Salzburg Netrebko nélkül

Salzburgi fesztivál botrány nélkül nehezen elképzelhető. Az idén a járványszerűen terjedő lemondások váltanak ki dühöt a vezetésből, csalódottságot a közönségből. Legutóbb Anna Netrebko, a körülrajongott szoprán jelentette be, hogy beteg, és nem vállalja a fellépést Pergolesi Stabat Materének betervezett előadásain, sem a közös estet Roberto Villazonnal.

Bécs: még tartanak a nyári örömök

Mint egy igazi mediterrán város! - kiáltott fel meglepetten a minap egyik Bécsbe látogató ismerősöm.

Linz: barokk város kortárs művészettel

Elmúltak az idők, amikor az autós elszáguldott a linzi kijárat mellett, sietve úti célja, a salzkammerguti tavak vagy esetleg Németország felé.

Gyulai karnevál, reneszánsz hangulatban

Gyula önkormányzata 2004 óta rendezi meg a Reneszánsz Karnevált, amely immár szezonnyitó hagyománnyá vált a Körös-parti fürdővárosban.

Krems és Göttweig - Alsó-Ausztria titkai

Bármerre indulunk el Bécsből, vonattal, autóval, kerékpárral, hajóval, Alsó-Ausztriába jutunk.

 

Baden, a Bécsi-erdő szívében

Egyre több bécsi barátom invitál új otthonába - a fővárostól 25 kilométerre, Badenbe. Elragadtatottan mesélnek az új környezetről, a varázslatos kisváros előnyeiről, hozzátéve, hogy egy pillanatig sem okoz gondot a távolság.

Igaz, az A2-es autópálya, amelyen rendes körülmények között 15-20 perc alatt benn lehet lenni a központban, tartogat néha meglepetést: nem csak a csúcsforgalomban lehet zsúfoltság, hanem olyankor is, amikor a bécsiekre különlegesen rájön a bevásárlási láz, és tömegesen indulnak az ugyanezen az útvonalon lévő Shopping City Südbe, avagy onnan hazafelé. De akinek ez nincs ínyére, az eleve a tömegközlekedést választja: a badeni villamos végállomása a Karlsplatzon van, ennél kényelmesebb és gyorsabb összeköttetésről álmodni sem lehet.

Ugyanez ajánlható azoknak a turistáknak is, akik Bécsben töltött napjaikat színesítenék meg egy kis vidéki kiruccanással. Megéri. A biedermeier városka, a történelmi emlékeket is idéző Kurpark - az egykori császári fürdővárosokra jellemző zenekari pavilonnal, ahol nyaranta valóban operettdalok csendülnek fel - kellemes sétalehetőséget nyújt. A csinos sétálóutca kávéházai, kisvendéglői csábítóak, s bár kétségtelen, hogy ez a városka is kora nyártól mutatja a legvonzóbb arcát, minden évszaknak megvan a szépsége. A Kurpark közepén a Strauss-Lanner-szobor emlékeztet arra, hogy az operett (egyik) fővárosában vagyunk: a badeni színház, amely építészete miatt is megéri a látogatást, a legjobb hagyományokat követve egyáltalán nem vidéki színvonalú előadásaival gyakorta idevonzza a kényes bécsi közönséget is. Nyaranta az arénában is rendeznek szabadtéri előadásokat, s vagy tíz éve kaszinó is kiegészíti az esti szórakozási lehetőségeket. Sokakat nem a játékszenvedély vonz ide, hanem a kitűnő étterem, az elegáns környezet - persze ha kicsit nyerni is lehet, az nem éppen hátrány.

A szép épületek, rendezett utcák mellett a városka legfőbb erőssége a sok zöld terület. Nevezetes a Doblhoffpark, annak is a rózsakertje, és persze a termálfürdő, amelynek fedett része római kori emléket idéz, a legkorszerűbb technikával párosítva. A nyár e téren is különlegességet kínál: Ausztria legnagyobb homokos strandját, délies éghajlattal.

A már említett Kurpark hangulatos ösvényei a dombon felfelé vezetnek, páratlan kilátást nyújtva. Látható, hogy Baden nagyszerű levegője nem véletlen: erdőség veszi körül. Nem egyéb ez, mint a nevezetes Wienerwald, a Bécsi-erdő, amelyet Ödön von Horvath színdarabban, nagyon sok festő - köztük - Georg Ferdinand Waldmüller és Emil Jakob Schindler - ecsettel örökített meg. A terület Bécshez kötődik - de mint látjuk, Baden is határain belül fekszik, s aligha intézhető el egy kézlegyintéssel: erdő van sok helyen, sokféle, tekintélyes méretű és nagyszerű állagú, de nem ilyen, mint ez az osztrák fővárost elválaszthatatlanul körülölelő 126 ezer hektáros terület, 40 millió fával. Hétezer állatfaj honos itt, s 200 ezren élnek közvetlen vonzáskörében, 21 millió körüli az évente idelátogatók száma. Bécs 23 kerületéből nyolc az erdő szélén fekszik - sőt némelyiknek része is a fás terület. Nyugat, észak felé nem lehet a városból úgy kijutni, hogy át ne haladnánk rajta, s az itteni életet markánsan befolyásolja a zöld terület közelsége. Bécs bitorolja a nevet: a terület 94 százaléka közigazgatásilag nem hozzá tartozik, hanem Alsó-Ausztria tartományhoz, amelynek 56 települése fekszik a területén.

A Bécsi-erdőt mint területi egységet először egy 1002. november 2-án kelt dokumentum említi. Ha nem is a későbbi Wienerwald néven, de pontosan körülhatárolva, a tájat jellemezve szerepel benne a terület, amelyet II. Henrik császár ezzel a pecsétes írással a Bécsben akkortájt éppen csak berendezkedő babenbergi hercegség ugyancsak Henrik névre hallgató őrgrófjának adományozott.

A ma oly rendezetten természetes erdőség akkor még gondozatlan, inkább ijesztő, mint vonzó táj volt, a természet erői és a megfékezhetetlen vadállatok birodalma. A Habsburgok előtt épültek már kolostorok az erdőség területén - a heiligenkreuzi cisztercita kolostor éppúgy, mint a klosterneuburgi Ágoston-rendi, vagy a mauerbachi, amely karthauzi szerzetesek otthonául szolgált évszázadokon át. A több mint ezeresztendős történet csúcspontja egyébként a XIX. századra esik: ekkor hódították meg a városiak, fedezték fel a nagy művészek és ekkor, pontosabban 1870-ben mentette meg a pénzéhség miatti kiárusítástól az Erdő Hőse, egy bizonyos Joseph Schöffel. Bátran szállt szembe a városi hatóságokkal, és végül nem kis áldozatot is hozva kiverekedte igazát. Nevét ma érdemrend viseli.

A labdarúgó-Eb alatt az olaszok is a Hotel Schloss Weikersdorfban laktak
A labdarúgó-Eb alatt az olaszok is a Hotel Schloss Weikersdorfban laktak
Top cikkek