A finomság, a dél-amerikai futball igazi védjegye ma már (a legjobb esetben) másodlagos a dinamika mögött, s ennek nem mond ellent, hogy napjaink három legkiválóbb labdarúgója közül kettő dél-amerikai. Messivel és Neymarral egyenértékű virtuóz ugyanis nincs több a trükkök távoli területén – még Luis Suarez sem az –, sőt az új ideálok a Vidal-, Medel-, Jara-jellegű gladiátorok. Ez még akkor is elgondolkodtató, ha a folyamat nem napjainkban, hanem már a hetvenes évek végén megkezdődött.
Argentína 1974-es válogatottja megannyi labdaművészt vonultatott fel, de – többek között – Babingtonnal, Brindisivel, Herediával, Housemannel sem jutott tovább a legjobb nyolcnál. Ebből Cesar Luis Menotti, az együttest a következő vb-re vezető kapitány azt a következtetést vonta le: legalábbis elegyíteni kell a dél-amerikai meg az európai futball sajátosságait ahhoz, hogy Argentína csapata világbajnok lehessen 1978-ban. (Az arany elnyerése súlyos politikai ügy volt – a FIFA múlhatatlan szégyenére – a Mundial kimenetelét is erősen befolyásoló katonai junta rémtetteinek korában.)
Uruguay szintén az „európai" útra lépett, miután a '78-as vb kvalifikációs szakaszában a pótselejtezőig sem jutott. (Mint tudjuk, ez megkönnyítette a magyar válogatott helyzetét, mert Bolíviával egészen simán elbánt a Pesten 6-0-ra, La Pazban 3-2-re győztes válogatott.) Brazília ugyanígy cselekedett az 1986-os világbajnokság technikailag és esztétikailag legtökéletesebb mérkőzése, a franciákkal szemben ráadás-tizenegyesekkel elveszített negyeddöntő múltán, ám a hét védőjátékossal kivívott 1994-es világbajnoki cím után a Carlos Alberto Parreirát váltó Mario Zagallo kapitány visszatért a gyökerekhez.
Ez vezetett oda, hogy a brazilok az utolérhetetlennek tetsző Pelé-éra sikereit kopírozták, és a 2002-es világbajnokságon valóban „királyi" színvonalú garnitúrával nyertek aranyérmet. Cafu, Roberto Carlos, Ronaldinho, Ronaldo, Rivaldo nem egyszerűen extraklasszis, hanem korszakos játékos volt, miként annak idején Djalma és Nilton Santos, Zito, Didi, Garrincha, Vava (1958, 1962) vagy Carlos Alberto, Clodoaldo, Gerson, Rivellino, Jairzinho, Tostao (1970).
Ma a braziloknak sok jó futballistájuk van, de Daniel Alvesen és Neymaron kívül nincs olyan labdarúgójuk, amilyen más csapatnak ne lenne. Argentína ugyancsak nemzetközi hírű futballisták seregét hívja össze, ám Messi mellett senki nem – még Di Maria sem – konkurál a labdarúgás halhatatlanjaival, az argentinok közül mindenekelőtt Maradonával. Nem is sokkal különb a brazil meg az argentin csapat (ha különb egyáltalán) a chileinél, a kolumbiainál vagy az uruguayinál, mert Dél-Amerikában újabban – a sportújság és közszolgálati televízió több évtizedes kifejezésével – „a küzdelem dominál".
Látszólag törekvés sincs Cubillas- vagy Valderrama-formátumú labdarúgó kiállítására, a legfőbb szándék a futballisták európai – valamint mexikói – értékesítése. Ebben a tekintetben elsöprő a siker, Argentína például szinte kizárólag az öreg földrészről hazahívott légiósokkal – ha tetszik: euróbajnokokkal – érkezett Santiagóba, a chileiek elleni selejtezőre, ám akárhány dél-amerikai képviselő szerepel kontinensünkön, az eredmény lesújtó. Dél-Amerika legutóbb 2002-ben nyert vb-aranyérmet – amikor ugye Brazília még Brazília volt –, és az azóta lejátszott három vb-döntő hat résztvevője közül egyetlenegyet delegált.
Ezzel fordult a kocka: az ezredforduló első vb-je után 9:8 volt a győzelmi arány Dél-Amerika javára, most már viszont Európa vezet 11:9-re. Ráadásul a spanyol válogatott szebben futballozik bármelyik dél-amerikainál, és könnyen lehet, hogy ez a német együttesre is igaz. Minden idők első számú eredménye, az 1970-es német–olaszt (4-3) vagy az 1954-es német–magyart (3-2) is zárójelbe helyező 7-1-es német–brazil legalábbis nem gyengíti ezt a feltevést...
Ez volt, ez lesz
A dél-amerikai vb-selejtezők ötödik fordulójának programja: Ecuador–Paraguay, Bolívia–Kolumbia, Chile–Argentína, Peru–Venezuela, Brazília–Paraguay (magyar idő szerint péntekről szombatra virradóra). Az állás: 1. Ecuador 12 pont, 2. Uruguay 9, 3. Brazília 7, 4. Paraguay 7, 5. Chile 7, 6. Argentína 5, 7. Kolumbia 4, 8. Bolívia 3, 9. Peru 3, 10. Venezuela 0.
Barátságos mérkőzések Európában: Olaszország–Spanyolország, Törökország–Svédország, Dánia–Izland, Csehország–Skócia, Görögország–Montenegró, Málta–Moldova, Észtország–Norvégia, Ukrajna–Ciprus, Wales–Észak-Írország.
Tegnap játszották: Horvátország–Izrael 2-0 (gól: Perisic, Brozovic), Szlovénia–Macedónia 1-0 (Bezjak), Románia–Litvánia 1-0 (Stanciu)Ütközet. Demichelis (Argentína) és Vidal (Chile) Fotó: REUTERS – Ricardo Moraes
