A győztes bika mindent visz

Vásári festők és falvédőgyártók kedvenc témája volt a múltban a szarvasbőgés. Az egykaptafás ábrázolás lényege mindig ugyanaz: hatalmas agancsú szarvas áll az éji hegytetőn vagy egy magas fákkal övezett tisztáson, s miközben testére ezüstös fényt szór a holdvilág, ő égnek fordított tekintettel bőg.

Ránduljunk ki Sopronba

Akár télen, akár nyáron keresünk utazási célpontot, akár semmittevésre, akár aktív időtöltésre vágyunk, Sopronnal jól választunk.

Seholszigeten jó lenni!

Hook kapitányt sem kell leküzdeni ahhoz, hogy Pán Péter Seholszigetén egy jót játszszunk.

Bécs: családbarát múzeumok

Óriási piros megafon nőtt ki a falból a bécsi Technikai Múzeum bejárata fölött, hirdetve, hogy érdemes odamenni, mert valami különleges történik.

Egy év a lengyeli kastélyban

Gyönyörű környezetben, Tolna megyében, a Völgység nyugati dombjainál fekszik az alig hatszáz lelkes Lengyel. Már a kora Árpád-korban is lakott település volt, nevét az akkor ott élt lengyelekről kapta. A községben büszkék arra, hogy róluk neveztek el egy késő kőkori kultúrát.

 

Lecseréli szürkés színét a Gemenc

Határozottan minden jel azt mutatja, kopogtat a tavasz. Ilyenkor még a legkényelmesebbek is vágynak a természet gyönyörűségére. Aki teheti, látogasson el - akár egy hosszú hétvégére - a Szekszárdhoz és Bajához egyaránt közeli Gemencbe. Az összesen 72 hektáros területből a Duna menti 18 hektárnyi védett terület Európa legnagyobb összefüggő ártere.

A tavasz hírnökének mondott hóvirág lassan eltűnik, viszont a csillagvirág már bontogatja kék szirmait, s hamarosan megjelenik az illatos hunyor is. A mogyoróbokrok virágba borultak, április végén pedig már a gyöngyvirág is illatozik a Gemencben. Március derekán érkeztek vissza a fekete gólyák, a rétisasok pedig nagy szerelemben vannak, már elfoglalták fészkelőhelyeiket. Mielőtt hosszabb kirándulásra invitálnánk az olvasókat, a kisgyermekes családoknak kisebb sétát ajánlunk a pörbölyi ökoturisztikai központ környékén, ahol a vadmegfigyelő helyről biztosan számos gímszarvast és vaddisznót láthatnak bekerített helyükön. Csontos Péter erdészetvezetőtől megtudtuk, hogy már ellenek a vaddisznók, s a kocák rövidesen kivezetik rejtekhelyükről kis csíkos malacaikat - általában négyet-hatot. A Gemencben már több tanösvényt alakítottak ki, a Pörbölyről induló új ösvényen pár perces sétával juthatunk el az arborétumba.

Pörbölyön, a közkedvelt erdei iskola szobái mellett faház és vendégház is jó szállást kínál. A havi rendszerességgel tartott családi programok is igen kedveltek, beleértve a hangulatos túrákat és a kézműves-foglalkozásokat. De első osztályú hotelszolgáltatásban lehet részünk - a vadászati idényen kívül, március 15. és augusztus 15. között. Karapancsán, az ősfás terület közepén levő, tavaly felújított műemlék együttes két kastélya, vadászháza módfelett impozáns. Az ugyancsak lakható kiskastély egyben bemutatóhely: erdő- és vadgazdálkodás, valamint a néprajzi emlékek láthatók. A majorság lovakkal, különböző lovas kocsikkal, sőt szánnal is rendelkezik, amelyek szintén élményekkel gazdagítják a látogatókat.

A nagyon népszerű gemenci erdei kisvasút üzemeltetéséről szintén a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. gondoskodik. Kiinduló-állomása Pörbölyön van, a másik végpontja pedig a Szekszárdtól hat kilométerre levő Bárányfok. A vonat most is - igény szerint - visz csoportokat, május elsejétől menetrend szerint járja a "csodák erdejének" harminc kilométeres vonalát, hét végén pedig gőzös vontatja a nosztalgiavonatot. Az előző években sétahajót is beiktattak, ami a Nagy-Dunán ringatja az utasokat. A romantikára vágyó bátrabbak kajaktúrákat tehetnek a holtágakon, igény szerint a környéket jól ismerő kísérővel. Kajakokat lehet bérelni, s tegyük hozzá, hogy kerékpárokat is.

Áprilisban 15-20 fényképezőgéppel jól bánó kirándulót várnak a fotóshétvégére. Hajnalban - amikor jobban mozog a vad - lovas fogattal járják az etetők és szóróhelyek környékét. Azt senki nem ígéri, hogy bárki is megpillanthatja a rejtőzködő hódokat, amelyeknek a visszatelepítése 1996-ban kezdődött el. Azóta a - múlt század legelején vadászatuk miatt teljesen kipusztult - nagyrágcsálók megint tagjai a gemenci faunának. Viszont a vízparton fellelhetők a hódrágások.

Info

A szálláshelyek és az utazások árai megtalálhatók a www.gemenczrt.hu honlapon. Ezt a kirándulást megelőzően is érdemes tanulmányozni - például az aktuális vízállás miatt is.

A március 21-i kirándulás - beleértve a halászlét és a vonatjegyet is - 2900 forintba kerül.

Megfigyelőtorony Malomtelelőn
Megfigyelőtorony Malomtelelőn
Top cikkek