|
Bonobók kurkászás közben
Finbarr O'Reilly / Reuters |
A fajok, definíció szerint, egyedülállóak. Azt mondani tehát, hogy az emberi faj egyedülálló, triviális dolog, hisz a házi egér is az. De amikor azt mondjuk, hogy az ember egyedülálló, valami többet értünk alatta. A történelem során az emberiség létrehozott egy látszólag áthidalhatatlan szakadékot maga és az élővilág többi része között.
Ahogy René Descartes írta az 1600-as évek végén: „az állatok pusztán gépek, de az ember egyedülálló”. Ez a nézete sokáig nagyon népszerű volt, és még ma is vannak képviselői.
Charles Darwin Az ember származása és a nemi kiválasztás című 1871-ben megjelent művében már élesen szembeszáll az ember piedesztálra állításával. Mint írja: „Nincs alapvető különbség az ember és a magasabb rendű emlősök szellemi képességei között, minden különbség csak fokozati, nem típusos.”
A kacagó majom
Darwin később alaposan dokumentálta az emberi és állati „arckifejezések” közti különbségeket és eltéréseket.
„Ha egy fiatal csimpánzt megcsiklandoznak úgy, ahogy a kicsi gyerekeinkkel tesszük, határozottan kuncogó vagy nevető hangot hallat” – írja. Megfigyelései szerint a csimpánzok nevetéskor ráncolják a szemöldöküket, és fényesebb, szikrázóbb lesz a tekintetük.
Ezek a megfigyelések és elméletek később feledésbe merültek, vagy figyelmen kívül hagyták őket, és 1950-ig az állatokat továbbra is főként érzelemmentes, ösztönvezérelt gépekként kezelték.
Az 1900-as évek közepéig az volt az uralkodó felfogás, hogy az állatoknak nincs intelligenciája. Az érzelmek feltételezése pedig tabunak számított – mondja a BBC-nek Frans de Waal, az atlantai Emory Egyetem jeles főemlőskutatója.
Csak amikor Jane Goodall elkezdte tanulmányozni a vadon élő csimpánzokat az 1960-as években, akkor kezdtek megváltozni lassanként a dolgok. Goodall missziója az volt, hogy a csimpánzok közelebbi és alapos megfigyelésével választ találhassunk egy sor, a mai embert az őseivel kapcsolatban foglalkoztató kérdésre. Már munkája kezdeti szakaszában felfedezett egy sor, emberszerű viselkedésformát a majmoknál. Dokumentációiban a csimpánzokra „ő”-ként, és nem „az”-ként hivatkozott, személynevet is adott az egyedeknek, és személyiséggel rendelkező lényekként írta le őket, ami korábban egyáltalán nem volt szokás a tudományos életben.
|
Csimpánz örül egy karácsonyi ajándékkosárnak Rio de Janeiróban
Ricardo Moraes / Reuters |
Jane Goodall fedezte fel többek közt azt, hogy a csimpánzok nem vegetáriánusok. Még forradalmibb volt az a felfedezés, hogy a főemlősök eszközhasználók. Ezt a képességet egészen addig kizárólag emberinek tekintették. Goodal projektvezetője, Louis Leakey paleoantropológus annak idején fel is hívta a figyelmet arra, hogy vagy újra kell értelmeznünk az „eszköz” és „ember” szavakat, vagy embernek kell tekintenünk a csimpánzokat.
Ugyanebben az időszakban de Waal Hollandiában, az arnhemi állatkertben folytatott tudományos megfigyelő munkát a fogságban tartott csimpánzok között. Látva a sok bonyolult társadalmi viselkedési formát, de Waal hiányolni kezdte az ezeket leíró tanulmányokat a tudományos irodalomból. „A biológiakönyveim használhatatlanok voltak” – mondja de Waal, aki Darwin után több mint 100 évvel elsőként ismételte meg a csiklandozós kísérletet, és 2015 májusában publikált tanulmányában leírja, hogy a csimpánzok ugyanazokat az arcizmokat használják mosolygáskor, mint az emberek, gesztuskészletük pedig rendkívül komplex és kifinomult.
Az erkölcsös majom
A csimpánzoknak van egy másik szociális képessége is, amiről azt hitték, egyedül az ember sajátja a Földön: ez az erkölcs.
