galéria megtekintése

Így forradalmasítja az űrhajózást két őrült feltaláló

1 komment

NOL

Történelmi ugrást hajtott végre két rivalizáló magán űrvállalkozás. A Blue Origin után a SpaceX is megmutatta, hogy képes épségben visszajuttatni rakétáját a Földre, ezzel pedig beköszöntött az olcsó kereskedelmi űrrepülés korszaka.

Helyi idő szerint hétfő éjjel startolt a SpaceX 23 emelet magas Falcon-9-es rakétája a Cape Canaveral Air Force Stationről. Az első fokozata 10 perccel később majdnem 10 kilométerre délre az indítóállomástól, álló helyzetben landolt. A második fokozat a kilövés után három perccel, 200 kilométeren levált a rakományát képező 11 kommunikációs műholddal, melyeket pályára állít - számolt be a BBC.

A landolás szilárd talajon hatalmas sikernek számít a magánkézben lévő Space Exploration Technologies, röviden SpaceX számára.

 

A SpaceX a magánűrutazás költségeinek csökkentésén dolgozik, ehhez fejlesztenek többször is használható alkatrészeket. A cég júniusban vesztette el egy Falcon-9-esét, ami lángolva esett darabokra néhány perccel az után, hogy kilőtték Cape Canaveralről. Azóta nem indítottak új rakétát. 

A rakéta, amelynek 18 sikeres repülése volt a végzetes startot megelőzően, a Nemzetközi Űrállomásra szállított volna egy rakományt. A cégnek 1,6 millió dolláros szállítási szerződése van a NASA-val. 

A kaliforniai székhelyű cég alapítója, Elon Musk feltaláló elmondása szerint az, hogy a rakéta képes visszatérni a Földre, jelentősen csökkenti majd a cég működési költségeit, ami lényeges szempont az egyre növekvő magánűriparban, ahol nagyon kiélezett a verseny.

Ennek kissé ellentmond, hogy a most visszatért rakétát a történelmi jelentősége miatt nem küldik több útra, hanem statikus hajtóműteszteket hajtanak majd végre rajta.

A SpaceX munkatársai üdvrivalgásban törtek ki, ahogy élőközvetítésen figyelték a 47 méter magas fehér gyorsítórakéta lassú leereszkedését.

"Üdv ismét itthon, csillagom!"- írta a Twitteren Elon Musk.

A SpaceX "hihetetlenül izgalmasnak" titulálta az eseményt, ami az első alkalom, hogy egy Föld körüli rakéta sikeres irányított landolást hajtott végre a Földön.

A cég ezzel a fejlesztésével megreformálhatja az űripart, ami jelenleg dollármilliárdokat veszít a rakéták különböző alkatrészeinek formájában minden egyes kilövés alkalmával.

A hír kapcsán rögtön kisebb rivalizálás alakult ki a másik nagy űrvállalat, a Blue Origins vezetője, Jeff Bezos és a SpaceX vezérigazgatója, Elon Musk között. Előbbi emlékeztett, hogy cége saját New Shepherd nevű kisebb rakétája már visszatért sikeresen az indítóállásra. A Falcon-9 azonban kétszer olyan magasra emelkedett és műholdakat is vitt magával, míg a New Shepherd csupán liftezett, de nem végzett semmilyen feladatot. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.