galéria megtekintése

Betétlapot is ad a robot?

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 29. számában
jelent meg.


Palugyai István
Népszabadság

A múlt héten majdnem összeütközött Kaliforniában, a közúti forgalomban két önjáró autó. A Google ennek ellenére még aznap bejelentette: a Szilícium-völgy útjaira bocsátja legújabb robotkocsiját. Az eset kérdéseket vet fel a technika jövőjét illetően.

Az Európai Bizottság friss közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 61 százaléka kifejezetten kényelmetlenül érezné magát egy vezető nélküli kocsiban, és csak egyharmaduk (35 százalék) fogadná el – vagy éppen kedvelné – ezt a helyzetet. Az eredményt vélhetően nem javítja majd a mostani eset, melyben egy Google-robotautó és a Delphi Automotive nevű cég hasonló önjáró kocsija Palo Altóban majdnem egymásnak ütközött.

Vigyázz, ha jön a robot! Google robotautó a pályán
Vigyázz, ha jön a robot! Google robotautó a pályán

 

A Delphi Audi Q5-ösében ült a cég igazgatója, John Absmeier is, amikor a Google Lexus SUV-ja majdnem nekiment. Az esetet a Google nem kommentálta a Reuters kérdésére, de érdekes, hogy a robotjárművekkel hat éve tesztpályákon zajló kísérleteket nemrégiben nyilvánították olyannyira sikeresnek, hogy a kocsikat a közforgalomban is elkezdték kipróbálni. A Google legújabb modelljét például éppen aznap, amikor a karambol majdnem bekövetkezett.

Mindkét autó műszakilag hasonlóan volt felszerelve, egyebek mellett olyan lézerekkel, radarokkal, kamerákkal és számítógépes rendszerekkel, amelyek képessé teszik a járműveket a sofőr nélküli közlekedésre. Vészhelyzet esetére azonban mindkettőben ült ember is. A balesetközeli helyzet a Reuters jelentése szerint az első ilyen eset volt, bár a Google által a múlt hónapban nyilvánosságra hozott (és ezentúl havonta kiadásra kerülő) jelentése szerint a próbafutások hat éve alatt tizenkét baleset történt a kocsik által megtett kétmillió mérföldnyi (3,2 millió kilométer) út során.

Igaz, egyiknél sem a robotautók voltak a vétkesek, hanem – mint például egy áprilisi esetben – sofőr által hajtott járművek futottak beléjük hátulról. A Google jelentéseinek közreadásával azt szeretné elérni, hogy a piac többi szereplője is hozza nyilvánosságra a baleseteket. Az új, most útjára bocsátott Google autó egyébként úgy néz ki, mint egy Mini Cooper, kétüléses, és óránként mindössze 40 kilométeres sebességet engedélyeztek neki a cég központja körüli utakon. Korábban a kocsit, mint az AP tudósított róla, a légierő egyik volt bázisán próbálták ki.

Ilyen lézeres érzékelők vannak a robotautók tetején
Ilyen lézeres érzékelők vannak a robotautók tetején
Stephen Lam / Reuters

A The Washington Post szerint bár a tesztkocsikban van kormány, fék, és persze az utat felügyelő ellenőr is ül benne, csak idő kérdése, hogy a Google vagy a Delphi mikor nyilvánítja autóit teljesen önjáróvá. Ez pedig sokakat félelemmel tölt el. A felmérések szerint az emberek zöme tart a túl gyors műszaki ugrástól és a robotok veszélyeitől. Az Európai Unió idézett felmérésében a legtöbben (55 százalék) a robotok műtéteknél való bevetésétől tartottak, 51 százalék pedig rossz érzéséről számolt be a robotok szerepével kapcsolatban az idős és fogyatékos emberek ellátásánál.

Az önjáró autók azonban vezető szerepet tölthetnek be a robottechnológia elfogadtatásában. A sci-fikben régóta szerepelnek ilyenek, és sokan ezt a vívmányt a mindennapok részének fogadják el. Bill Gates nemrég a technológia valódi Rubiconjának nevezte a robotautókat, mások szerint ezek a járművek megölhetik a világ 200 milliárd dollárosra becsült gépjármű-biztosítási üzletágát.

A legújabb Google autó
A legújabb Google autó
MTI

Elon Musk nemrég arról beszélt, hogy az általa alapított Tesla Motors elektromos kisteherautói talán még a nyáron vezetőnélkülivé tehetők, s egyszer talán tilos is lesz embereknek volán mögé ülniük. A Boston Consulting Group becslése szerint 2035-re a robotautók a teljes gépjárműeladások negyedét tehetik ki. Persze kérdések jócskán adódnak. Hogyan viselkedik a szuperbiztonságos robotautó, ha például kidurran egy kerék, s választani kell a szembejövő forgalom vagy egy feltartóztató fal között?

A számítógép minden bizonnyal a másodperc ezredrésze alatt kiválasztja a közeledő autók közül azt, amelyikkel túlélhető a karambol. A Science Daily azonban felteszi a kérdést: a saját tulajdonos vagy a másikban ülők szempontjai szerint dönt? Egyszóval még filozófiai kérdések is vannak a robotautókkal kapcsolatban. Igaz, addig százezrek halnak meg évente az utakon saját hibájukból vagy más sofőrök miatt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.