Az erkölcs magába foglalja a méltányosságot, az önzetlenséget és az empátiát. Évszázadokon keresztül úgy gondolták, a fokozott morális érvelés és az empátia az, ami megkülönböztet minket a vadállatoktól.
Az embergyerekről ma már tudjuk, hogy veleszületetten hajlik az önzetlenségre, igazságosságra, ám ez sem kizárólag fajunk sajátja.
Egy 2003-ban Frans de Waal által publikált tanulmány szerint a csuklyásmajmokat érzékenyen érinti a tisztességtelen fizetés. A kísérletben két példány vett részt, akikkel különböző feladatokat végeztettek el, jutalmul pedig uborkát kaptak. Amikor azonban az egyik egyednek szőlőt, a másiknak uborkát adtak, az „alulfizetett” majom elégedetlenkedett, és elutasította az uborkát is.
A csimpánzok normális körülmények között hajlamosak a lopásra és az étel elrejtésére a többiek elől. Amikor azonban kísérletben vesznek részt, és mindenkinek járna a jutalom, máris közösségként viselkednek. Egy 2013-ban közölt tanulmányban épp egy ilyen közös feladatvégzést dokumentáltak. A jutalomból kapott banán az egész csapatnak járt, a majmok pedig igazságosan felosztották egymás közt a gyümölcsöt.
A machiavellista majom
A vadon élő csimpánzok megfigyelése közben is számos esetet írtak le, mely alátámasztja az emberszabásúak veleszületett önzetlenségét. Segítenek például élelemhez juttatni a sérülteket, az ismerősök pedig kisebb-nagyobb szívességeket tesznek egymásnak akkor is, ha annak nincs közvetlen haszna.
„A csimpánzok gazdag társadalmi környezetben élnek, és erősen függnek egymástól – mondja Felix Warneken antropológus, a Harvard Egyetem munkatársa, hozzátéve: – Nem kell ahhoz egy normákkal rendelkező nagy társadalom, hogy előjöjjön az egymással való törődés mélyen gyökerező igénye.”
Az a nézet tehát, hogy a csimpánzok önző lények, nem állja meg a helyét. Persze de Waal rámutat arra is, hogy félrevezető lenne azt a következtetést levonni, miszerint a majmok magas erkölcsi normák által irányított jótét lelkek. Az, hogy a segítőkészség, a csapatszellem és az igazságérzet veleszületett képességként megvan bennük, nem jelenti azt, hogy ne verekednének, lopnának, gyilkolnák fajtársaikat, még a kölyköket is.
Az ő társadalmuk, akárcsak az emberé, komplex és hierarchikus. Minden egyednek érdeke közel tartania magához a barátait.
De Waal egyenesen machiavellistának tartja a csimpánzokat. A domináns hímek barátokkal veszik körül magukat, és minden fondorlatra képesek, hogy riválisaik szövetségeseit maguk mellé állítsák. A barátok hűtlensége dühkitöréshez és kiközösítéshez vezethet. „Ez az oszd meg és uralkodj stratégia” – mondja de Waal.
A tudatos majom
Mindezek a felismerések arra engednek következtetni, hogy a csimpánzok szociálisan érzékeny lények, és jól tudják dekódolni egymás viselkedését. Azt a fiatal korban elsajátított emberi képességet, hogy felismerjük társaink érzelmi állapotát, viselkedéséből megpróbáljuk kitalálni, hogy mire gondol vagy készül éppen, az emberszabásúaknál is megfigyelték.
Egy alárendelt csimpánz például csak akkor vesz fel egy finom banánt a földről, ha megbizonyosodott róla, hogy a domináns hím nem figyeli. De nem csak egymás fejébe látnak bele, az embert is megpróbálják kifürkészni. Meg tudják például különböztetni azt az embert, aki nem akar nekik enni adni attól, aki nem tud.
Megfigyelik az emberek arcvonásait, próbálják kitalálni azt is, hogyan lehet túljárni az eszünkön. Amikor egy kísérlet során például elvették a már kiosztott ételt a csimpánzoktól, a majmok az első adandó alkalommal visszalopták azt. A gondozók az ételt egy átlátszó és egy átlátszatlan dobozba rejtették, a csimpánzok viszont csak az utóbbiból loptak. Tudták tehát, hogy az átlátszó dobozban keletkező hiányt a kísérletvezető azonnal észreveszi.
