galéria megtekintése

Sebastianon nem fognak az ezüst nyilak

0 komment


Gergely Márton

Az idén nem tartanak Német Nagydíjat, igaz a 2015-ös magyar futamot nem csak a nézők összetétele miatt tekinthetjük kicsit annak. Sebastian Vettel kilencedik nekifutásra már nyerni tudott a Hungaroringen. Egy őrült verseny után nagy meglepetésre a Red Bull két pilótája vette körül a dobogón a Ferrari versenyzőjét, vagyis a mindentvivőnek gondolt Mercedesek ezúttal leszerepeltek.

Még el sem rajtolt a mezőny, már szokatlan esemény történt a 2015-ös magyar nagydíjon: mivel Felipe Massa eltévesztette a neki kijelölt rajtrácsot, második felvezető körre is elindulhattak a pilóták. Nagy lehetett a zavar a kivetítőktől távoli tribünökön, miért jönnek másodszor is komótosan gumit melegítve a versenyzők. Mint a futam során kiderült, ennél sokkal meglepőbb dolgok is történtek idén a Hungaroringen.

Földi Imre

Előzetesen azt latolgatták a szakértők a bokszutca mögötti zárt területen, vajon sikerül-e a Mercedesnek az egymást követő tizedik nagydíjon is a bravúr, hogy mindkét pilótája dobogóra állhat. Jobb pozícióból Lewis Hamilton várhatta a rajtot, és nem csak az első rajtkocka szombati megszerzése miatt. Az angol világbajnok lélektani előnyt is szerzett azzal, hogy pénteken megnyerte mindkét szabadedzést, majd az időmérőn fél másodpercnél is többet vert rá csapattársára, Nico Rosbergre. A német fogadkozott, hogy a versenyen vesz elégtételt, és a jelek szerint annyira sikerült felbosszantania Hamiltont, hogy az angol csak vele foglalkozzon.

 

A világbajnok rosszul rajtolt, így a célegyenes közepére már a nyakán volt jobbról Rosberg, balról pedig a harmadik helyről startoló Sebastian Vettel. Hamilton inkább csapattársa támadását próbálta kivédeni – sikertelenül, és közben nem csak Vettel, de Kimi Räikkönen is elment mellettük. Az angol idegességében azonnal támadásba lendült, de a pálya mellett találta magát. Rádión arra panaszkodott, hogy Rosberg lezárta előle a területet, de erre még a Mercedes csapat bázisán is rázták a fejüket az emberek. Az ötödik magyar győzelméről álmodó Hamilton a tizedik helyről kezdhette meg a felzárkózást.

Földi Imre

Amilyen váratlanul jött az idei szezon ismeretében a kettős Ferrari-vezetés, annyira megérdemeltnek bizonyult a verseny féltávja után: Vettel és Räikkönen ugyanis sikeresen meglépett Rosbergtől. Az első kerékcserék után úgy tűnt: a továbbiakban arról szól majd a verseny, hogy a negyedik helyre felért Hamilton befogja-e előtte haladó csapattársát, és megússzák-e baleset nélkül a találkozást. A köridők az angol reményeit igazolták, majd olyan ajándékot kapott a 44-es rajtszám birtokosa a futam 44. körében, amilyet valószínűleg remélni sem mert: biztonsági autót kellett a pályára küldeni Nico Hülkenberg balesete miatt. A német pilóta autóján megadta magát az első terelőszárny, amelyen átgázolt a kormányozhatatlanná vált Force India. Hülkenberg a célegyenes végében csapódott a gumifalnak – autójával ellentétben sértetlenül megúszta a balesetet.

A biztonsági autó által semlegesített köröket a legtöbb csapat kihasználta a második kerékcserére. A két Ferrari és a két Mercedes is közepes gumikeveréken tért vissza a pályára, mivel a Hungaroringen gyorsabbnak bizonyult lágy abroncsokat már elhasználták. A Mercedes istállóból Hamiltont buzdították, hogy újra reális esélye van a győzelemre, mivel Räikkönen motorja gyengélkedik, Vettel kocsiján pedig nehezen érik el az elülső gumik a versenyhőmérsékletet. A Sky angol kommentátora ennél borúsabban látta a világbajnok esélyeit az idő közben ragyogó napsütésben zajló futamon: a biztonsági autó mögött ötödikként besorolt Daniel Ricciardo ugyanis lágy gumikkal vághatott neki a végjátszmának.

A repülő rajt látványosan igazolta a szakértőt: Hamilton nem a győzelemhez került közelebb, hanem a teljes fiaskóhoz. Ricciardo ugyanis azonnal támadásba lendült, amit Hamilton szabálytalanul próbált megakadályozni. Az ütközésben a világbajnok autója megsérült, előbb egy új orrkúpért jöhetett be a bokszutcába, majd az akció miatti büntetése miatt tehetett újabb látogatást a szerelők előtt. Ekkor úgy tűnt, Rosberg végül beválthatja harcias ígéretét. Räikkönen technikai hiba miatt kiesett a versenyből, így a német már honfitársát, Vettelt támadhatta.

