Vonalzóval rajzolták a határokat, a titkos paktum ma is érvényes

– A paktum nyomán mesterséges államok keletkeztek, de nevezzen meg nem mesterséges államot! – mondta lapunknak Aziz al-Azmeh, a Közép-európai Egyetem professzora. Izrael a térség leginkább mesterséges állama, hiszen ott a világ minden tájáról érkezett emberek élnek. Ám ez nagyon sikeres nemzetépítési projekt – emeli ki. A neves, szíriai születésű valláskutató szerint az elmúlt évszázadban a vonalzóval megvont határok között is megindult a nemzetállamok, identitások kialakulása.

Szerinte téves megközelítés, hogy ezek az államok azért életképtelenek, mert a területükön élő különböző vallási közösségek és etnikumok alkalmatlanok az együttélésre. Ezt látjuk most, de ez csupán a legutóbbi évtizedek következménye – állítja. Tévedésnek nevezi, hogy a szíriai Aszad-rezsim „alavita rendszer” lenne. Az alaviták tömegesen vannak jelen a vezetésben, de a rezsim a biztonsági apparátus, a katonai vezetés és az üzleti körök vallásokon átívelő összessége. A professzor azt is tagadja, hogy Szaddám Huszein Irakja a szunniták uralma lett volna a ­síiták felett: az iraki–iráni háborúban a ­síiták iraki arabként harcoltak a ­síita perzsák ellen.

Aziz al-Azmeh Irak amerikai megszállásától eredezteti a kibékíthetetlen szektariánus-etnikai ellenségességet, amikor az addig származási alapon szerveződő társadalmi csoportokból kreáltak politikai szereplőket. Az elmúlt száz év alatt szinte valamennyi közel-keleti kormány a lokális identitás, a hazafiság erősítésére tett. Ezt szolgálta az oktatási rendszer, a sorkatonaság, minden állami intézmény.

– A lokalizáció sokkal jobban sikerült, mint a pánarab kísérletek – emlékeztet. Úgy látja, a Sykes–Picot-paktumban meghúzott országhatárok akkor is fennmaradnak, ha a Szírián és Irakon belüli viszonyok végleg összekuszálódnak. – A paktum nyomán létrejött államokban úgy tanították, hogy a törökök elnyomók voltak. Nagyapám tisztként szolgált az oszmán hadseregben, majd részt vett az arab felkelésben – érzékelteti az örökség bonyolultságát.

Szerinte a mai arab közbeszédben a Sykes–Picot-paktumnak nincs olyan érzelmi töltése, mint a magyarban Tria­nonnak: „Beszélnek a nyugati imperializmus önkényéről, előjönnek az összeesküvés-elméletek, de az Iszlám Államhoz kötődő iszlamisták, a Muzulmán Testvérek és a hasonló szélsőségesek kivételével nem tartják történelmi tragédiának a vonalzós felosztást.” Al-Azmeh emlékeztet rá, hogy a mai arab sajtóban általában a térséget fenyegető két fő veszélyről értekeznek. Az egyik Irán törekvése a hegemóniára, a másik Recep Tayyip Erdogan Törökországának neooszmán vonala.

Más a törököknek, mint nekünk Trianon – Kemal Atatürk a magyar revíziós törekvésekről: Mi se akarjuk vissza Bagdadot

A török közvélemény nem éli meg „Trianonként” a száz évvel ezelőtti Sykes–Picot-paktumot – magyarázta Dobrovits Mihály turkológus történész. Ennek oka, hogy ez a titkos egyezmény akkoriban nem jutott el a törökséghez, ráadásul az oszmán hadsereg átmeneti győzelmeket aratott. A török történelmi tudatban más nemzeti tragédiák, így a délkelet-európai hódítások elvesztése az 1877–78-as orosz–török háborúban, „felülírják” az arab területek sorsát. Sokkoló volt a sevres-i béke 1921-ben, de ezt a törökök erővel érvénytelenítették, s a lausanne-i békével kialakult a mai Törökország. Az államalapító Kemal Atatürk a magyar revíziós törekvések támogatását éppen azzal utasította el, hogy ők sem akarják visszaszerezni Bagdadot.

Dobrovits szerint a szultánság utolsó éveiben az arabok és az oszmán-törökök között egyre nőtt a távolság, az ifjútörök mozgalom visszavonta az arab területek politikai-kulturális autonómiáját. Ez is hozzájárult az arab felkeléshez, amivel 400 éves hallgatólagos szövetség szakadt meg. Dobrovits nem hisz a neooszmán törekvésekben. A gondolatkísérlet a most megbukott Ahmet Davutoglu kormányfőhöz kötődik. Neki viszont látni kellett, hogy az Oszmán Birodalom volt területén nincs fogadókészsége elméletének.

Kurdok állam nélkül

A sevres-i szerződés kijelölt Kelet-­Anatóliában egy területet a kurdoknak és az örményeknek. Az örmények az oszmán politika következtében egymilliós emberveszteséget szenvedtek, sokan külföldre menekültek. A lausanne-i békében erről nem esett szó. Az önrendelkezés vágya azonban megmaradt, a kurd–arab és a kurd–török konfliktus máig tart.