galéria megtekintése

Nem engedik el Pizzát, a világ legszomorúbb jegesmedvéjét

2 komment

K. K.

Hiába ajánlott segítséget egy észak-angliai állatpark, a világ legszomorúbb jegesmedvéjének tulajdonosai egyelőre meggyőzhetetlenek és nem akarják odaadni a plázában tengődő nagyragadozót senkinek. Az eset kapcsán a hiányzó állatvédelmi szabályozásra és az előírások figyelmen kívül hagyására hívja fel a figyelmet több állatvédő szervezet.

A Grandview egy csillogó bevásárlóközpont a dél-kínai Kanton városában. Ott él a világ legszomorúbb jegesmedvéje, Pizza. A három éves állatról készült felvételek márciusban járták be a világot, amikor földön feküdt, teljesen kimerülve, miközben a látogatók vakukkal fényképezték és dörömböltek a kifutója üvegén, hátha az állat megmozdul és tudnak róla egy jó készíteni. Az Animals Asia elnevezésű állatvédelmi szervezet már akkor aláírásgyűjtésbe kezdett, kezdeményezve Pizza kiadását.

Pizzán kívül a plázában több állat is állat is él méltánytalan körülmények között, a bevásárlóközpontban ugyanis 580 ezer négyzetméteren tartanak vadállatokat. Belugákat, rozmárokat, sarki farkast és rókát, valamint több ezer más állat tengeti az életét üvegfal mögött kifutókban vagy akváriumokban A felmérések szerint azok az állatok vonzzák a legtöbb látogatót, amelyek a hideg éghajlatot szeretik. Ilyen Pizza, a jegesmedve is.

 

Míg a nyugati állatkertek felhagytak a nagy tengeri élőlények fogva tartásával, addig az új kínai vállalkozások inkább a ritka cápák, sarki vadállatok és pingvinek bemutatása felé nyitnak. A távol-keleti ország törvények lehetővé is teszik mindezt, hiszen az országban az állatvédelem még gyerekcipőben jár, az érdeklődők sora viszont végeláthatatlan. A plázában január óta több mint egymillió látogató fordult meg, nagy részük Pizza és a többi sarkvidéki állat miatt érkezett. Az állatok kékes fényben és műhavon élnek, a tartási körülmények köszönő viszonyban sincsenek a természetes élőhelyükkel.

Forrás: Ecorazzi

A hároméves Pizza egy ablaktalan teremben él, nincs lehetősége elrejtőzni, annak ellenére, hogy a jegesmedvék életük kétharmadát átalusszák. Az állat nehezen viseli az állandó zajt, a fényképezőgépek villanását, a látogatók dörömbölését az üvegen, ezért szellemileg teljesen kimerült.

A pláza sarkvidéki részlegének vezetője, Meng Zsi-huj azt mondta, hogy a személyzet a mesterséges körülmények ellenére is igyekszik játszani az állatokkal, foglalkoztatják őket, jégbe fagyott élelmiszert adnak nekik, így próbálva előhozni belőlük a velük született ösztönöket. Az állatvédőket azonban ez nem hatotta meg. Az Animals Asia vezetője szerint teljesen más körülmények szükségesek egy jegesmedvének, mint amilyeneket a pláza meg tud teremteni.

Forrás: Foxnews

Pizza egyébként fogságban született, így a helyi ápolók szerint más a természetes környezetben elpusztulna. Ráadásul azt állítják, hogy a jegesmedvének kifejezetten jó dolga van, mert főtt marhahúst, lazacot, tojást, gyümölcsöket és hóval kevert mézet is kap.
Kínában az állatpark-őrület 2011-ben tört ki, amikor is egy tucat akváriumot nyitott egy pekingi székhelyű non-profit szervezet. Ez a szám 2013-ban 30-ra, 2016-ban 60-ra emelkedett. „Az akvárium ipar új lehetőséget lát a bevásárlóközpontokban elhelyezett állatparkokban, ezzel is bővítve a fogyasztást" – mondta a szervezet vezetője.

Az állatok rosszul tartását mi sem mutatja jobban, mint hogy a négyméteresre megnövő belugákat egy 6 és fél méter mély akváriumban tartják, jelentősen csökkentve a mozgásterüket.

A Grandview pláza vezetősége szerint ez az előírásoknak megfelel. Hasonló körülmények között tartottak ugyan belugákat a világ több pontján, de az állatok stressztűrő képességének csökkenése miatt szinte mindegyiket átalakították már.

A világ legnagyobb átvédő szervezete, a PETA szerint azok a programok is károsak az állatokra, ahol az emberekhez túl közel kerülnek, azok megsimogathatják őket vagy akár úszhatnak velük. „Ilyenkor az állat úgy érzi, hogy még abba a szűk mozgásterébe is betör az ember, ami van, és ez növeli a stresszfaktort" – mondja a szervezet egyik munkatársa.

A növekvő piac gyenge törvényekre épül. Jelenleg nincsenek állatjóléti törvények Kínában és nincs külön passzus arra sem, hogyan lehet fogságban tartani a vadállatokat. Ugyanígy hiányzik az átfogó állatvédelmi törvény, amely az állatkínzást büntetné – mondta Peter Li, a Humane Society International állatjóléti szakértője.

Forrás: Foxnews

A törvényhozás leginkább a legújabb vadvédelmi törvénnyel takarózik, amikor állatvédő szervezetek felhánytorgatják a szabályok hiányát. Csakhogy a rendelkezés nem tér ki sem a fogságban, sem az üzleti érdekből tartott állatok védelmére.

Ha még az állami tulajdonban lévő állatkertek sem tartják szem előtt az állatok védelmét és jólétét, akkor mi várható el egy magánvállalkozástól – teszik fel a kérdés ezzel szemben az állatvédők. Azt mondják, az előírások többsége arra vonatkozik, hogy az állatkertek hogyan tartsák fenn magukat úgy, hogy zavartalan legyen a működésük. De az nem egyértelmű, hogy a szabályozás vonatkoztatható-e a plázákban, üzleti érdekek szerint üzemelő állatparkokra.

Mindenesetre a Grandview akváriuma ellen indított petíciót már 575 ezren írták alá - írja a qz.com. Arra a kérdésre, Pizza valaha kiszabadul-e a plázából, az Animals Asia vezetője azt mondta, nyitottak lennének arra, hogy a jegesmedve visszakerüljön a Tianjin parkba, ahonnan származik, vagy a pláza vezetése fogadja el az észak-angliai Yorkshire Állatpark ajánlatát, és az állat Európában találjon új otthonra.

Legnagyobb elkeseredésükre a pláza vezetősége egyelőre meg akarja tartani a jegesmedvét. Azt mondják, nincs szükségük külföldi szervezetek segítségére.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.