– S ezt tapasztalja?
– Sok jó kezdeményezésről olvastam. Ha a tervekből valóság lesz, örülhetünk.
– Nemrégiben derült ki: országosan hatvan munkacsarnok épül. Nyilván Vas megyének is jut.
– Ezt még nem tudom, de nagyon remélem.
A létesítmények tekintetében nem állunk rózsásan.
Jó lenne, ha Szombathelyen és Szentgotthárdon átadnák végre a még csak félig kész csarnokot, s az iskolákban is megfelelő körülmények között lehetne kézilabdázni. Járom a megye településeit, és
azt szeretném, ha a gyerekek mindenhol játszhatnák ezt a csodálatos sportágat, mint régen. De ehhez rengeteg pénz kell.
– A Farkas Ágnes név sokat segíthet…
– A megyében szeretik a kézilabdát. Amikor a női válogatott Szombathelyen szerepelt, nagy volt az érdeklődés. Valóban jó érzés, hogy bárhova megyek, emlékeznek rám. Ám tudni kell, napjaink Magyarországán megszűnt a hagyományos szponzoráció; a tao korát éljük. Nálunk az is nehezíti a helyzetet, hogy e sportágban Vasnak nincs tradíciója és élvonalbeli csapata, kevés itt a szakember. Örömteli viszont, hogy az NB I/B-ben és az NB II-ben szép számmal képviseltetjük magunkat. Szombathelyen, Szentgotthárdon, Bükön, Körmenden, Répcelakon élénk a kézilabdás élet, s remélem, hogy szurkolhatok még a legmagasabb osztályban játszó együttesünknek is.
|
Már nem foglalkozik azzal, hogy a jelölőlistára sem került
Szabó Miklós / Népszabadság |
– Apropó, szurkolás! Jár még meccsekre, figyelemmel kíséri a sportág eredményeit?
– Ez csak természetes. Kőszegről – ahol élek – könnyen eljutok Győrbe vagy Veszprémbe. Itt is, ott is magával ragadó a hangulat. Örülök a két együttes sikereinek. Már csak a nézők egyike vagyok, de óhatatlan, hogy volt játékosként is kövessem a pályán történteket.
Ezzel együtt nem vagyok az a típus, aki rendre kritizál és azt szajkózza: bezzeg az én időmben...
Korábbi klubom, az FTC mérkőzéseit a televízióban nézem; boldog voltam, amikor tavasszal nyolc év után újra bajnok lett a csapat.
– Akárcsak a férfi-, a női válogatott sem szerzett még olimpiai kvalifikációt. Ott lesz-e valamelyik Rióban?
– Ahhoz nagyon sokat kell dolgozni, valamint nagy adag szerencsére is szükség van.
– Tősgyökeres budapestiként miért Kőszegen él?
– Négy éve döntöttem el, hogy ideköltözöm. Szép város, csendes hely. Arra számítottam: nyugodtan dolgozhatok a családi vállalkozásomban. Aztán alig telt el két esztendő, s már terjeszteni kezdtem a kézilabdavírust. Ebből a szempontból azóta is fertőző vagyok...
