– A hazai filmesek a szexjelenetekkel is konzervatívak szoktak lenni, erre most Csepregi Évára ropva kapunk egy emlékezetes édeshármast…
– Herbai Máté operatőrrel minden egyes snittet előre átbeszéltünk. Majd két héttel a forgatás előtt kiderült, 35 mm-es film nyersanyagra tudunk dolgozni. Ez mindent felborított, hiszen lassabb és körülményesebb vele dolgozni, mint HD-technikával, így sok betervezett snittről lemondtunk. Maradt a lényeg. Ugyanakkor azt eldöntöttem, hogy a bulvárnak nem akarok azzal témát adni, hogy bárki levetkőzik a filmben. Lehet, hogy ez nem így történne meg, de nagyon nem szerettem volna, hogy a moziban azt vizsgálja a néző, hogy kinek milyen a bőre a dramaturgiai szempontból fontos pillanatok helyett.
– Paul Verhoeven az Ellet-t azért Franciaországban forgatta, mert nem volt olyan amerikai színésznő, aki vállalta volna a főszerepet. A Kút esetében voltak visszautasítások?
– Magyarországon nagyon kevés olyan színész van, aki megengedheti magának, hogy visszadobjon egy filmszerepet. Ezenfelül rólam elterjedt, hogy szeretem a színészeket és a szakmájukat. Minden egyes jelenetet átbeszélek a szereplőkkel – csak úgy várható el egy produkció a színésztől, ha jogosnak érzi azt.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
– A film producere, Pusztai Ferenc nagy szerepet kapott színészként. Nem tartott attól, hogy ki fog lógni a profi színészek közül?
– Kilóg? Ha igen, akkor sajnálom. Amikor írtam a forgatókönyvet, sokkal kisebb szerepről volt szó. Ekkor mondtam a Ferinek, hogy ez lesz az ő szerepe. Amikor kiderült, hogy nagyobb teret kap a figura, rendeztünk egy castingot, amelyre meghívtuk Ferit is. Engem meggyőzött.
– A Kút cselekménye időben nehezen behatárolható, annyi biztos, hogy a dohányboltok előtti időkben játszódik Magyarországon. Az egyik jelenetben bevágja Kálomista Gábor producert. Ő az Abszurdisztán metaforája?
– Nem a személye volt a lényeg, hanem a Páholy című tévéműsora. De a jelenetben ott van még egy híradórészlet a hétszáz menekült megfulladásáról – egyszóval környezetet szerettem volna festeni. „Ülünk valahol a Kelet és a Nyugat között”.
– Sokkal erősebb utalásokra lett volna szükség.
– Ilyen mértékű sunyiságot, mint a kék, de most már nemzetiszínű plakátkampány, a film forgatása idején, de még egy évvel ezelőtt ilyenkor sem feltételeztem volna. El sem tudtam képzelni, hogy olyan indulatokat korbácsolnak fel, amelyek lecsitulása generációkon át tarthat. Utólag tekintve, lehet, hogy erősebb utalásokat kellett volna alkalmazni, még akkor is, ha egyáltalán nem szeretek direkten politizálni: az emberek egymás iránti viszonya érdekel.
