galéria megtekintése

Tesztüzemben túl okos a tévé

0 komment

A Volkswagen trükközése után lehet, hogy a lapostévék körül robban ki hasonló botrány? Egy uniós támogatással működő brit ügynökség szerint a Samsung tévék fogyasztása a teszteknél jóval szebb értékeket mutat, mint a mindennapi használatkor.

A ComplianTV nevű, nem kormányzati szervezetek kutatóiból álló hálózat azzal vádolja a Samsungot, hogy a tévékhez mellékelt energiafogysztási címkék adatai nem a valóságot tükrözik. Méreseik szerint ugyanis e készülékek a tesztelés közben jóval kevesebb energiát fogyasztanak, mint a mindennapi használat közben - közölte elsőként a meglepő tényt a Guardian. Erre az úgynevezett „Motion lightning" nevű technológia ad lehetőséget, mely voltaképp felismeri a képen látszó tartalmat, s ennek megfelelően állítja be a fényerőt, ezáltal a fogyasztást.

Környezetbarát technológiával vetít a Samsung. (Joe Stinziano vezérigazgató-helyettes és Tim Baxter elnök a Samsung las vegasi bemutatóján)
Környezetbarát technológiával vetít a Samsung. (Joe Stinziano vezérigazgató-helyettes és Tim Baxter elnök a Samsung las vegasi bemutatóján)
Steve Marcus / Reuters

A Samsung szerkesztőségünkhöz is eljuttatott állásfoglalása szeint

 
„határozottan visszautasítjuk azokat a vádakat, amelyek szerint TV beállításaink egyikét úgy alakítottuk volna ki, hogy az a hatósági laboratóriumi tesztek során megtévesztő eredményeket adjon az eszköz energiafogyasztásáról."

A cég szerint a Motion lighting nem egy olyan beállítás, amely csak a minőségellenőrző tesztek során kapcsol be, hanem olyan alapbeállítás, amely mind laboratóriumi, mind pedig otthoni körülmények között működik, a TV üzembe helyezésével automatikusan bekapcsol, és mindaddig bekapcsolva marad, amíg a vásárló a Standard módban kívánja használni a készüléket.

„A Motion lighting beállítás egyike azon megoldásainknak, amelyeket azért fejlesztettünk ki, hogy TV-technológiánk környezeti hatásait csökkenthessük. Vállalatunk nagyon büszke ezekre a technológiákra, és a jövőben is további innovációra törekszik ezen a területen" - szól a cég közleménye.

Sajnos a ComplianTV tesztjének részletei még nem ismertek, ám a kutatók közleménye szerint a fogyasztás a tesztfilmek elindulásakor 70 Wattról egy percen belül 39 Wattra csökkent. A svéd energiaügynökség idén arra figyelmeztette Brüsszelt, hogy olyan meg nem nevezett gyártmányú tévékkel is találkozott, melyek felismerik a teszteléshez használt videókat és ilyenkor azonnal csökkentik a készülékek fogyasztását.

A tévék teszteléséhez általában tízperces videókat használnak, melyekben lassú és gyors mozgások váltakoznak különböző fényességű képeken. A gyártók általában maguk végzik a tesztelést s az eredményeket közzéteszik, melyeket az egyes országok illetékes hatóságai is ellenőriznek.

Az Európai Bizottság képviselője kijelentette, hogy éberen figyelik a helyzetet és amennyiben szükséges, elindítják a szükséges vizsgálatot és változtatnak a szabályozáson.

Digitális információfolyamból (így a tesztfilmből is) egyebek iránt bármilyen jelsorozat megjegyezhető és ennek alapján a tévé szoftvere valóban át tudhatja állítani az energiafelvételt is - tájékoztat Márki Ferenc a Műegyetem Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékének docense. Igaz, a hírekben szerepelt ötven százalékos változás vélhetően átlagot jelent, egy sötétebb kép esetén például jóval kisebb lesz a fogyasztáscsökkenés. A trükközés egyébként már az áruházakban megkezdődik, hiszen itt legtöbbször felnyomják a kiállított készülékek fényerejét, kontrasztját és színtelítettségét, így tetszetősebb kép hívogat minket, mint amelyeket az energiatesztelések során alkalmaztak. Aki otthon is az áruházi beállításokhoz hasonlóra állítja televízióját, az bizony jelentősen többet fog fogyasztani, mint amit az energiacímkéken talál.

A Samsung tévéivel kapcsolatban februárban egyébként arról szóltak a hírek, hogy a hangvezérléses funkciókkal ellátott készülékek harmadik félnek is kiadhatják a mindig aktív mikrofonok által összegyűjtött hanganyagot. Akkor kiderült, a vállalat nem vállal garanciát a személyes adatok védelmére.

Virtuális valóságba ringat a Samsung
Virtuális valóságba ringat a Samsung
Mario Anzuoni / Reuters

Egy új világba értünk - jegyezte meg a mostani eset után Jack Hunter, az Európai Környezeti Iroda szóvívője. Egy olyanba, ahol az egymással összekötött technológiák egyre okosabbak, ám ez a helyzet újfajta visszaélésekre is alkalmat teremt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.