galéria megtekintése

A félelem sötétsége

2 komment


Varga G. Gábor

Amikor a legtöbb magyar nyugovóra tért, a sötét szívű párizsi terroristák talán már képzeletben számolták áldozataikat, és a tömegben elvegyülve készültek aljas tervükre. Európa polgárai a biztonságos jólét kontinensén sokkolva szürcsölgették forró kávéikat, teáikat, ha ébredés után bekapcsolták a rádiót vagy a tévét, meredten bámultak okostelefonjaik képernyőjére, ahol nagy koncentrációban jött velük szemben a terror. A romantika Párizsa egyetlen éjszaka alatt a halál városa lett.

Megannyi eszmét, hitet, európai vívmányt felsorolhatnánk abban a sorban, mit támadtak meg aljas ismeretlenek a francia fővárosban. A szabad Európát, a jó világot, a kultúrát, a menekültpolitikát, a gazdaságot. A sötét lelkű merénylők akciója elsősorban az élet ellen irányult, de nem a biológiai értelemben vett létezés ellen.

Mindazt támadták meg, ami miatt Európában jó élni. Párizsban tradíció, hogy péntek esténként megtelnek a bárok és éttermek, az emberek egymással csevegnek, koncertekre járnak, sporteseményeket látogatnak, vagy épp elutaznak valahová, hogy a következő hét elején feltöltődve induljanak munkába. Válogatás nélkül öltek a tömegben, gyanútlan, felszabadult embereket támadtak meg felkészült, professzionális és hidegvérű gyilkosok. Akik franciául beszéltek.

 

Az emberek életébe, ahogy szeptember tizenegyedike után Amerikában is, egy időre beköltözik a félelem. Az utcán, a metrón, a meccsen, az étteremben a felszabadultság helyett a gyanakvás lesz úrrá. Ennek következménye pedig gazdasági értelemben könnyen katasztrófa lehet. Hogy hány éttermes, vasút- és légitársaság, hipermarket, galéria, koncertterem, internetes vállalkozás rogyik meg a félelem súlya alatt, azt ma még nem tudni.

De abban biztosak lehetünk, hogy a folyamat végén emberek vesztik el megélhetésüket, létbiztonságukat, tehát végső soron modern európai létüket, ami további feszültséget szül – immár nem katonai vagy gazdasági, hanem társadalmi értelemben. A következmények mértéke pedig sajnos nem csak az európai polgárokon múlik. A francia kormány politikai okokból sem hagyhatja válasz nélkül a történteket, de nem elhanyagolható, hogy lépése az emberek érdekeit szolgálja majd, vagy épp ellenkezőleg: a terrorizmus kottája szerint játszanak majd.

Az európai politika az utóbbi években több alkalommal mutatta már gyengeségét. A görög krízis, a folyamatos terrorfenyegetettség vagy épp a menekülthullám kihívásaira adott válaszok nem arról tanúskodtak, hogy a döntéshozók fejében Európa polgárainak érdeke lenne az első számú szempont.

Sok esetben a problémák szőnyeg alá seprésének szándéka szembetűnőbb volt, mint a helyzet határozott – vállalva a határozott döntések következményét – megoldásáé. Európa azonban sosem lesz erősebb a szőnyeg alá söpört problémáktól. Csak a biztonságban élő és dolgozó, frusztráció helyett összefogásra képes polgárok által lehet erősebb az öreg kontinens, mindez pedig lehetetlen felelősségteljes és döntésképes politizálás nélkül. Ellenkező esetben uralkodik rajtunk a múlt éjjel ostoba sötétje.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.