Hegedüs Gábor

Az őrült vasárnapi futamra jellemző, hogy az újabb fordulat sem bizonyult az utolsónak. Rosberg ugyanis másodszor is gyengének bizonyult a Ferrarival szemben, így megérkezett mögé Ricciardo, aki „egy életem, egy halálom" felkiáltással megpróbálta megelőzni a Mercedest a célegyenes végében. Mint Hamiltonnal, most Rosberggel is találkozott az ausztrál autója, de ezúttal mindketten szitkozódhattak a találkozás miatt. Rosberg defektet kapott, és szinte egy teljes kört csúszkált végig három keréken, Ricciardo pedig egy új orrkúpért jelentkezhetett a bokszutcában. Így ugrott a második helyre az ausztrál Red Bull-os csapattársa, Danyil Kvjat. És bár az orosz még a végén kapott egy büntetést, amiért a pálya elhagyásából előnyt szerzett, a második helyét ezzel is megtartotta.

Végeredmény

1. Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)

3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

4. Max Verstappen (holland, Toro Rosso)

5. Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

7. Romain Grosjean (francia, Lotus)

8. Nico Rosberg (német, Mercedes)

9. Jenson Button (brit, McLaren)

10. Marcus Ericsson (svéd, Sauber).

Miközben a Hungaroringen szinte mindenki dörzsölte a szemét az egymást követő fordulatok miatt, Sebastian Vettel az első kör első kanyarától vezetve megnyerte a magyar nagydíjat. Akkor ezt a statisztikát is letudhatom – nyilatkozta később, hiszen a Hungaroringen kilencszer próbálkozott eddig, első győzelmére viszont múlt vasárnapig várhatott a négyszeres világbajnok. Mögötte a két Red Bull futott be, és a két pilóta legalább annyira csodálkozott helyezésén, mint Vettel. Kvjat saját elmondása szerint már katasztrofális rajtját követően a verseny feladásán gondolkodott, és most végre megértette, hogy a „soha se add fel" több üres motivációnál. A jutalma pályafutása első dobogós helyezése. A harmadik helyezett Ricciardo sem látszott csalódottnak – bár volt, aki annak vélte az ausztrált a sajtótájékoztatón mutatott produkciója alapján.

Szabó Bernadett / Reuters

A magyar nagydíj Jules Bianchi múlt keddi temetése után kicsit a gyászról is szólt. A futam előtt a pilóták a családdal egy kört képezve emlékeztek meg a tavalyi japán nagydíjon végzetes balesetet szenvedő, tíz napja elhunyt társukról. Később a dobogón is mindenki a franciának ajánlotta jó szereplését. Igazi tartalommal a gesztusokat és szavakat leginkább Ricciardo töltötte meg. Az ausztrál már az eredményhirdetésen is többször az ég felé fordult, majd a sajtótájékoztatón elmondta, hogy nehéz, de nyitott szívvel versenyzett Bianchira gondolva. Az ő példáját követve ment bele minden „brahiba", és ha ezzel reálisnak tűnő nyerési esélyeit el is játszotta, ezt ezen a napon így érezte méltónak.

A vb-pontverseny állása 10 futam után

1. Hamilton 202 pont

2. Rosberg 181

3. Vettel 160

4. Valtteri Bottas (finn, Williams) 77

5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 76

6. Felipe Massa (brazil, Williams)74.

Folytatás augusztus 23-án, Belgiumban

Vettelnek azonban nem volt teljes az öröme – mondta maga a világbajnok kaján mosollyal. Úgy hitte ugyanis, hogy a magyar nagydíj győztesének porcelán trófea jár, és nem valami fémkupa. Miután annyit várt arra, hogy itt nyerjen, nem érti, miért neki nem jár a míves porcelán. Ricciardo biztosította, személyes élményből tudja, hogy már tavaly sem volt törékeny a győztes trófeája.

Bár már két éve teljes Mercedes-fölény jellemzi a Forma–1-et, az ezüstnyilak 2014 után idén is leggyengébb szezonteljesítményüket a Hungaroringen érték el. Hamilton végül a hatodik, Rosberg csak a nyolcadik lett. Most nyári vakációra indulnak a csapatok. Lesz ideje a két Mercedes-pilótának, hogy kicsit tudatosítsák magukban: minden technikai előnyük ellenére más csapatok autóiban is komoly vetélytársak ülnek, és mindkettejüknek jobb, ha első sorban velük foglalkoznak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.