galéria megtekintése

Korlátozott verseny az MSZP-kongresszuson

4 komment


Bita Dániel
NOL

Tisztújító kongresszust tart holnap az MSZP. A legfontosabb tisztségekért nem lesz verseny: az elnöki és a választmányi elnöki posztért eleve csak egy-egy jelölt volt Tóbiás József, illetve Botka László személyében.

Az elnökhelyettesi pozícióról a jelölőbizottság döntött azzal, hogy csak az agrárpolitikus Gőgös Zoltánt támogatta, Gúr Nándor eddigi alelnök és Szanyi Tibor elnökségi tag indulását nem, róluk így nem dönthetnek a küldöttek.

A most létrejövő vezetés a kormányzati ciklus közepéig irányítja a szocialista pártot, amelynek a 44 éves Tóbiás lesz a nyolcadik elnöke. Feladata elsősorban a pártszervezet megerősítése lesz, és ez vár Gőgös Zoltánra is, akitől a vidéken élők megnyerését remélik az MSZP-ben. Botka a szocialista párt politikájának tartalmi megújításáért felelhet.

A szegedi polgármester pályázatában arról ír, hogy bár az MSZP tette a legtöbbet azért, hogy szabadság és piacgazdaság legyen, nem figyelt eléggé az ezzel járó igazságtalanságokra. „A választók azért fordultak el tőlünk, mert azt hitték, elégedettek vagyunk a létrejött társadalmi renddel. Az elmúlt években nem váltunk a rendszerkritika pártjává, az a kép él rólunk a társadalomban – és erre a Fidesz hatásosan játszik rá –, hogy mi vagyunk a kapitalizmus, a nagytőke, a multik, a bankok pártja, míg a Fidesz harcol a kisemberekért, harcol a bankokkal, rezsit csökkent – ismerjük a lózungokat. Tudjuk, hogy az ellenkezője igaz: folyik az ország teljes lerablása, és a legkorruptabb hatalom uralkodik" – olvasható Botka pályázatában, amely arra is kitér, az előző négy évben nem tudták elhitetni, hogy nem a 2002 és 2010 közötti kormányzást akarják folytatni, de nem tudták megvédeni a nyolc év eredményeit sem.

 

Szerinte bár az MSZP részletes szakmai programokat készített, az emberek fejében mégsem állt össze, miért lenne jobb a baloldali kormányzás, nem volt jövőkép. Botka László arról is írt, hogy a baloldal szereplőinek nem egymással kell versenyezniük, az alapértékekben közös, de mégis sokszínű politizálás ugyanis megteremtheti annak a lehetőségét, hogy különböző társadalmi csoportokat érjenek el. Ehhez viszont szoros stratégiai együttműködést kell kialakítani.

A kongresszus az eddigi kettő helyett várhatóan három alelnököt választ. Öt jelölt van: Kovács László volt pártelnök, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Márton Roland választmányi elnökhelyettes, Ujhelyi István EP-képviselő és a zuglói Tóth Csaba. Lukács a párt kommunikációjáért felelne alelnökként, míg Tóth, akit ugyancsak esélyesként könyvelnek el, Horváth Csabát válthatja fővárosi politikusként az MSZP szűk vezetésében.

Egyhangúlag támogatta a jelölőbizottság Ujhelyi Istvánt, aki nyilvánosságra hozott alelnöki pályázatában arról írt, hogy a szocialista párt padlóra került. „Az MSZP-t mi magunk bontottuk vissza a Horn Gyuláék által levert cölöpökig, saját hibáinkkal, rossz döntéseinkkel, hamis hitünkkel egy adott személy vagy vezetési konstrukció iránt. De a cölöpök még megvannak." Az EP-képviselő szerint a párt elvesztette mozgalmi jellegét, ifjúsági szervezetét elsorvasztották. Az MSZP nem lehet csak az idősek és a nyugdíjasok pártja, „ott kell lennünk minden meghatározó ifjúsági rendezvényen, minden sörpadnál, minden egyetemi hétvégén, minden nagyobb sporteseményen. Ez a párt megerősödésének egyik kulcsa" – vélekedik az EP-képviselő, aki baloldalhoz kötődő fiatal politológusokból, publicistákból, művészekből és sportolókból álló „kontrollcsoport" létrehozását kezdeményezi, hogy az véleményezze rendszeresen az MSZP politikáját.

A kilenctagú elnökségbe harmincketten pályáznak. Köztük Balogh András is, aki 2010-ben az MSZP köztársaságielnök-jelöltje volt, majd két évig a párt elnökhelyettese, de utána háttérbe vonult. Pályázatában arról írt, az MSZP megújulása felemás volt: a taszítónak tartott öregeket szürke fiatalok váltották, a rossz arcokat pedig arc nélküliek. Balogh szerint az emberek nem a baloldaliságtól, hanem a szocialista párttól fordultak el, mert nem tartják hiteles baloldali pártnak, ezért világossá kell tenni, hogy az MSZP nem liberális vagy balliberális.

Hasonló következtetésre jut pályázatában Bárány Balázs, aki a 35 éven aluliaknak fenntartott három elnökségi hely egyikére esélyes. Szerinte az MSZP elfelejtette, kihez kéne szólnia (a vidéki középosztályhoz és értelmiséghez, a munkásokhoz, a falusiakhoz, a lecsúszottakhoz), és olyanokat próbált meggyőzni, akik élethelyzetükből adódóan soha nem voltak igazán nyitottak üzeneteikre. Ehelyett – folytatta – önálló, független és kompromisszumok nélküli baloldali MSZP-re van szükség, akkor is, ha ez nem jár a váltópárti státusz azonnali visszaszerzésével.

A kvótaszabályok szerint az elnökségben legalább három nőnek kell lennie, erre pályázik Kunhalmi Ágnes fővárosi pártelnök és a budapesti tisztújításon vele szemben néhány szavazattal alulmaradó Tüttő Kata, továbbá Gurmai Zita korábbi EP-képviselő, Laskovics Diána kecskeméti alelnök és Demeter Márta országgyűlési képviselő.

Bár parlamenti alelnökként nem kíván párttisztséget betölteni, pályázatot adott be Hiller István is, aki ezt azzal indokolta: befolyásolni akarja az MSZP politikáját. A kongresszusnak szánt írásában úgy fogalmazott, az MSZP Gyurcsány Ferencék kiválása után félt a vitáktól, ez pedig idővel a gondolkodás igényét is száműzte a pártból. Hiller úgy látja, mivel az ország legsúlyosabb problémája a szegénység, szociális és karitatív akciókat kell szervezni. Szorgalmazza, hogy bővítsék a taglétszámot, mert szélesebb bázisra van szükség, illetve hogy a párt költségvetésének negyedét képzésekre, értelmiségi találkozókra, műhelymunkára, baloldali fiatalok nyári táboroztatására és egy rendszeres nyári politikai fesztivál megszervezésére fordítsák.

Javaslatot készített a közelmúltban volt pártvezetők és pozícióért induló fiatalabb politikusok részvételével megalakult Deák Ferenc Kör is, amely azt szeretné elérni, hogy kezdődjön meg egy új program és alapszabály előkészítése. Kezdeményezik továbbá, hogy a kongresszus külön állásfoglalásban döntsön az önkormányzati választással összefüggő feladatokról, ami azért lehet érdekes, mert Budapesten egyelőre holtpontra jutottak a tárgyalások az ellenzéki pártok között.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.