galéria megtekintése

Tíz sikertelen Eb-kvalifikációs sorozat után következik a pótselejtező a norvégok ellen

2 komment


Hegyi Iván

Az 1972-es – nem huszonnégyes: négyes – Eb-döntő óta tíz kontinenstorna selejtezőin szerepelt a magyar futballválogatott, de mindig a vert mezőnyben maradt. A 11. alkalommal – miután az Európa-bajnokság jövőre már 24 csapatos lesz – a harmadik hely pótselejtezőt ért, így következik a norvégok elleni ráadás csütörtökön Oslóban és vasárnap Budapesten. Dióhéjba foglaljuk, mi történt az 1972-es (nem selejtezőbeli) negyedik helyezés után.

1974–1975 A második vb-kimaradás – 1970 után 1974-ben sem szerepelhetett a válogatott a világ legnagyobb futballeseményén – pánikot keltett idehaza, és az Eb-selejtezőkön a Pénzes, Kiss Tibor, Nagy László támadótrióval kezdett a magyar csapat. A csatársor összetételét a szövetségi kapitányon kívül senki sem találta volna ki, miként azt sem, hogy honfitársaink oda-­vissza kikapnak Wales csapatától (2-0, 2-1). Moór Ede szakvezetőt Szőcs János, őt pedig Baróti Lajos váltotta, de csak szépségtapasz lehetett 1975 őszén az osztrákok 2-1-es, valamint – Nyilasi Tibor öt góljával – a luxemburgiak 8-1-es legyőzése. (2. hely a kvalifikációs csoportban)

1978–1979 Ezúttal a hetvennyolcas vb-szereplés miatt állt a bál, Nyilasit és Törőcsik Andrást az MLSZ „elmeszelte". Kovács Ferenc kapitány ezért újított, és Helsinkiben bevetette az ifjú Gyimesit, a pécsi Kardos Ernőt, valamint a fehér­vári Tieber Lászlót. Az ötlet nem vált be: a finnek 2-1-re nyertek. A Szokolai, Kovács István, Várady csatárhármassal a szovjet válogatottal szemben már jobban ment, ám a 2-0-ás diadalt megrázó 4-1-es vereség követte Szalonikiben, s e súlyos görögországi kudarc betette a kaput. (2. hely)

1983 Megint a görögök... A velük vívott újabb parti előtt Mészöly Kálmán szövetségi kapitány fellocsoltatta a Népstadion pázsitját, de azon honfitársaink csúszkáltak, és a „kűrök" meg a 2-3 után a szakvezetőt kellett fellocsolni... Mészöly a dánoktól elszenvedett 3-1-es vereség után lemondott, ám utóda, ­Mezey György sem kezdett jobban: az angolok 3-0-ra nyertek a negyedházas Népstadionban. (4. hely)

 

1986–1987 Komora Imre szakve­zető azzal fordult Athénban a csapatkapitány Szendrei Józsefhez: „Ha itt is zamek van, akkor lejár a mandátumunk!" S a görögök (2-1) ismét kibabráltak velünk... Komorát ­Verebes József váltotta, de Szendrei maradt a kapuban, és nyolcvanhét tavaszán Rotterdamban így beszélt: „Amennyiben itt nyerünk, úgy Verebes valóban mágus." Ám a De ­Kuip stadionban nem ismétlődött meg az 1984-es vb-selejtező ­(2-1 „ide"): a hollandok simán 2-0-ra győztek. (3. hely)

1990–1991 Bergenben balhé volt a norvégok elleni 0-0 után, ezzel együtt 60 000 néző ment ki 1991 tavaszán a magyar–szovjet találkozóra, ám csak az első szabad vereséget láthatta (0-1). Utána Salernóban egy újonnan avatott luxushotelbe költözött be a válogatott; a környéken minden volt, csak futballpálya nem. Kovács Kálmán mondogatta is: „Fenséges ez a szirtfoki szálló, de két nap múlva a Mancini, Vialli páros jön..." Előbb azonban Donadoni érkezett: az őrzésére kirendelt pécsi Palaczki mellől bő negyedóra alatt bevágott kettőt (3-1). A norvégok elleni hazai selejtezőn már Glázer Róbert szakvezető dirigálta a válogatottat, ám Fehérváron (0-0) is „Bergen" volt. (4. hely)

