galéria megtekintése

„Ilyen mértékű sunyiságot, mint a plakátkampány, fel sem tételeztem volna”

13 komment


Csákvári Géza

Gigor Attila játékfilmje, a Kút egy benzinkúton játszódik a magyar Abszurdisztánban, ahol minden megtörténhet. Olyan is, amit magyar filmestől eddig sosem láthattunk.

– A Coen testvérek stílusát szerette volna honosítani?

– Zavarna, ha tömegesen azt állítanák, hogy hasonlítani akarok a Coen testvérekhez vagy akár más rendezőkhöz, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy sokan hatnak rám. A Coen testvérek is. De mondhatnám Takeshi Kitanót is: meghatározó élmény volt számomra, ahogy a brutalitást keveri a szentimentalizmussal, két összeférhetetlen dolgot a történetmesélésben. A Kút esetében hasonló volt a célom: elmesélni egy romantikus történetet úgy, hogy közben összeszoruljon a gyomrunk.

– Magyar filmben még sosem látott erőszakot zúdít a nézőre.

– Mindent meg szerettem volna mutatni, amit csak a költségvetés megenged. Borzasztó nehéz ma már erőszakos halált ábrázolni filmben úgy, hogy az hasson is. Ha meghal valaki a vásznon, azt muszáj, hogy érezze a néző. Ne csak arra gondoljon, hogy na, elfröccsent még egy vérpatron. Az ölés és a meghalás nehéz feladat, különösen ha csak háztartási eszközök állnak rendelkezésre.

 

– A hazai filmesek a szexjelenetekkel is konzervatívak szoktak lenni, erre most Csepregi Évára ropva kapunk egy emlékezetes édeshármast…

– Herbai Máté operatőrrel minden egyes snittet előre átbeszéltünk. Majd két héttel a forgatás előtt kiderült, 35 mm-es film nyersanyagra tudunk dolgozni. Ez mindent felborított, hiszen lassabb és körülményesebb vele dolgozni, mint HD-technikával, így sok betervezett snittről lemondtunk. Maradt a lényeg. Ugyanakkor azt eldöntöttem, hogy a bulvárnak nem akarok azzal témát adni, hogy bárki levetkőzik a filmben. Lehet, hogy ez nem így történne meg, de nagyon nem szerettem volna, hogy a moziban azt vizsgálja a néző, hogy kinek milyen a bőre a dramaturgiai szempontból fontos pillanatok helyett.

– Paul Verhoeven az Ellet-t azért Franciaországban forgatta, mert nem volt olyan amerikai színésznő, aki vállalta volna a főszerepet. A Kút esetében voltak visszautasítások?

– Magyarországon nagyon kevés olyan színész van, aki megengedheti magának, hogy visszadobjon egy filmszerepet. Ezenfelül rólam elterjedt, hogy szeretem a színészeket és a szakmájukat. Minden egyes jelenetet átbeszélek a szereplőkkel – csak úgy várható el egy produkció a színésztől, ha jogosnak érzi azt.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– A film producere, Pusztai Ferenc nagy szerepet kapott színészként. Nem tartott attól, hogy ki fog lógni a profi színészek közül?

– Kilóg? Ha igen, akkor sajnálom. Amikor írtam a forgatókönyvet, sokkal kisebb szerepről volt szó. Ekkor mondtam a Ferinek, hogy ez lesz az ő szerepe. Amikor kiderült, hogy nagyobb teret kap a figura, rendeztünk egy castingot, amelyre meghívtuk  Ferit is. Engem meggyőzött.

– A Kút cselekménye időben nehezen behatárolható, annyi biztos, hogy a dohányboltok előtti időkben játszódik Magyarországon. Az egyik jelenetben bevágja Kálomista Gábor producert. Ő az Abszurdisztán metaforája?

– Nem a személye volt a lényeg, hanem a Páholy című tévéműsora. De a jelenetben ott van még egy híradórészlet a hétszáz menekült megfulladásáról – egyszóval környezetet szerettem volna festeni. „Ülünk valahol a Kelet és a Nyugat között”.

– Sokkal erősebb utalásokra lett volna szükség.

– Ilyen mértékű sunyiságot, mint a kék, de most már nemzetiszínű plakátkampány, a film forgatása idején, de még egy évvel ezelőtt ilyenkor sem feltételeztem volna. El sem tudtam képzelni, hogy olyan indulatokat korbácsolnak fel, amelyek lecsitulása generációkon át tarthat. Utólag tekintve, lehet, hogy erősebb utalásokat kellett volna alkalmazni, még akkor is, ha egyáltalán nem szeretek direkten politizálni: az emberek egymás iránti viszonya érdekel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.