Ahol hús van, ott légy is van – döngicséli a közrádióban a reggeliző híveknek Orbán Viktor a paksi bővítés uniós leállításáról. Az erős képben a legyek lennének azok a „nagy európai cégek", amelyek az Európai Bizottságon keresztül úgymond részt kérnek maguknak a nagy szelet (remélhetőleg nem romlott) magyar húsból.
A kormányfő szinte lemondóan hozzáteszi, ezzel kapcsolatban nem is pufogna. A rá jellemző cinizmussal Lázár János is ebből az alapállásból bírálja az uniót, és valljuk be: ha igaz lenne, amit állítanak, az tényleg nem lenne túl elegáns. De én akárhogy is forgatom a „csodablablás" uniós közleményt, ilyet nem találok benne. Csak azt, hogy Magyarország miért nem hirdetett versenyt a beruházásra.
Erre az a válaszunk, hogy másutt se volt verseny, amit szakértők azóta szanaszét cincáltak. Ráadásul a magyar–orosz „kormányközi egyezmény" tavaly januári aláírásáig Orbánék is pályázatot ígértek, amit aztán tagadtak. De milyen ok kell ahhoz, hogy a két új atomblokkot a Magyar Népköztársaság Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége közötti atomenergia-egyezmény megújításába csempészve rendeljük meg? Meghökkentő csel: a bírónak is két évébe tellett, amíg megtalálta a sípját.