„Annyira eltér az eredetileg elképzelt formától, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt alaposan végig kell gondolni, hogy melyik pontján landoljon a leszállóegység. Olyan helyet kell ugyanis választani, amit elegendő hosszú ideig lát a keringő egység” – nyilatkozta lapunknak Szegő Károly űrfizikus.
Közel háromévnyi hibernálás után idén januárban élesztették fel a Rosetta üstököskutató űrszondát – azt az űreszközt, amit nem a tervezett időpontban indítottak el, és nem is az eredetileg tervezett üstökösön száll le. Különlegessége miatt idén mégis ez az űrkutatás slágere. Az üstökösök Naprendszerünk születésének idejéből maradtak fenn, többnyire jég, fagyott gázok, por és szerves anyagok alkotják őket. Azért fontosak, mert az olyan nagyobb égitestekben, mint például a Föld, az elmúlt évmilliárdok alatt jelentős változások mentek végbe, ezért nem őrzik változatlan formában az ősanyagot.
Az üstökösmagok esetében ellenben nagyon csekély volt a változás, ezért vizsgálatuk alapján következtetni lehet a Naprendszer kialakulásának folyamatára. Az Európai Űrügynökség éppen azért építette meg hatszázmillió euróból a Rosetta űrszondát, hogy minél többet tudjunk meg erről a korai állapotról. Eredetileg 2003. januárban akarták indítani a Rosettát, de a startot el kellett halasztani, mert a szonda világűrbe juttatására kiszemelt Ariane–5 hordozórakéta egy másik példánya egy hónappal korábban – két távközlési műhold pusztulását okozva – felrobbant.
A szakemberek akkor úgy döntöttek, hogy nem kockáztatják a Rosetta végleges elvesztését, hanem egy későbbi időpontban küldik fel. Ez a későbbi időpont végül 2004. március 2-a lett. A szonda tehát elindult, de nem az eredeti célponthoz, az 1948-ban felfedezett Wirtanen-üstököshöz, a start késése miatt ugyanis új üstökös után kellett nézni. Feltétel volt, hogy az új célpontnak körülbelül akkora tömegűnek kell lennie, mint a Wirtanennek, hiszen ennek megfelelően tervezték a Rosetta keringő és leszállóegységét. Hamar megtalálták az új célpontot, a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstököst.
Könnyű volt a váltás, hiszen azon ugyanazokra a kérdésekre kaphatnak választ – a keringő egység és a leszállóegység fedélzetén elhelyezett műszerek méréseivel megismerhető annak a kozmikus gázfelhőnek a kémiai összetétele, amelyből egykor a Naprendszer és a Föld született –, mint a Wirtanen-üstökös esetében. A start óta eltelt egy évtized alatt az űrszonda egyre közelebb jutott célpontjához.
A szondát 2011-ben kikapcsolták, mert olyan messze került a Naptól, hogy a napelemek által szolgáltatott energia nem lett volna elegendő működésének biztosításához; csak a központi számítógép maradt készenléti üzemmódban. A menetrendnek megfelelően a szonda 2014. január 20-án, több mint kétéves „alvás” után, a fedélzeti számítógépbe korábban betáplált program alapján ismét aktiválódott. Az Európai Űrügynökség által indított szondát egy kicsit magunkénak tekinthetjük. A Philae nevű leszállóegység energiaellátó rendszerének, fedélzeti számítógépének, egyes detektorainak kifejlesztése a Műegyetem, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, az MTA Energiakutató Központ és az SGF Kft. munkatársainak köszönhető.
|
Tízévnyi űrutazást követően, augusztus hatodikán éri el az üstököst az ESA-műszer
Reuters/ESA/NASA |
Korábbi cikkünkben is megírtuk, hogy a leszállóegység végzi a legérdekesebb feladatot, hiszen a Naprendszer ősanyagát több műszerével is közvetlenül vizsgálja. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az SGF Kft. mérnökei fejlesztették a leszállóegység központi vezérlő és adatgyűjtő számítógépét. Ez a számítógép vezérli majd a leszállás folyamatát, megkeresi a rádiókapcsolatot a keringő egységgel, amely továbbítja a Földre a mérési adatokat. A számítógép további jelentős feladata a leszállóegység energia- és hőmérsékleti egyensúlyának biztosítása a jelentősen változó környezeti körülmények között.
A BME Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék Űrkutató Csoportja érdemi részt vállalt a leszállóegység tápellátó rendszerének fejlesztésében és megépítésében. (A Philae berendezéseinek és műszereinek el kell viselnie a vákuumot, a magas sugárzási szintet, a rendkívül alacsony és később a rendkívül magas hőmérsékletet, valamint a küldetés során felmerülő mechanikai terheléseket is.) A berendezések fejlesztésében részt vevő Szegő Károlytól tudjuk, hogy a műszerek hibamentesen vészelték át az utazást.
Egy nehézség merült fel: az egyik berendezés működésében zavar támad, ha a többit bekapcsolják. Ezt a problémát próbálják feloldani. És azt, hogy mit kezdjenek ezzel a gumikacsa-formájú, kettős magú üstökössel. A 12 ezer km-es távolságból lefotózott üstökössel kapcsolatban a szakemberek elképzelhetőnek tartják, hogy a két, egymáshoz feltehetően lazán kötődő rész egyszerre keletkezett és anyaguk is hasonló, de az sem kizárt, hogy valamikor a Naprendszer korai időszakában egymáshoz kis relatív sebességgel közel került és „összeragadt” égitestről van szó.
Harmadik verzió: egy kozmikus karambol különös maradványát látjuk. Egy biztos: a Rosetta célpontja még annál is érdekesebb, mint amire korábban számítottak. A Rosetta augusztus hatodikán randevúzik az 1969-ben felfedezett, négy kilométer átmérőjű Csurjumov–Geraszimenko-üstökössel, majd folyamatosan a közelében maradva feltérképezi annak felszínét. A leszállóegység várhatóan november 11-én landol a tengelye körül mintegy 12,5 óránként megforduló „gumikacsán”. Addig még van idő a pályaadatok pontosítására, a biztonságos leszállóhely meghatározására.
