galéria megtekintése

Nagyhatalmi verseny a Hold kolonizálásáért: birodalmi lépegetők

2 komment


Nyusztay Máté

Úgy látszik, egy hidegháború kell ahhoz, hogy elküldjünk egy nyamvadt űrhajót a Holdra. A nagyhatalmak most újra nekiveselkedtek, hogy megismételjék a hatvanas-hetvenes évek űrmeccsét, csak a visszavágón már nem az a tét, hogy az amerikaiak lenyomják-e a szovjeteket, mint 1969-ben, hanem az, hogy Kína leveri-e az USA-t, Oroszországot, az EU-t, Indiát és Japánt. Lelőjük a poént: simán.

Stoppolhatunk

Meglepő módon a kiújult űrversenyt egy egészen pitiáner tényező hátráltatja: jelenleg nincs egy normális űrhajónk, amivel embert küldhetnénk a Holdra. Illetve egyetlen működő személyszállító űrhajó van, de az sem alkalmas ekkora útra. A történelem fintora, hogy amióta az amerikai űrsikló-programot leállították, az oroszok taxiztatják az űrhajósaikat a Nemzetközi Űrállomásra Szojuz-kapszulákkal. A Holdra embert szállítani és leszállni képes űrrepülőjük viszont még az oroszoknak sincs, a NASA Orion űrhajója pedig csak 2023-ra készülhet el. Kínának van ugyan űrhajója, a Shenzhou, de még az sem tud ekkora távolságot leküzdeni.

 
A Szojuz az egyetlen működő űrhajó
A Szojuz az egyetlen működő űrhajó

Rajtuk kívül még Japán, valamint néhány magánvállalkozás rúghat labdába. A japán HTV egyelőre csak teherűrhajó változatban létezik, ahogy a SpaceX Dragon robotűrhajója  is (mindkettő képes fuvarokat bonyolítani az ISS-re, de többre egyelőre nem). A Sárkány első emberes küldetését 2017-re tervezik. Szintén jövő nyáron utazhat az első űrhajós a Boeing CST-100-as kapszulájában. A további szereplők viszont még itt sem tartanak: a Cygnus (Hattyú) teherűrhajó, a Virgin Galactic SpaceShipTwo repülője és a VCOR Lynx (Hiúz) nevű gépe sem lesz kész belátható időn belül. Említést érdemel még a Google Lunar X-Prize verseny, aminek jóvoltából 2017-ben legalább négy kisebb – holdjárókat szállító – robotűrhajó indulhat a Holdra, de ennek leginkább a hordozórakéták miatt van jelentősége, a verseny ugyanis nem a személyszállításról szól.

Nyúlon túl

A Hold kolonizálására jelenleg négy űrhatalomnak van komolyan vehető terve. Ezek közül a kínai Hold-program van a legelőrehaladottabb fázisban. Ennek előzményeként, idén a második űrbázisukat fogják fellőni, ahová űrhajósokat is küldenének még 2016 végén. A Holdon is jártak már, a Chang’e 3-mal még 2013 végén hajtották végre az első puha leszállást, ami akkor is történelmi lépés volt, ha a felküldött terepjáró, a Jáde Nyúl néhány nap után bemondta az unalmast.

Jáde Nyúl a Holdon
Jáde Nyúl a Holdon
Chinese Academy of Sciences / China National Space Administration / The Science and Application Center for Moon and Deepspace Exploration / Emily Lakdawalla

A következő küldetés, a Chang'e-4 még nagyobb dobás lesz: először egy szondát állítanak pályára, majd – az űrtörténelemben először – egy robot leszállóegység és egy holdjáró landolhat a Hold sötét oldalán, 2018-2019-ben. A Chang'e-4 célja a déli pólus környékének – a vízjégben és Hélium-3-ban gazdag Aitken becsapódási kráternek – a feltérképezése. Ezzel készítenék elő az első emberes küldetést (ezt 2025-30-ra tervezik), majd az állandó holdbázis létesítését. Ehhez egy 100 tonna teherbírású óriásrakétát is fejlesztenek, ami messze túlszárnyalja az összes többi hordozórakétát.