1994–1995 Az immár tizenhat csapatos Eb-t megelőző selejtezők első szakaszában a törökök és a svájciak is 0-2-ről egyenlítettek 2-2-re Budapesten, ellenben az alpesiek Zürichben 3-0-ra dagasztották előnyüket, míg a törökök Isztambulban megtartották 2-0-ás vezetésüket. A török csatárkettős így festett: Hakan ­Sükür, Hami. Nem volt könnyű ­falat. (4. hely)

1998–1999 A kvalifikációs nyitányon 51 433 fizető nézőt jegyeztek a Népstadionban, ám a portugálok 3-1-re nyertek. Lisszabonban pedig 3-0-ra győztek, míg a románok negyedóra alatt elintézték a magyar együttest Bukarestben (2-0). A legnagyobb szégyen azonban az volt, hogy Vaduzban csak gól nélküli döntetlenre telt a műkedvelő liechtensteiniekkel szemben. (4. hely)

2002–2003 A svédek elleni stockholmi 1-1-gyel kezdődött a sorozat, és a selejtezők hajrájáig volt esély, de Rigában a felejthetetlen nevű Verpakovskis elmulatott a magyar védőkkel ­(3-1). A magyar csapatban együtt játszott Király Gábor, Gera Zoltán, továbbá ifjabb Dárdai Pál és az edzői stábból nemrégiben kiebrudalt Szabics Imre. (4. hely)

2006–2007 A selejtezők rajtján a ­norvégok úgy nyertek (brrrr...) 4-1-re a Megyeri úton, hogy Gera a 89. percben „szépített". Oslóban már maradt a 4-0 „oda", de ennél is fájdalmasabb volt a Moldovában elszenvedett 3-0-ás vereség. Minden idők negatív csúcsaként a csoport hatodik helyét „sikerült" megszerezni...

2010–2011 Noha 2-0-ás stockholmi vereséggel kezdődött, Dzsudzsáknak a helsinki vendégjáték 94. per­cében szerzett gólja (2-1) egy ideig táplálta a reményt. Aztán a hollandok a négy nap alatt elért 9-3-mal (4-0, 5-3) tették helyre a magyar csapatot. Noha a skandinávoknak sikerült visszavágni (Rudolf záróra előtti góljával 2-1), a svédek öt pontot vertek hazánk fiaira, míg a hollandok nyolcat. Az sem volt nyolc... Bár utóbb az amszterdami vb-selejtezőn akadt nyolc is. (3. hely)

Finnországban Stieber (18) góljával 1-0 volt „ide". Ez az eredmény Norvégiában is megfelelne
Korponai Tamás / Népszabadság

2014–2015 Ilyet még nem látott az öreg földrész: huszonnégyes Eb-mezőny tagságára lehetett pályázni. Ráadásul az első kalapból az F kvalifikációs csoportba került görögök „kiiratkoztak" a versenyből: egyetlen győzelmüket (4-3 a magyarok ellen) az utolsó fordulóban szerezték. Honfitársaink csak a finneket és a feröerie­ket múlták felül – egyaránt kétszer –, de ez is elég volt az ezúttal pótselejtezőt érő harmadik hely megszerzéséhez. A túlóra alkalmával olyan bravúrra lesz szükség, amilyet a hagyományos kvalifikációs szakaszban csak egyszer, a románok elleni bukaresti döntetlen alkalmával produkált a válogatott. Amúgy a szomszédokkal szemben elért kinti 1-1 és itthoni 0-0 a norvégok ellen is bőven elég lenne...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.