Létezik az, hogy minden forog, kivéve a világegyetemet?
Ha felnézünk az égre, egy zavaros égboltot látunk, kisebb-nagyobb csoportosulásokkal, sűrűbb és ritkább, fényesebb és sötétebb területekkel. Úgy látjuk, minden égitest nagyobb csoportokba, halmazokba, felhőkbe tömörül, miközben minden forog, valamennyi égitest és -halmaz is állandó mozgásban van. A bolygók a saját tengelyük körül pörögnek, a holdak a planéták körül, valamennyien a szintén pörgő Nap körül, maga a Naprendszer a Tejútrendszer tömegközéppontja körül, a Tejút a helyi galaxishalmaz középpontja körül, a halmazok a lokális szuperhalmazban, a szuperhalmazok pedig még óriásibb komplexumokba tömörülve forognak. De ha még jobban kizoomolunk, kiderül, hogy ez csak egy „helyi sajátosság”, maga a világegyetem amúgy minden irányban egyenletes, mitöbb, mozdulatlan.
|
Csak mi látjuk csomósnak az univerzumot
Veres Viktor / Népszabadság |
Az univerzum keletkezésével és működésével kapcsolatos elméletek és számítások legalábbis alapvetésnek tartják, hogy bármely pontján is állunk a világegyetemnek, és bármerre nézünk, a világűr mindenhol egyenletes. Ha mozgásban lenne, a tengelye körül forogna, vagy egyenetlenül tágulna, az romokba döntene egy sor kozmológiai számítást.
A University College London és az Imperial College London kutatói most ezt a feltevést tették próbára. Arra jutottak, hogy elenyésző (1 a 121 ezerhez) annak a valószínűsége, hogy az univerzum mozgásban van.
A kutatásban a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásról 2009 és 2013 között készült térképeket vetették össze egy sor, mozgó univerzumot feltételező kozmológiai modellel. A Planck műhold mérései alapján a legősibb, közvetlenül az ősrobbanás után keletkezett fényhullám intenzitását, és - első alkalommal - a polarizációját, azaz irányát is megmérték az egész égbolton, majd az adatokat összevetették többek között az egy irányba tartó, a tengelye körül pörgő, a „nyúlós”, illetve a „puklis” (egyenetlenül táguló) világmodellekkel.
|
A Planck műhold hamisszínes felvétele a kozmikus háttérsugárzás hőmérséklet-fluktuációiról
ESA and the Planck Collaboration |
A háttérsugárzásban olyan mintázatokat kerestek, amelyek akkor jönnének létre, ha az univerzum mozogna. Ha például az egész kozmosz forogna, akkor spirális mintázatokat kellene látnunk, ha viszont egyenletlen sebességgel tágulna bizonyos irányokban, akkor hosszú, forró és hűvös „nyúlványok” keletkeznének a mikrohullámú térképen. Mivel semmi ilyesmit nem észleltek, levonták a végkövetkeztetést: a világegyetem minden irányban egyforma, tehát mozdulatlan, nincs iránya. A kozmológia ezzel megmenekült.
