galéria megtekintése

Nagyon erotikus akar lenni a Forma-1, de egyelőre csak válságra futja

2 komment


Gergely Márton

Lewis Hamilton tökéletes budapesti hétvégéről álmodik. Ehhez már megnyerte a Hungaroring két pénteki szabadedzését; szombaton következik a Magyar Nagydíj időmérője. A szervezők bíznak benne, hogy az idén ismét több embert vonz a verseny. Bizalmuk azonban csak részben megalapozott: a Forma–1 nehéz időket él.

A Hungaroring alatti kempingben semmi sem nyomja el egy osztrák baráti társaság üvöltő német slágerzenéjét. A versenypályán tart a Magyar Nagydíj első szabadedzése, de a hibrid motorok zaja nem változtatja háttérmuzsikává a felfújható kerti medencében söröző társaság kedvenc számait. Inkább a zene az, ami zavarja az ötven méterrel odébb egy elektronikus sütőlapon a hazájukból hozott húst véresre sütő hollandokat. A jelek szerint a még javarészt üres kempingben nagyobb harcot váltana ki a kérdés, ki sörös és ki boros, mint hogy ki szorít Lewis Hamiltonnak és ki Nico Rosbergnek.

Hamilton papírforma szerint győzött
Hamilton papírforma szerint győzött
Földi Imre / Népszabadság

A kemping előtti büféseknek sincs sok dolguk, így nehezebben érthető, miért nem sikerült a számlázásra alaposabban odafigyelnie a vendéglátósok egyikének. Egyébként is: minek csalni, amikor a 900 forintért árult főtt kukoricán akkor is jelentős profitja lenne, ha francia alpesi ásványvízben főzi meg? Két NAV-ellenőr mindenesetre a papírmunkát végzi az egyik söröspadnál.

 

Amúgy a pályán kívül minden rendben.

Mintha az egész magyar rendőrség a versenyt biztosítaná,

de helyükön vannak a mentősök, az árusok, a büfések és egyéb szolgáltatók, egy sátor mellett felirat hirdet „very erotic" műsort az estére.

A Forma–1 is szívesen lenne nagyon erotikus, ám a versenysorozat – a nemzetközi sajtó értékelése szerint – hatvanöt éves történetének hatodik válságát éli meg. A probléma – a közkeletű vélekedés ellenére – nem feltétlenül abban rejlik, hogy a Mercedes második éve dominálja kénye-kedve szerint a vetélkedőt. Mivel titokban sem adtak ki csapatutasítást, Hamilton és Rosberg között sokkal izgalmasabb viadal zajlik, mint Michael Schumacher nyomasztó ferraris fölénye idején a második helyért. A gondok inkább pénzügyi természetűek. A tőkeerős csapatok mind több pénzt fektetnek a fejlesztésbe, és jelenlétüket a Forma–1-ben szponzoraik mind tökéletesebb kiszolgálására használják fel.

Ez a Hungaroring bokszutcája mögötti paddockban is jól látható. Az angol szót a mezőgazdaságból kölcsönözték, a jelentése „bekerített kifutó", ami találó kifejezés a csapatok építette városra, ahol külföldi rendezők megannyi ponton ellenőrzik, ki, meddig és hova juthat el. A célegyenessel párhuzamosan futó belső sétálóutca garázsok felőli oldalán parkolnak a csapatok felszereléseit tartalmazó kamionok. A korzó túloldalán állnak a mozgó paloták, amelyekben megvendégelik a sajtót és a szponzorok meghívottjait.­ A Red Bull Racing szakácsai például­ töltött paprikával próbálkoztak. Az étel olyan volt, mint az idén a bikák csapata: nem tartozott az élmezőnyhöz.

A paddock leképezi a széria belső igazságtalanságát.

A bejáratnál parkolnak a kis csapatok egyszerű kamionjai, és ahogyan az ember egyre beljebb kerül, úgy válnak mind fényűzőbbé a mozgó marketingközpontok. Végül az ember eljut Bernie ­Ecclestone nagyvonalúan lekerített palotájáig (a török szultán sem különülhetett el látványosabban a szigetvári erőd alatt). A nyolcvannégy éves „mindenható" irodájához csak a nagyon fontos embereket engedik, péntek délelőtt például Niki Lauda járt nála. Ecclestone ajtaja megnyílik még a vendéglátó ország kevésbé fontos politikusai előtt is, mint amilyen Seszták Miklós fejlesztési miniszter, aki pénteken a Hungaro­ring jövőjéért lobbizott a sorozat uránál, állami pénzeket ígérve a pálya korszerűsítésére. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a hírre reagálva azt üzente: a Hungaroring pályavezetése jó kiegészítése a többi gyors pályának, így változtatni csak a hőmérsékleten kellene.

Egyébként éppen a tárcavezető látogatása világított rá a Forma–1 válságának harmadik okára:

mind a helyszínen, mind a televízión keresztül sokat vesztett vonzerejéből a sorozat.

