– Tudta, hogy ez valami fontos dolog, amit szabadalmaztatni kell?
– Azonnal felismertem, hogy ha ezt sikerült kinyomtatni, bármit sikerülhet. S mivel már korábban együtt dolgoztam egy jogásszal, az illető megírta a szabadalmi kérelmet és beadtuk. Ma 18 európai, 76 amerikai és 14 japán szabadalom védi a módszert. (Az egyik legfontosabb idén augusztusban jár le, és egyesek azután valóságos robbanást várnak a piacon – a szerk.)
|
A gép munkában
Pichi Chuang / Reuters |
– Akkor ezzel megnyílt az üzleti siker előtt az út?
– Nem azonnal. A cégem elnöke nem látott nagy fantáziát a dologban, ezért 1986-ban saját céget alapítottunk, amihez 5,5 millió dollárt kunyeráltam össze. Ez lett az igazi start, a 3D Systems, amely azóta is működik és mára az iparág egyik legfontosabb vállalata. (Nyomtatókat ugyanúgy gyártanak, mint különféle tárgyakat, melyeket a repülőgépipartól Hollywoodig mindenhová szállítanak. – A szerk.) Ma már sokféle 3D nyomtatási módszer létezik, de a miénk, az úgynevezett sztereolitográfia ma is az egyik legfontosabb.
– Mi volt az új technológia első alkalmazási célterülete?
– Először műanyag alkatrészek prototípusainak gyártására gondoltam, mivel ezeknek az elkészítése akkoriban hagyományos úton akár két hónapig is tartott. A mai lehetőségek előre látásához azonban nagyon merész képzelőerőre lett volna szükség.
– Mikor kezdte ezeket ön is felismerni?
– Csak az utolsó pár évben, amikor megjelentek az egyre olcsóbb nyomtatók, amelyek igazán széles körben lehetővé tették a technológia használatát.
– Mi lepte meg ezek közül a legjobban?
– Az orvosi alkalmazás, különösen a komplex műtéti megoldások, az állkapocs, az arcpótlások és a gerincsérültek önálló mozgását lehetővé tévő külső „csontváza”, az exoskeleton.
– És mit szólt a módszer sötét oldalához, a házilag kinyomtatott fegyverhez?
|
A 3d-printer jó mozit is nyújt munka közben
Gary Cameron / Reuters |
– Majd minden technológiának lehet negatív hatása, ami a felhasználókon múlik. Kétségtelenül jobban szeretném, ha nem ilyesmire használnák a 3D nyomtatást, de meg kell azt is mondani, szerencsére elég vacak lett az eredmény.
– Mi a további fejlődés útja?
– Jobb anyagok és pontosabb technikák. Kezdetben a kinyomtatott tárgyak elég törékenyek voltak, ma már ez is megoldódott. A műanyagok után pedig hamarosan jönnek a fémek. Sokan már ma is hobbiszinten használják a 3D nyomtatást a legkülönbözőbb célokra.
– Az igazi áttörést mégis az ipari termelésbe való bevonulás jelentheti. Viszont ez teljesen át is alakíthatja a gyártófolyamatokat, amelyekhez már sokkal kevesebb alkalmazott kell…
– Ez valószínűleg egy ideig még nem lesz nagy veszély. Elsőként az ipari termelés lokalizációját figyelhetjük majd meg. Helyi kis cégek is alkalmasak lesznek arra, amit eddig az olcsó munkaerő végzett a nagyvállalatoknak távoli országokban. A 3D nyomtatás a világ ipari termelésében ma még csak hárommilliárd dolláros értéket képvisel, ez azonban valószínűleg gyorsan nőni fog. Persze a munkások száma a digitális forradalomnak köszönhetően is csökken. Az Egyesült Államokban jóval kevesebben dolgoznak a termelésben, mint harminc éve.
– A kinyomtatott tárgyak méretében hol lesz a határ?
– Nem tudom megmondani. Ma már vannak így készülő repülőgépszárnyak is. Ugyanakkor a kisebb tárgyaknál biztosan óriási lesz a fejlődés, gondolok például a Google tervezett moduláris „legó” telefonjára, amelynek 3D nyomtatással készül majd a váza.
– Ma is dolgozik még új terveken?
– A kilencvenes évek végén nyugdíjba mentem, de a cég vezérigazgatója visszahívott, aminek annál is szívesebben tettem eleget, mert roppantul izgat a gyors változás, ami a módszert körülveszi. Naponta bejárok a laboratóriumba a cég műszaki területet irányító vezetőjeként – igaz, ma már a saját repülőgépemmel.
