Hajdúszoboszló, a reumások Mekkája

Ha azt mondom, "wellness", a Dunától keletre szinte mindenkinek Hajdúszoboszló jut az eszébe.

Becsekkolunk az erdőbe

Matracszálláson 600, szállodában 3000-4000 forintért kínálják az idén az erdei iskolákat.

Göteborg, a park- és iparváros

Göteborg, a második legnagyobb svéd város fekvésénél fogva remek "központi tábora" lehet annak, aki Délnyugat-Skandináviát veszi célba.

Lecseréli szürkés színét a Gemenc

Határozottan minden jel azt mutatja, kopogtat a tavasz.

Állatok - kéznyújtásnyira a schönbrunni állatkertben

A világ legrégibb állatkertjét 1752-ben alapították, úri passzióból, hiszen Mária Terézia férje, Lotaringiai Károly hozta létre, s csak két évtizeddel később nyitották meg a közönséges halandók előtt is.

 

Seholszigeten jó lenni!

Hook kapitányt sem kell leküzdeni ahhoz, hogy Pán Péter Seholszigetén egy jót játszszunk. Elég, ha Budapesttől alig hetven kilométerre, Nőtincsre vesszük az irányt, ahol Vigyázó Sas és az Erdő szelleme, azaz Markó Judit és férje, Lek János révén mesebeli világba jutunk.

Nógrád megye egy csodálatos természeti adottságokkal megáldott településén, a Börzsöny, a Cserhát és a Naszály találkozásában, erdők, mezők, rétek közt és egy horgásztó szomszédságában ötödik éve épül a 15 hektár területen elterülő Seholsziget Élménypark. Ha üres puszta lenne, akkor is érdemes lenne Nőtincset úti célnak választani. Ám van itt minden, ami gyereknek játék, s ami a felnőttet gyerekké tudja újra varázsolni.

Kisvonat, amely a tóhoz visz, lovas kocsizás, játszóterek tornyokkal és különféle forgó, lengő és mozgó mászókákkal, az állatsimogatóban pedig legalább húszféle jószággal ismerkedhetünk, az aranyfácántól a rackán át a lámáig. Nem tenyészet ez, de a szaporulatból akár még vásárolhatnak is a vendégek, amennyiben jó gazdának találtatnak. Ha pedig a húsvétra kapott nyúl terhessé válik otthon, befogadják még azt is.

A park tulajdonosai 2000-ben létrehoztak először egyedi tervezésű Pán Péter Játszóházat, ahol a gyermekek önfeledt játékörömei mellett az egészséges mozgás igényeit is figyelembe vették. No meg azt, hogy a szülőket se rekesszék ki mindebből. Előbb nagyáruházakban jelentek meg programjaikkal, majd öt évvel ezelőtt rátaláltak Nőtincsre, ami állítólag a törökök fogságából levágott és öszszekötött hajfonatukon leereszkedett, s így megszabadult lányokról kapta a nevét. Bár mostanában effélét már nem látni erre, de a nők tincsét állítólag sokáig fújta szerteszét a település környékén a szél. Csodák viszont mindmáig történnek Seholszigeten.

Pedagógusok, közösségvezetők, nyári foglalkozás- és táborszervezők figyelmébe, valamint családi programként bátran ajánlható ez a 15 hektáron elterülő, s annak ötödében már belakott mesepark a Lókos-patak és az erdő találkozásánál. Az árak barátságosak: 18 éves korig 400 forint a napijegy, a felnőtteké 600, a családi összesen 1800, a nagycsaládosoknak külön kedvezmény jár. A kemencében sült lángossal, a bográcsban főtt ételekkel helyi ízeket kínálnak, de nem veszik rossz néven, ha az étkezőasztaloknál a hátizsákban otthonról hozott ételt csomagolják ki.

Az Erdő szelleme és Vigyázó sas szervezett itt már indiántábort - természetesen wigwamokba, de épp a napokban ácsolják már a "csillagfény-szálló" bungalóit is. Az állatok védőszentjéről elnevezett Szent Ferenc-kupola faragott oszlopai között pedig - gyerekek és felnőttek részére - "foglalkoztatót" építettek, pontosabban ácsoltak és faragtak ki. Előbbieknek a kézműves műhelymunka, utóbbinak akár a konferencia vagy csapatépítő tréning lehetőségét kínálva. Kovácsműhellyel felszerelt lovarda is várja a látogatókat, ahol kezdők és haladók számára egyaránt biztosítanak programokat. Akár bérletes rendszerben, akár próbalovaglásként Loós Sándor lovászmestertől mindenkinek van mit tanulni. Az élménypark áprilisban csoportos látogatókat fogad, május elsején lesz a nagy tavaszi nyitány, amikor is birkanyírással, patkolással, népzenei bemutatókkal színesítik a park mindennapi életét. Ekkortól minden szombaton és vasárnap 10-től délután 5-ig tartanak nyitva.

Táboroznak is a gyerekek az élményparkban
Táboroznak is a gyerekek az élményparkban
Top cikkek