galéria megtekintése

Sötétek az utcák, lecsukták a képviselőt, de így is a Fidesz győzelmére számítanak

29 komment


Ungár Tamás

– A Fidesz fog nyerni. Pedig a városban mindenki azt mondja, azért sötétek az utcák, mert ellopták a pénzt, ráadásul a Fidesz képviselője börtönben! Mégis ők nyernek, mert a balosok széthúznak. A Karcsiként bemutatkozó nyugdíjas kohász foglalja így össze, milyen eredményt vár a dunaújvárosi 4-es körzetben június első vasárnapjára kiírt önkormányzati választáson.

Azért tartanak voksolást, mert februárban letartóztatták a Fidesz képviselőjét, Gál Rolandot. A rendőrség azzal gyanúsította meg őt és két társát, hogy megöltek egy vállalkozót. Gál lemondott posztjáról.

A választáson lesz jelöltje a kormánypártoknak, az MSZP-nek, a DK-nak, a PM-nek, a Jobbiknak, a szocdemeknek, a Munkáspártnak, és két független jelölt is indul. A nem túl ismert fideszes jelölt, Lassingleit­ner Fruzsina esélyeit nemcsak Gál meggyanúsítása rontja, hanem az is, hogy a tavaly uniós támogatásból megvalósított közvilágítás-korszerűsítés kudarca és korrupciógyanúja hónapok óta témát ad a helyieknek.

Karcsi, az örök balosságra ítélt exkohász nincs egyedül a véleményével. Az általunk megkérdezettek többsége biztos abban, hogy legfeljebb 25 százalékos lesz a részvétel, s míg a testületben kényelmes többségben lévő Fidesz képes lesz mozgósítani választóit, a balos szavazók – a megosztottság miatt kevesebb esélyt látva – nagy számban otthon maradnak. A 2014. őszi választáson 39 százalékos részvétel mellett Gál Roland 607, az MSZP, a DK és az Együtt jelöltje 406, a Jobbiké 225 voksot kapott. Akkor a körzetben a Demokratikus Koalíció jelöltje, Huszti Zsolt indult, s a DK helyi szervezete természetesnek vette, hogy újból őt támogatja az MSZP is. Besztercei Zsolt, a DK helyi kampányfőnöke szerint már csak azért is ez lett volna a helyes, mert Salgótarjánban, Újpesten és Tapolcán is az adta a baloldali jelöltet, aki 2014-ben. Eddig mindig MSZP-s jelölt élvezte a többiek támogatását, most viszont elmarad a viszonzás. Besztercei elismeri, hogy a három párt időközi választásokon való együttműködését nem szabályozza megállapodás, de ettől még a DK neheztel az MSZP-re.

 

A szocialisták Selyem Józsefet küldik harcba, aki 2000-től 14 évig már volt önkormányzati képviselő. Pintér Attila, az MSZP városi elnöke azt mondja, hogy újvárosi tagságuk nem akar beállni a DK mögé, mert úgy látják, hogy bázisa csak az MSZP-nek van: a fővárosban lehet, hogy erős a DK, de itt kispárt.

Nem csak a politikai erőviszonyok nem látszanak
Nem csak a politikai erőviszonyok nem látszanak
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Az MSZP mindig beleszürkült abba, ha összefogott más pártokkal. Így járt a párt, amikor kormányon volt az SZDSZ-szel, és akkor is, amikor a DK-val és az Együtt-tel közösen indult. Elég a DK-ból! Először belülről akarták szétvágni az ­MSZP-t, aztán, hogy kiváltak, kívülről. Azt javaslom a DK-soknak, hogy ha együtt akarnak dolgozni velünk, lépjenek vissza az MSZP-be. Az MSZP nélkül baloldali alakulat sehol sem nyerhet, az MSZP viszont tud egyedül is nyerni. Ezt be is bizonyítjuk.

A DK-sok Pintér szavaiból azt hallják ki, hogy a kongresszusra készülő MSZP-nek jól jönne egy önál­lóan kiharcolt győzelem, s ha ezt a dunaújvárosiak hozzák, attól az itteni vezetők pártkarrierje lökést kapna. Az MSZP bátorságát erősíti, hogy a Fejér megyei városban azt tapasztalják: az embereknek elege lett a kormányból. A DK-sok is így érzik: – A szükséges ajánlások négyszeresét összegyűjtöttük két délután – mondja a DK kampányfőnöke. – 2014-ben a megszólítottak fele elzavart minket, most tízből ha egy.

A DK-sok is bíznak a győzelemben. Ám Besztercei úgy látja, a külön induló balosoknak „annyi”, ha a Fidesz a Kubatov-listán számon tartott újvárosiakat mozgósítani tudja.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.