Mondják, hogy a játék sava-borsa a gól, ami így is van, de sem sót, sem borsot nem eszik önmagában az ember. Amikor Higuain nagyon kihagyja a helyzetét, azzal még nincs vége a jelenetnek, kell látni, hogy utána miként bokszol bosszúsan a levegőbe, nincs-e a mozdulatában végső lemondás, s milyen képet vágnak a társai; ezekről nem szabad lemaradni. Az ember nagyjából ezer meccs megnézése után orvosi, de még tökösnővéri papírok nélkül is meg tudja mondani pusztán a képernyőn át a gyepen fetrengő játékosról, hogy hajnalra a proszektúrán végzi-e, vagy már a következő pillanatokban tizenegy másodperc alatt futja a százat.
Valamikor, amikor még a kapus fölszedhette kézzel a hazaadást, s midőn még csak egyetlen labda volt, és célt tévesztett lövések után meg kellett várni, míg a tribünről visszaadják, akkor sem unatkozott senki. Könyvet lehetne írni arról, hogy melyik kapus miként intett a labdaszedőknek, hogy ide gyorsan a labdát, vagy épp ellenkezőleg, nyugi, öcsi, nem kell sietni.
Ma már mindent mutatnak a kamerák, a meccs minden másodperce esemény, ám ez nem a technika miatt van, hanem, mert a futball ilyen: nem lehet kiporciózni, hogy mi a fontos egy meccsben és mi nem, ebből kifolyólag minden összefoglaló hamis, miként az ide-oda kapcsolgató tévénéző is csak nézi, de nem látja, és főképp nem érzi át a játékot, nem tud elmélyülni benne.
Plusz a bemelegítés. Amit a tévé sohasem közvetít, helyette a szakértőket adják a stúdióból. Annak idején a Népstadion szoborparkjában ezrek figyelték a bemelegítő játékosokat, s próbáltak egy-egy szimpla törzskörzésből következtetni az aznapi formára, egy-egy labdavezetésből a csatár hangulatára, és csak ne nevessünk ezen. Én 1986 őszén pontosan meg tudtam mondani, hogy legalább még ötven évig nem lesz magyar futball, és ehhez csak a szünetben a pályán anorákban melegítő cserejátékosainkra kellett ránéznem: zsebre dugott kézzel cicáztak és emelgettek.
Az edzéseket nem is mondom. A világbajnokság előtti napokban még rendre jelentették a lapok, hogy a franciák meg az argentinok edzését tízezren nézték, a brazilokról nem is szólva. Aztán jöttek a meccsek, és elmaradtak ezek a hírek, nem tudni, van-e még érdeklődés a tréningek iránt, pedig edzésen nem mindennapi élményekhez jut a néző, hiszen egyébként mikor láthatná meccsen C. Ronaldót vagy Neymart felszabadultan dekázgatni vagy a félpályáról a felső kapufát célozgatni, az egymás közti játék parádéiról nem is szólva.
A FIFA helyében a kieső csapatokat nem is engedném haza, tessék maradni és nyilvános edzéseket tartani, Xavi, Iniesta, Rooney, Gerrard, Pirlo meg Drogba csapata ugyan kiesett, ám ők maguk nem fogytak el. Annakidején Athénban százezer néző nézte végig a Grosics, Puskás és Kocsis hármas szimpla edzését, én pedig ötezred magammal 1965-ben Pesten az MU-ét, George Besttel, Denis Law-val és Bobby Charltonnal; a mai napig beleborzongok.
Keserű hangom jogos. Itt van ez a péntek, nyomorult, emberpróbáló nap: szünnapot tartanak a vb-n. Sehol egy Messi-féle szabadrúgásgól, vagy legalább ahogy előtte a cipőfűzőjét köti.