A kísérlet vezetője, Katja Karg, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet vezető szerzője szerint egyértelmű, hogy nem csak az ember képes elgondolkodni mások céljai és szándékai fölött. A következő lépés, hogy orangutánokkal is elvégzik ezt a kísérletet. „Mi már 14 millió éve elváltunk tőlük, tehát ha bebizonyosodik, hogy ki tudják ismerni a gondolkodásunkat, akkor ez a[z emberi] képesség ősi".
|
| Túljárhat az ember eszén az orangután? Darren Whiteside / Reuters |
Sőt, a kutató álláspontja szerint, mivel mások mentális állapotának felismerése feltételezi a saját érzelmeinkről való tudatosságot, a csimpánzoknak van bizonyos fokú tudatossága. És ezzel nincsenek egyedül. Ezek a képességek megvannak más majomfajokban, delfinekben, az ázsiai elefántban és az európai szarkában is.
A kulturált majom
A csimpánzoknak is van egyféle kultúrája. Nem szereznek ugyan szimfóniákat, de a kultúrát úgy is meg lehet határozni, mint ismeretek átadását, szokások átörökítését egyik generációról a másikra.
Aki azzal érvel, hogy nem látott még majmot, ahogy ínyenc vacsorát főz a legjobb barátainak, nem érti a lényeget. De Waal érvelése szerint a csimpánzok képességei nagymértékben függenek a kulturális és szociális tanulástól. A vadon élő csimpánzok egymástól területileg elkülönülő társadalmainak különböző udvarlási, eszközhasználati és tisztálkodási szokásai vannak.
A laboratóriumi csimpánzok kultúrájára az emberi magatartás van a legnagyobb hatással. Amire megtanítjuk vagy rászoktatjuk őket, azt egymásnak is átadják, és elterjed az egész csoportban. Egy 17 éven át tartó kutatásban majmoknak megtanították, hogyan kell pálmanedv erjesztésével alkoholos italt készíteni. Ezt nem jutalomért csinálták, hanem mert élvezték a részegséget.
A csevegő majom
Ha tehát a majmoknak van erkölcse, tudata és kultúrája, akkor mi marad az embernek?
Egyértelműen a nyelv – gondolhatnánk. Mi könyveket írunk a csimpánzokról, ők nem tudnak írni rólunk. Hiába kérdezzük meg tőlük, hogy érzik magukat, nem fogunk választ kapni. Verbális választ nem. Mindazonáltal a főemlősöknek van egy sajátos kommunikációs rendszerük, melynek segítségével nemcsak egymással, hanem velünk is tudnak „társalogni”. A nyelv több mint kimondott szó: gesztusok, arckifejezések is fontos szerepet játszanak benne.
|
| A csuklyásmajmok igazságérzete fejlett. Michaela Rehle / Reuters |
Kanzi, a bonobó extrém esetnek számít. Őt az ember tanította meg beszélni egy program segítségével. Emberi beavatkozástól függetlenül a csimpánzok viszont legalább 66 különböző gesztust használnak a saját, bonyolult kommunikációjuk során. Sőt, „nyelvjárásaik” is vannak. Erre kutatók akkor figyeltek fel, a mikor egy csapat holland csimpánzt átköltöztettek egy skót állatkertbe. Az állatok többnyire megértették egymást, de például az „alma” szóra más-más jelet használtak.
A főemlősöknek és más állatfajoknak is van tehát nyelve, és lehet, hogy a hiba egyszerűen bennünk van. Lehet, hogy csak venni kellene a fáradságot arra, hogy megtanuljuk megérteni őket.
Nincs szakadék
Ilyen klassz majom embernek való – énekli Lajcsi, az orangután király A dzsungel könyve Disney-változatában. A dalos kedvű főemlős azt szeretné megtudni a kis Mauglitól, hogy mi a tűzgyújtás titka, ő ugyanis ebben a tudásban látja a majom és ember közti egyetlen lényegi különbséget. Lajcsi, mint a mesék állati szereplői úgy általában, nemcsak Disney-nél, hanem a népmesékben is, emberi tulajdonságokkal rendelkezik. Jelenlegi tudásunk szerint úgy tűnik, ezek a mesék lényegében igen sokat tudnak az emberi és állati természetről.
Frans de Waal szerint, bár az ember képességei fejlettebbek, mint a csimpánzokéi, letagadhatatlan, hogy az ember és állat közt nem szakadék tátong, nincs áthatolhatatlan fal. Az átmenet finom és fokozatos.
