Az, hogy az idei POSZT egyik fődíját – lényegében mindegy, hogy a legjobb előadásét vagy rendezését – Az isten ostora fogja nyerni, előre kiszámítható volt. Hogy a másikat is neki ítéli az előre kellően szelektált zsűri, azt azért nem gondoltam volna, a tervezői díjról már nem is beszélve.
De úgy látszik, túlságosan is jól működött a szervilizmus és a hatalmi arrogancia. Túl nyilvánvalóvá tette önmagát. De fölösleges a háborgást ragozni. Fontosabb az országos színházi találkozó jövőjén gondolkodni. Most bizonyos értelemben a zsűri kezére játszott a sajátos bojkott és a vak véletlen is. Négy előadás alkotói vonultak ki a versenyből, a Brandot pedig Törőcsik Mari rosszulléte miatt a zsűri nem láthatta.
Beszűkült a választék. Ám a végeredmény így is nyilvánvalóvá tette, hogy ez így nem mehet tovább. De pontosítanunk kell, hogy mi nem mehet így tovább. Maga a POSZT – vagy csak a verseny lebonyolítási rendje. Én csak az utóbbira mondanám, hogy tűrhetetlen. És emiatt kár lenne az egészet kidobni. Igaz, hogy a POSZT talán sohasem volt az a magas szintű szakmai esemény, amilyenre vágyhatnánk, csak olyan, amilyet érdemlünk. Mégis veszteség lenne, ha ez sem lenne, és kétséges, mi születhetne helyette.