Fantáziarajz a kínai bázisról
Fantáziarajz a kínai bázisról

Kína nemzetközi együttműködésben reménykedik, ami egyelőre illúziónak tűnik, figyelembe véve, hogy az amerikai űrprogram kifejezetten tilt bármilyen kooperációt a kommunista rezsimmel, így aztán más űrhatalmak is vonakodnak a közös tervezéstől, Oroszországot leszámítva.

Jó kozmosz, Roszkozmosz

Oroszország az egyetlen űrhatalom, amely mindenkivel együttműködik: a NASA-val és az Európai Űrügynökséggel is. Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes tavaly nyáron azt javasolta, hogy Kínával közösen építsenek fel egy holdbázist. A Roszkozmosz orosz űrügynökség korábban a NASA-val tárgyalt hasonló tervekről, de aztán a hidegháborúra emlékeztető politikai viszályok elmosták a tervet, ezután fordult Moszkva Kínához. Így két elszigetelt, de annál ambiciózusabb nagyhatalom talált egymásra, és közös terveikkel simán lekörözhetik közös ellenfelüket.

Az orosz holdprogram – hacsak nem válik a költségvetési megszorítások áldozatává – kutatószondák pályára állításával kezdődhet, és holdjárók felszínre bocsátásával folytatódhat (az eredeti tervek szerint 2020-2024-ben); az első kozmonauták legkorábban 2029-30 körül indulhatnak. Összesen 6 kilövés szerepel a programban, ezek újabb és újabb modulokat telepítenének, hasonlóan a Nemzetközi Űrállomáshoz. Ehhez egy új hordozórakétát (Angara-A5V) és egy személyszállító űrhajót (a Szojuz kapszulák következő generációját) is fejlesztenek. Az állandó telep több mint tíz év alatt épülhetne fel, az Európai Űrügynökség már jelezte, hogy beszállna a projektbe.

Csillagokat látnak

Az EU-nak is van saját terve a Hold kolonizálására: az Európai Űrügynökség (ESA) nemrég nyilvánosságra hozott programjában egy komplett falu szerepel, amit nemzetközi együttműködésben valósítanának meg. Johann-Dietrich Woerner, az ESA új főigazgatója egy 3D-s nyomtatók segítségével felépített települést vizionál, robot terepjárókkal és felfújható dómokkal.

Az európai holdbázis elvileg 2030-ra épülhet fel, viszonylag olcsón, de Woernerék egy kisebb Holdra szállási küldetéssel kezdenének. A nyersanyagok egy részét helyben bányásznák ki, a többit a Földről hoznák és 3D-s nyomtatókkal dolgoznák fel.

Az európai holdbázis fantáziarajza
Az európai holdbázis fantáziarajza
ESA

Az egyik legnagyobb beruházást egy rádiótávcső felépítése igényelné a déli sarkon – immár holdi erőforrásokból.

A bázis helyszínét az ESA is úgy választaná ki, hogy a telepeseket a legkevésbé tegyék ki a Holdat bombázó kozmikus sugárzásnak, extrém hőmérsékleteknek és mikrometeorit-záporoknak.

A Holdkéreg vízjégben, fémekben és ásványokban gadag rétegeiből nyernék ki a bázis felépítéséhez szükséges nyersanyagokat
A Holdkéreg vízjégben, fémekben és ásványokban gazdag rétegeiből nyernék ki a bázis felépítéséhez szükséges nyersanyagokat
ESA

Az ESA ezért a Hold sötét oldalán (a déli sark környékén) építkezne, ahol egyrészt nincs akkora sugárzás, kisebb a hőmérséklet-ingadozás, kisebb a becsapódások kockázata, ráadásul a vízjégben gazdag sapkából hidrogént és oxigént állíthatnának elő.

NASA a fapadon

Sok tekintetben hasonló projektet rakott össze a NASA is, azzal a jelentős különbséggel, hogy ők egy "fapados" megoldást preferálnak, magánbefektetők bevonásával. Az amerikai űrkutatási hivatal és a Google Lunar X Prize alapítvány már egy 2014-es titkos találkozón körvonalazta a holdbázis tervét, amit a napokban szellőztetett meg a New Space szaklap.

