Van-e értelme egy olyan közegben a továbblépés irányairól beszélgetni, ahol a döntéshozó a közös gondolkodásra való nyitottság legkisebb jelét sem mutatja, ahol a tényleges változás esélyének hiánya, illetve az állásfoglalással járó kockázat az érintettek jelentős részét eleve elzárja a részvételtől? Legfeljebb annyiban, hogy magunknak igazoljuk, lehet másképp is. Lehet nyilvános vitákon, szakmai anyagokról folytatott párbeszéden keresztül szabályozási koncepciót készíteni, és lehet a magyar sajátosságokat nem figyelmen kívül hagyó jogállami megoldásokat kidolgozni. Ilyen folyamat eredményeként született meg ez a médiaszabályozási koncepció.
A médiaszabályozás, illetve a teljes médiapolitikai arzenál célja a társadalmi párbeszédet előmozdító médiarendszer működési kereteinek megteremtése. A koncepció szerint a társadalmi párbeszéd többet jelent a plurális médiakínálat alkotmányos követelményénél. Jelent egyrészt olyan médiakínálatot és médiaszerepfelfogást, amely a különböző álláspontok számára valódi vitalehetőséget biztosít, önmaga is kritikusan, reflexíven reagál a politikai és a gazdasági rendszer felől érkező üzenetekre, törekszik a folyamatok megértésére és megértetésére, és összességében aktív, ösztönző szerepet vállal a végletes társadalmi és politikai megosztottság megszüntetésében. A társadalmi párbeszéd a közönséggel szemben is elvárást jelent. Megvalósulásának feltétele, hogy a közönség tagjai képesek nyitottan, de egyúttal kritikusan viszonyulni a média üzeneteihez. E hosszabb távú célkitűzés megvalósulását a médiaoktatástól, a tudatos médiafogyasztás erősítésétől várjuk.
A médiatartalom szabályozásában az általános polgári jogi és büntetőjogi korlátok mellett sajátos médiajogi szabályozásra és médiajogi szankciók kilátásba helyezésére legfeljebb az európai közösségi jog által egyértelműen elvárt esetekben van szükség. Nem az a kérdés, hogy kell-e a nyomtatott és az internetes sajtót szabályozni – meggyőződésünk, hogy nem –, hanem ma már egyértelműen az, hogy kell-e a televíziós és rádiós tartalmakat ilyen előírásokkal szabályozni. Az önszabályozás minden médium esetében megfelelően helyettesíteni képes a sajátos médiajogi előírásokat. Mivel azonban a szabályozás alapvető fontosságú társadalmi értékekre és problémákra reagál, elfogadhatónak tartunk egy olyan állami felügyeleti megoldást, amelynek célja nem a szankcióalkalmazás, hanem a szabályozással érintett társadalmi jelenségek médiabeli megjelenésének figyelemmel kísérése, nyilvános megvitatása, napirenden tartása. Erre egy ombudsman jellegű intézmény lenne alkalmas. A kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége a közszolgálati média mellett azon kereskedelmi szolgáltatások esetében lehet indokolt, amelyek a kevésbé tudatos hírfogyasztási szokásokkal rendelkező közönséget is elérik; e körbe az országos általános tematikájú szolgáltatások tartoznak. A kiegyensúlyozottság tartalmának pontosabb meghatározása, illetve annak számonkérése az érintett szolgáltatók bevonásával, önszabályozás keretében oldható meg.
