galéria megtekintése

A túl sok alkalmazás strapálja le a mobilokat

2 komment


Palugyai István

Tömegesen viszik vissza garanciális időn belül az okostelefonokat világszerte azzal, hogy elromlottak. Eközben csak a túl sok rájuk telepített alkalmazástól „döglöttek ki”. Persze a készülékgyártók is felelősek, hiszen a tervezésnél jobban figyelembe vehetnék az emberi viselkedést is...

Szeretjük habzsolni az élvezeteket, még ha ez appok tömegében nyilvánul is meg. A Blancco Technology Group legutóbbi globális felmérése két jókora meglepetéssel szolgált. Először is kiderült, hogy mindenütt óriási a garanciális cserére vagy javításra visszavitt okostelefonok aránya, bár ezek jó részének semmi baja, csupán túl sok, párhuzamosan futó alkalmazással terhelték meg a mobilt, mely nem bírta a strapát.

A 2015 utolsó negyedévéből származó adatok szerint az „elromlott” telefonok 85 százaléka Android, 15 százalékuk IPhone. Az androidos csoporton belül a hibák 27 százalékáért a (messze legnagyobb gyártó) Samsung, 21-százalékáért a Lenovo, 18 százalékáért a Motorola, 11 százalékért a Xiaomi, míg 8 százalékáért az Asus a felelős.

Az alkatrészek közül legtöbbször a kamerát, az érintőképernyőt, az akkumulátort, a mikrofont, végül a telefon általános teljesítményét hibáztatják. Az is a hibák gyakori forrása, hogy a felhasználók a kelleténél ritkábban frissítik az alkalmazásokat, illetve a telefon operációs rendszerét, de sok alkalmazást eleve kellő körültekintés nélkül terveztek meg. Sok alkalmazásnak például saját hangbeállítása van, és ha a mikrofonnal akad gond, gyakran nem a hardver a hibás, hanem az egyik app helytelen használata vagy beállítása a ludas.

 

Sajnos a szolgáltatók vagy a gyártó cégek szervizei nem jönnek rá időben a hiba okaira, ezért becserélik a készüléket, és így ők fedezik a voltaképpen hibátlan készülékek bevizsgálásával, majd használt termék formájában az újraértékesítéssel járó, telefononként ötven-száz dollár között mozgó költségeket. A Blancco becslése szerint ez a szolgáltatóknak csak hazánkban több millió forintjába kerül évente.

Kiderült, hogy a vevőszolgálatok és a szolgáltatók nem rendelkeznek sem kellő szaktudással, sem olyan diagnosztikai szoftverrel, mely néhány perc alatt tesztelné a mobilt, és megállapítaná a hiba valódi okát. A helyzet Ázsiában a legrosszabb, hiszen globálisan a készülékek 50 százalékát itt vitték vissza, s az esetek felében semmilyen tényleges hibát nem találtak. Itt különösen sok erőforrás-zabáló közösségi média appot és üzenetküldő alkalmazást, Whatsuppot, WeChatet és Line-t használnak, gyakran egyszerre negyven app fut a háttérben. Mindezek az alkalmazások valósággal eszik a memóriát és a gyorsítótárat. Észak-Amerikában szinte minden negyedik garanciális készülék visszakerült a szolgáltatóhoz, Európában ez az arány 86 százalékról 71 százalékra csökkent.

Az esetek fele a jelentés szerint a megfelelő szaktudás és diagnosztika meglétével, valamit a felhasználók szokásainak némi változtatásával megelőzhető lenne. Persze a készülékek reklámja is hamis biztonságot sugall, hiszen ha már a gyártók nem törődnek eléggé a vásárlók szokásaival, nekünk kell jobban ügyelni a pénztárcánkra. Hiszen a garancia előbb-utóbb véget ér...

Felhasználói tanácsok!

Már a mobil töltését rosszul végezzük. Nem kéne hagyni a készüléket teljesen lemerülni, a 25 százalékos töltöttségnél már érdemes elkezdeni a feltöltést. Hetente kétszer az optimális működés érdekében ajánlatos a telefont kikapcsolni és újraindítani. Ha sokáig hibernált állapotban hagyjuk a telefont, ettől előbb-utóbb lelassul, és késve teljesíti majd a parancsokat. A háttérben futó, nem használt alkalmazásokat mindig zárjuk be! Különösen a GPS-helymeghatározás meríti le gyorsan az energiát, a mobil teljesítményét, és terheli meg memóriáját. Ne töltsünk le egynél több vírusirtó alkalmazást, mert ettől csak a hatékonyság csökken, a védelem nem lesz nagyobb! Hosszú repülőutaknál érdemes a telefont lekapcsolni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.