Az amerikai telep 5-7 év múlva épülhetne fel, potom 10 milliárd dollárból (ez a NASA éves költségvetésének majdnem a fele, de ha azt vesszük, hogy az Apollo-program mai árfolyamon 150 milliárdba került, akkor az ennél jóval nagyobb léptékű projekt kifejezetten szerénynek számít). A fuvarozást magáncégekre bíznák – ahogy az űrállomás esetében is –, a költségeket pedig a bányák létesítésével csökkentenék tovább: a vízjégből hidrogént, abból pedig üzemanyagot állítanának elő. A NASA holdprogramja szintén 3D-s nyomtatókkal számol; elektromos járműveket, napelemeket és újrahasznosítható anyagokat használnának bázisuk felépítéséhez.

Az amerikai űrhivatal ppp-konstrukcióban – tehát az ESA tervével ellentétben elsősorban nem az űrhatalmak kooperációjában, hanem magántőke bevonásában (is) – gondolkodik. A bázis "benzinkútként" is működhetne az űrhajók feltöltéséhez, így dollármilliárdokat takaríthatnának meg a jövőbeni küldetéseken, főleg a harmincas évekre tervezett Mars-missziókon.

NASA-illusztráció

A többiekhez hasonlón a NASA is az egyik póluson húzná fel bázisát, de inkább az északi pólust részesítenék előnyben, abból kiindulva, hogy így napenergiával oldhatnák meg a telep áramellátását. A NASA egy naperőművet is fontolóra vett, amellyel negyedére vághatnák a bázis fenntartási költségeit. Az amerikai telepet 10 fős személyzet működtetné, négyhavi váltásban.

Menni és maradni

A NASA holdprogramjával kapcsolatban sokan szkeptikusak: hiába jelentette be még 2004-ben George W. Bush, hogy az USA célja "visszatérni és ott is maradni", a nagyszabású Hold-program rendre a költségvetési megszorítások áldozatává vált.

"El kellene felejtenünk, hogy a magas költségek miatt csak egyetlen missziót teljesíthetünk, s hogy a nagyszabású tervek (holdbázis, emberes Mars-küldetés, leszállás egy aszteroidára) kölcsönösen kizárnák egymást. Ha a költségeket legalább a tizedére szorítjuk, mindhárom célt megvalósíthatjuk"

– nyilatkozta a Universe Todaynek Chris McKay, a NASA asztrofizikusa, aki szerint a holdbázis a többi űrmissziót is olcsóbbá teheti.

A "rezsicsökkentést" egyrészt a kilövőrendszerek fejlődésétől, újrahasznosítható rakétáktól, valamint olyan új technológiák továbbfejlesztésétől és földi hasznosításától remélik, mint a 3D-s nyomtatás, az elektromos autók, az autonóm robotok, vagy az önfenntartó mosdók.

Lakjunk le még egy bolygót

"A népességszaporulat és az erőforrások kiapadása egybeesik"

– ezzel érzékeltette a Hold-missziók jelentőségét Alexandra Hall, a Google X Prize alapítvány volt főigazgatója. "Ha sikerül kitalálnunk, hogyan hasznosítsuk a Holdon fellelhető nyersanyagokat az új technológiák segítségével, akkor felépíthetjük a tartós emberi jelenléthez nélkülözhetetlen infrastruktúrát. Így nem kell betont és téglát cipelnünk világokon keresztül". Hall nem vitatja, hogy a holdi erőforrások kiaknázásának komoly kereskedelmi haszna lehet, de szerinte az elsődleges piacokat államok fogják dominálni. A magánszektor annyit tehet, hogy költséghatékony és versenyképes megoldásokat kínáljon a keresleti oldalon az államok által diktált kínálatra.

