Ogle és kollégái éppen egy számítógépes adatbázist bújtak, extrém fényességű, masszív galaxisok után kutatva, amikor valami furcsára lettek figyelmesek. Az úgynevezett extragalaktikus katalógusban (NASA/IPAC Extragalactic Database - NED) több mint 100 millió galaxis szerepel, és összeköttetésben áll számos űrtávcső és kutatóműhely adatbázisával. A NED-be futnak be többek között a Galaxy Evolution Explorer ultraibolya megfigyelései, a Sloan Digital Sky Survey látható fényben készült mérései, a Two Micron All-Sky Survey infravörös megfigyelései, továbbá a Spitzer óriástávcső által gyűjtött adatok. A kutatók a legfényesebb galaxisokat szűrték le az adatbázisból, így a listát 800 ezer, legkevesebb 3,5 milliárd fényév távolságra lévő galaxisra szűkítették. Arra számítottak, hogy a számítógép - az elfogadott csillagászati modelleknek megfelelően - zömmel elliptikus (leginkább egy rögbilabdához hasonló alakú), ősi óriásgalaxisokat fog kiköpni. Ehelyett legnagyobb meglepetésükre, a fényesség szerint szűrt lista tetején 53 spirális galaxist találtak. És ami ennél is meglepőbb: ezek egyike sem "közeli" csillagváros (ami még megmagyarázhatná a rendkívüli fényerőt), még a legközelebbi is 1,2 milliárd fényév távolságra van a Földtől.
A most felfedezett objektumok közös jellemzője, hogy a Tejútnál 8-14-szer fényesebbek és akár tízszer masszívabbak. Átmérőjük pedig 2-4-szer nagyobb, mint a százezer fényévre terpeszkedő Tejútrendszeré; a legnagyobb példány átmérője 440 ezer fényév. Ezek a monstre csillagvárosok irdatlan ütemben termelik az utánpótlást: 30-szor annyi csillag keletkezik bennük, mint nálunk.
Mindezzel csak annyi a bökkenő, hogy az elfogadott asztrofizikai elméletek szerint a felsorolt paraméterek mindegyike nonszensz. Egyszerűen kizárt(nak hittük eddig), hogy ekkora spirális galaxisok létezhessenek.
|
Így néz ki egy "rendes" szuperóriás galaxis: az IC1101-es katalógusjelű elliptikus csillagváros a jelenlegi csúcstartó, bár a pontos méretéről még mindig vitatkoznak az asztrofizikusok. Átmérője 210 ezer fényév körül lehet, ám a fényudvara (halója) több millió fényév távolságra is kiterjedhet.
NASA and The Hubble Heritage Team (STScI/AURA) |
A galaxisok mérete és "nemzőképessége" (csillagtermelési potenciálja) ugyanis elvileg limitált. Ahogy a spirálisok növekszenek (hideg gázfelhőket szippantanak magukba az űrből), egy bizonyos tömeg fölött az újonnan felslukkolt gáz túl gyorsan kiszabadul. Ez a "súlyfelesleg" felhevül, meggátolva a további csillagok keletkezését. Ez a csillapító hatást azonban az új felfedezettek esetében nem érvényesül.
|
Az NGC 6872-es jelenleg a legnagyobb ismert spirális galaxis, átmérője a Tejút ötszöröse (522 ezer fényév).
NASA Goddard Space Flight Center/ESO/JPL-Caltech/DSS |
A keletkezésüket illetően egyelőre csak tippelni tudnak a kutatók: az 53-ból 4 galaxisban egyszerre két galaxismagot találtak, a megszokott egy helyett, ami két galaxis "friss" összeolvadásáról árulkodik. Általában, ha két spirális egybeolvad, akkor egy dagadt elliptikus galaxis lesz belőlük. Ez esetben inkább arról lehet szó, hogy két, gázban gazdag spirális anyaga egy új, hatalmas korongban egyesült. Hogy a többi 49 galaxis mitől nőhetett ekkorára, azt nem tudni. Minden esetre ezek a különleges szuperspirálisok vígan termelik az újabb csillagokat - mintha nem lenne holnap.