Seszták és kísérete a második szabadedzés alatt tárgyalt Eccles­tone-nal, vagyis akkor, amikor elvileg lett volna néznivaló. Két kamionnal arrébb Lauda is inkább a német RTL stábjával kávézott, mint hogy a pályát vagy a kivetítőt figyelte volna.

A hazai szervezők azonban bíznak abban, hogy az európai versenypályákat jellemző nézőszámcsökkenés Magyarországra nem lesz igaz. Péntek kora délutánig tíz százalékkal jobban álltak a jegyeladással, mint a kiábrándító számokat hozó tavalyi versenyhétvége azonos szakaszában. Végeredményt azonban csak vasárnap délután 3-kor hirdetnek a hagyományosan a helyszíni eladásokra építő Hungaroringen.

Vettel a pályán. A sorozat jobb, mint Schumacher nyomasztó ferraris fölénye idején, a gondok inkább pénzügyi természetűek
Vettel a pályán. A sorozat jobb, mint Schumacher nyomasztó ferraris fölénye idején, a gondok inkább pénzügyi természetűek
Hegedűs Gábor / Népszabadság

Régen legalább a motorok hangja nem engedte, hogy az ember másra figyeljen – mondják a paddockban. A válság kezelését az illetékesek ezen a ponton igyekeznek megragadni:

2016-tól újra hangosabban bőgnek majd a motorok.

A tervek között szerepel, hogy a következő évadtól a tesztpilótáknak sprintversenyeket rendeznek az időmérő szombati napján, és 2017-től teljesen új, agresszívebb versenyautó-generáció váltja le a mai járgányokat. Vannak, akik kételkednek a tervek sikerében. A Forma–1-ben a hat legnagyobb csapat alkudja ki a szabályváltozásokat, amelyeket a szakági szövetség már csak láttamoz. Mindennek középpontjában pedig a pénz áll: a széria évi másfél milliárd eurót termel, ebből 60 százalékot osztanak ki a csapatok között, a „maradékon" Ecclestone osztozik befektetőivel. Így azonban hiányzik a bátorság és a megfelelő távlat, hogy a Forma–1 kitörjön jelenlegi kríziséből.

Az F–1 legyen szappanopera! – kívánja David Coulthard. A volt pilóta és jelenlegi szakkommentátor követelése a következő: felejtsük el a píárszövegeket, vessünk véget a végtelen és értelmetlen stratégiai vitáknak, valamint a nyilvánosság előtt lemeccselt kicsinyes pozícióharcoknak, amelyek nagyítóval is alig látható technikai előnyöket hoznak.

Míg a két pénteki szabadedzést Hamilton, a Hungaroring rekordbajnoka a papírforma szerint megnyerte, Sergio Perez jóvoltából legalább valami dráma borzolta a kedélyeket. A Force India mexikói pilótája ráhajtott a kerékvetőre, amely eltörte autó­jának hátsó felfüggesztését. A versenyautó kisodródott, majd a levegőbe emelkedett, több fordulat után a feje tetején állt meg a kocsi.

A legelőkelőbb vendégeknek fenntartott Paddock Klubban, ahova tudósítónkat érthetetlen hiba miatt engedték csak fel, és ezért a felelőst valószínűleg azóta is keresik, senki sem kiáltott fel a baleset láttán.

Nem a pezsgő és a tonhallal tálalt vajhal tompította el a társaság érzékelőképességét: az autók már eléggé biztonságosak ahhoz, hogy a képek egy amerikai horrorfilm kockáira hasonlítsanak, ám a látvány bármilyen szörnyű, tudjuk, hogy a főszerepet játszó színésznek kutya baja sem esett a láncfűrészes támadásban.

Ahhoz képest, hogy a fél mezőny Jules Bianchi nizzai temetéséről érkezett Budapestre, láthatóan mindenki ki tudja zárni az autóversenyzést a mai napig kísérő veszélyeket.

A Forma–1-es pilóta a széria első halálos áldozata huszonegy éve. Bár a Mercedes autóin is láthatók voltak Bianchira emlékező feliratok, és a nyilatkozók is rendre kifejezték őszinte tiszteletüket, összességében mégis az volt az ember élménye a bokszutca mögötti területen, hogy az illetékesek nem igazán érzik a gyászt a sorozat megfelelő kísérőjének.

Hamiltonnak és Rosbergnek (képünkön) titokban sem adtak utasítást
Hamiltonnak és Rosbergnek (képünkön) titokban sem adtak utasítást
Földi Imre / Népszabadság

A pénteki szabadedzések befejeztével a versenyzők áthaladtak parkolójuk felé egy húszméteres folyosón, amelynek falát az eddigi 29. Magyar Nagydíj győztesének a fotója díszíti. A 2015-ös évszám már szerepel a molinón, de a portré leghamarabb vasárnap délután kerül majd oda. A pálya sajátossága, hogy a szombat délután két órakor kezdődő időmérőn szerzett első rajtkocka már fél siker a 24 órával később startoló Magyar Nagydíjon.

(A pénteki szabadedzésről készített galériát itt tekinthetik meg.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.