Kész átverés

Az amerikai terv egyik fő kritikusa Paul Spudis Hold-kutató (a NASA Hold körüli felderítőprogramjának, az LRO-küldetésnek az egyik irányítója), aki szerint Kína lehet a befutó a felgyorsult űrversenyben. Ahogy arról pár napja nyilatkozott a Forbes-nak, annyira bizonytalannak tartja a holdbázist a washingtoni költségvetési tili-toli miatt, hogy erősen kétli, hogy amerikai űrhajósok előbb lépnének a Holdra, mint a Marsra. Ezért inkább azt sürgeti, hogy az USA-nak, ha nem akar csúnyán lemaradni, a Föld és a Hold közötti űrben kellene megvetnie a lábát, ami egyfelől jóval olcsóbb, másfelől korlátlan lehetőségeket jelent az űrturizmus és a hosszabb távú űrmissziók, köztük a mostanában előszeretettel emlegetett Mars-küldetések szempontjából.

"Az a piszkos kis trükk az egészben, hogy a politikusok többsége imád az emberes Mars-küldetésekről beszélni. Ez ugyanis egy tökéletes és jól bevált módszer arra, hogy egy annyira távoli cél kijelölésével csillapítsák a közönség étvágyát, aminek el nem éréséért senkit sem kell felelősségre vonni".

A Hold értéke című könyvében Spudis arról spekulál, hogy az évszázad közepére a Hold-utazás már teljesen természetes kirándulási célpont lesz. Hogy ez meg is valósuljon, ahhoz szerinte a mostani programoknál jóval merészebb és hosszabb távú tervet kellene kidolgozni. Amit ő meg is tett: egy 88 milliárd dolláros, 16 éves programot vázolt fel, ami egy robotűrhajós küldetéssel indulna, és állandó teleppel fejeződne be. Spudis a működési költségeket részben a víz – a legnagyobb kincs az űrben – és üzemanyag árusításából fedezné.

A bázis helyszínét illetően Paul Spudis azzal érvel, hogy mindenki a déli pólust emlegeti, anélkül, hogy űrszondákkal és holdjárókkal alaposan feltérképeztük volna a lehetséges helyszíneket. Szerinte a (NASA által is preferált) északi pólus is épp annyira vonzó lehet, mint a déli. Itt két tényezőt tart döntőnek: a pólusokon lévő kráterek sötét mélyén bőséges vízjég található, energiát viszont csak a napsütötte krátercsúcsokon felépített napkollektorokból tudnánk előállítani.

Előzés a szupersztrádán

Ha ő irányítaná a küldetést, az első utasítása az lenne, hogy sürgősen építsenek fel egy rádió-adóvevőt, ami folyamatos, precíz jeleket továbbítana a Földre. A második fázisban egy műholdflottát küldene fel, hogy folyamatos, szélessávú adatkapcsolatot teremtsen a Föld és a Hold között. Majd pedig alacsony Föld körüli pályán alakítana ki egy "szupersztrádát" dokkolóállomásokkal, benzinkutakkal, tranzitjáratokkal, leszállóegységekkel. A végállomást egy holdbázis jelentené, és mindezt Spudis távirányítású robotokkal építtetné fel; űrhajósokat – egyszerre legfeljebb négyet – kezdetben csak kétévente küldene a Holdra, néhány hetes küldetésekre.

"A 16 éves program végére az USA rendelkezne egy működő állomással, ami évente 150 tonna víz előállítására képes".

"Akár holnap is belevághatnánk, ha a politikusok rábólintanának" – nyilatkozta Paul Spudis, aki szerint az első űrhajósok 2028-ban léphetnének a Holdra, a Föld–Hold űrsztráda pedig 2035-re készülhetne el. 

Holdnaptár

2016: Űrhajósok indulhatnak Kína új űrbázisára

2017: Elkészül a Dragon személyszállító kapszula; landolhatnak a Google-verseny első robotholdjárói

2018-2019: Kínai holdjáró landolhat a Hold sötét oldalán

2023: Elkészül a NASA Orion űrhajója

2020-24: Az első orosz rover Holdra szállása

2025-30: Az első kínai űrhajósok Holdra szállása, állandó létesítmény alapozása

2029-30: Landolhatnak az első orosz űrhajósok a Holdon

2030: Felépülhet az Európai Űrügynökség Hold-faluja

2030-as évek: Orosz holdbázis létesítése

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető