Üllői út, párizsi út?

„Ez most így alakult, de még nem nyertünk meg semmit – említette.

– A favoritok változatlanul a norvégok, nekünk még egyszer fel kell borítanunk a papírformát. S komolyan mondom, a százegyedik válogatottság egyelőre nem foglalkoztat; a századik szereplésnél nagyobb örömöt szerzett nekem a győzelem.

Jó, elszóltam magam, azért mégiscsak nyertünk valamit..."

A szintén törzsgárdista, 86-szoros válogatott Gera Zoltán, aki az oslói találkozón – megítélésem szerint – a mezőny legjobbja volt, ugyancsak óvatos az esélyekkel kapcsolatban. „Jó csapat a norvég, ezt mindannyian tapasztalhattuk – jelentette ki. – Viszont ritka kincsnek tartom: olyan éles tétmérkőzést nyertünk meg, amelyet rendszerint el szoktunk veszíteni. Ez a legfőbb pozitívum, túl azon, hogy most már a legnagyobb szerénységgel sem lehet azt állítani: nincs esélyünk. Mert – akármennyire nem akarom elkiabálni – nagyon is van."

Király Gábor: holnaptól Bozsik József oldalán Hegedüs Gábor / Népszabadság

Dzsudzsák Balázs – szokás szerint – fesztelenebb a két routinier-nél, és úgy véli: „Nálunk az előny, itt a lehetőség. Az első kedvező jelet a sorsolásban láttam, egészen pontosan abban, hogy kiderült: a második mérkőzést játszhatjuk itthon. A második meg Oslóban Helland üres kapus, a felső lécről lepattanó fejese volt. Ha az nem ment be... Nem állítom, hogy a miénk feltétlenül jobb csapat a norvég válogatottnál, csak azt mondom: a továbbjutásunk esetén ez már senkit nem érdekel majd."

A nyomás mindenesetre – ha a játékosok erről, érthetően, nem beszélnek is – nagyobb, mint amilyen az első találkozó előtt volt, hiszen akkor még ült Storck mondása, hogy „nincs veszítenivalónk". Ám 1-0-nál már van... És senki nem sejti, mi várható a szereplőktől alig három nappal az után, hogy legutóbb találkoztak. A magyar együttes nagy hátránya: az oslói védekezésben kulcsszerepet játszó, szokatlan funkciójában amilyen intelligensen, olyan hasznosan futballozó Gerát valószínűleg senki nem képes pótolni (a középpályás sárga lapjai miatt nem léphet pályára). Valaki persze ott lesz majd a helyén, de ugyanazt játszani nem tudja... Ám bajban csak a norvégok vannak. Ők azt hitték, gond nélkül legyalulják a magyar csapatot, aztán mindinkább lerítt róluk, hogy képtelenek mit kezdeni a találkozó és az ellenfél státuszváltozásával. Már kies franciaországi tájakon látták magukat, majd idegességükben legalább ötször-hatszor lőttek „kapura" a magyar tizenhatos környékéről úgy, hogy a gömb alig kocogott el az alapvonalig vagy éppen Király lábáig. Azaz a skandinávok a meccs előtt nagy ívű szavalatokat mondtak, majd a pályán dadogott náluk a labda...

A norvégok elleni harmincnégy esztendős nyeretlenségi sorozatot már sikerült megtörni. Ideje lenne búcsút inteni a negyvennégy éves szériának is, hiszen Európa-bajnokságon legutóbb 1972-ben szerepelt a magyar válogatott. Nyilván részt vett volna többször is, ha előbb emelik huszonnégyre az Eb-mezőny létszámát. De – a bővítést kihasználva – jó volna újra megjárni a kontinenstornát.
Más egyebet isten mentsen megjárni...