelemben a zsűri kezére játszott a sajátos bojkott és a vak véletlen is. Négy előadás alkotói vonultak ki a versenyből, a Brandot pedig Törőcsik Mari rosszulléte miatt a zsűri nem láthatta.

Beszűkült a választék. Ám a végeredmény így is nyilvánvalóvá tette, hogy ez így nem mehet tovább. De pontosítanunk kell, hogy mi nem mehet így tovább. Maga a POSZT – vagy csak a verseny lebonyolítási rendje. Én csak az utóbbira mondanám, hogy tűrhetetlen. És emiatt kár lenne az egészet kidobni. Igaz, hogy a POSZT talán sohasem volt az a magas szintű szakmai esemény, amilyenre vágyhatnánk, csak olyan, amilyet érdemlünk. Mégis veszteség lenne, ha ez sem lenne, és kétséges, mi születhetne helyette.

 

A verseny rendjét viszont a válogatók kiválasztásától a zsűri összeállításáig át kell alakítani. Kérdés csak az, ki fogja ezt megtenni. A most hatalmon lévők nyilván nem fogják magukat önként korlátozni. Erre tanít a történelem, a hatalomközeli és kulcsszerepbe került Magyar Teátrumi Társaság eddigi története, és nem utolsósorban a mostani zsűri működése. Inkább a mohóságuk növekedésével számolhatunk.

Ám az idei események azt is világossá tették, hogy a POSZT másik szakmai tulajdonosának, a Magyar Színházi Társaságnak az egység megőrzését célzó kompromisszumkészsége a teljes csődhöz, a totális önfeladáshoz vezetett. A fesztivál közös művészeti irányítása kisegér-elefánt együttműködésnek bizonyult. Legalábbis a versenyzést és a verseny végső kimenetelét illetően. Mert például a szakmai megbeszéléseken a legtapintatosabb műelemzés folyt. Kivéve természetesen az újvidéki Bánk bán vitáját, ahol nem lehetett szó nélkül hagyni az előző este történteket.

De itt is egyetértés volt, mindenki védte az előadást a fölháborodókkal szemben. Mintha minden megbeszélésen csak az egyik fél lett volna jelen. Így nehéz a párbeszéd, a kibeszélés feloldó, kölcsönös megértető erejében bízni. Úgyhogy kíváncsian várom, vajon képesek lesznek-e mindazok, akik nemcsak beszélnek róla, de komolyan is gondolják, hogy a fesztivál hagyjon fel a politikai küzdőtér szerepével, térjen meg a művészeti eredményeket demonstráló összejövetel keretei közé, mire jutnak az elkövetkező hónapokban.

És nem utolsósorban mire jut önmagával az ősszel tisztújításon áteső és így talán majd megújuló Magyar Színházi Társaság, képes lesz-e kilépni a kisegér pozíciójából.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.