galéria megtekintése

Zöld hullám

0 komment


Őri B. Péter

Már nagyon unhatja egymást a két csapat. Esztendők óta egymás ellen játssza a bajnoki döntőt, rendre találkozik a Magyar Kupában is, és vasárnap eldőlt, hogy a női kézilabda Bajnokok Ligája áprilisi negyeddöntőjében is összekerül a FTC és a Győr együttese.

Szikora Melinda tudomásul vette, hogy kimaradt a lengyelek ellen készülő válogatott keretből
Veres Viktor / Népszabadság

A magyar párosítás további különlegessége, hogy Elek Gábor és Ambros Martin a fővárosiak, illetve a Rába-partiak edzője együtt irányítja a női válogatottat. A Népszabadság 4+1 kérdést tett fel a két csapat egy-egy játékosának.

– Együttese legjobbjainak egyike volt a zárófordulóban, minek köszön­hető a remeklés?

 

Szikora Melinda (FTC): Ha tudnám az okot, mindig így védenék. Szombaton a ­nagybányaiak ellen az egész hátsó alakzat remek volt. A múlt héten sokat gyakoroltunk, nagyon elszántak voltunk. Ám – mivel a Larvik is győzött – csak a harmadikok lettünk a csoportban.

Kovacsics Anikó (Győr): Mindig ilyen teljesítményre törekszem, szerencsére a bukarestiek ellen valóban jól ment minden: tudtam szerelni, három gólt szereztem, hétmétereseket harcoltam ki. Különösebb okot nem tudok említeni, a csapat mind magabiztosabb, így könnyebb jól játszani.

– A másik csoportból melyik ellenfelet választotta volna?

Sz. M.: A Győrt, mégpedig azért, mert a mi csapatunk tagjaiban kisebb fóbia alakul ki, ha át kell lépni az országhatárt.

Kovacsicsnak most az a legfontosabb, hogy a Győrrel ott legyen a ­Final Fourban
Kovács Anikó / MTI

K. A.: Csapattársaimmal nem számolgattunk. Abban a kvartettben nagyon szoros verseny zajlott. Nekünk az volt a fontos: nyerjünk az utolsó mérkőzésen, és másodikak legyünk. Sikerült, így hazai pályán játszhatjuk a visszavágót.

– Örül-e vagy bosszankodik a párosítás miatt?

Sz. M.: Az előző válaszomból következik: nem vagyok bosszús, sőt... Az utóbbi években annyit játszottunk egymás ellen, hogy csukott szemmel is ismerjük egymást.

K. A.: Nem örülök, de mérges sem vagyok. Az viszont jó, hogy nem kell messzire utazni.

– Melyik csapat jut a Final Fourba, amelyet májusban Budapesten rendeznek?

Sz. M.: Nagyon bízom abban, hogy a miénk. Reálisan egyforma a két csapat esélye.

K. A.: Az utóbbi időben mutatott ­játékunk alapján mi vagyunk a favoritok.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.