galéria megtekintése

Tuareg üzeni „szívembernek”: nyissák meg a stadionokat a menekülteknek

14 komment


Lencsés Károly

Embertelen, a magyarsághoz méltatlan magatartást tanúsít a menekültekkel szemben a kormány – mondta Büki Zoltán a déli határszakaszra tervezett kerítés ellen hirdetett demonstráción vasárnap. Szabó Zoltán Tuareg pedig üzent a miniszterelnöknek: nyissanak meg néhány sportlétesítményt, s mindjárt százezer embernek jutna hely, és „akkor a stadionoknak is lesz végre értelme, te szívember”.

Egyre kevésbé lehet mozgósítani az embereket – ez derült ki a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság nevében vasárnap délutánra meghirdetett demonstráción is: talán hatvan-nyolcvan ember gondolta úgy, hogy a magyar–szerb határra tervezett kerítés ellen jelenlétével tiltakozzék. Volt ugyanakkor nagyjából tucatnyi ellentüntető, de igen visszafogottan viselkedtek, s mindössze néhány – nyomdafestéket nem mindig tűrő – bekiabálással vétették észre magukat.

Földi D. Attila / Népszabadság


Embertelen, a magyarsághoz méltatlan magatartást tanúsít a menekültekkel szemben a kormány – hangoztatta a demonstrációt szervező Büki Zoltán. Az erkölcsi hullarabló szintjére süllyed szerinte az, aki megtagadja a segítséget önhibájukon kívül bajba került családoktól és gyerekektől.

Európára most nehéz teher hárul, de a határokat soha nem zárták le, és szégyenteli, hogy Magyarország ebben a helyzetben milyen példát mutat: gyűlöletkampányt folytatnak, a lakosságot félrevezetik, a menekülőket megélhetési bevándorlónak minősítik – állította.

Emlékeztetett rá, hogy a történelmi tapasztalatok egyértelműen arra figyelmeztetnek, amikor a nacionalizmus erősödött, Magyarország mindig rossz oldalra állt, s 1918-ban elveszítette területei nagy részét, 1945 után pedig szovjet uralom alá került. Büki kijelentette, hogy most új putyini, félázsiai diktatúra épül, ahol a kerítés nemcsak kizár, hanem be is zár, ami ellentétes a rendszerváltozás idején vallott elképzelésekkel. A cél szerinte az emberek megfélemlítése, függőségbe taszítása, és aki teheti, ezért már elment, de előbb-utóbb nekik sem adnak majd munkát Nyugat-Európában.

A kerítésre szánt 25 milliárdból fejleszteni lehetne a határőrizetet, s jutna olyan táborokra is, amelyekben elhelyezhetnék és szűrhetnék is a menekülteket – mondta Büki. Majd megkérdezte: „engedünk egy nyerészkedő elmebetegnek, vagy bezárjuk az összes gazembert, aki a vérünket szívja?”. Olyan országban szeretne élni – hangsúlyozta –, ahol „nem a fejünk felett döntenek”, és amely szívesen lát mindenkit.

 

Ha 1956-ban Orbán Viktorhoz hasonló kormányfője van Ausztriának, lezárták volna a határt a magyar menekülők elől, akik a megtorlástól félve hagyták el az országot – emelte ki a tüntetés másik szónoka, Szabó Zoltán Tuareg. A mostani menekültek sem akarnak meghalni a saját hazájukban, Afganisztánban, Irakban vagy Szíriában – sorolta. Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy a Fidesz is hajlandó részt venni az Iszlám Állam elleni háborúban, és ezzel ellenségének tekinti mindazokat, akik miatt emberek millió kénytelenek menekülni.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság


Orbán magát szívembernek minősíti – „ha már esze nincs” –, ezért Taureg szerint szaván kell fogni: Magyarországnak remek, több százmillióból kiépített infrastruktúrája van, s ha már a magyar focit sikerült felszámolni, engedjék be a menekülteket a stadionokba. Tíz létesítményt kellene megnyitni, és százezer embernek jutna hely, s „akkor a stadionoknak is lesz végre értelme, te szívember” – üzente a miniszterelnöknek.

Egy Maliban élő tuareg ismerősét egy hónapra a saját lakásában látja vendégül – mondta el a szónok –, mert „ez a válaszom az idegengyűlöletre”. Szerinte ugyanis „minden ember egyenlő”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.