galéria megtekintése

Amit be kéne lőni

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 24. számában
jelent meg.


Papp Sándor Zsigmond
Népszabadság

Lucian Boia igazi sztár, a román sajtóban aligha van olyan történész, akinek a neve többször szerepelne, akinek a könyvei után ne törne ki indulatos polémia. Ám sztárságát nem holmi celebtrükökkel szerezte. Csupán azzal, hogy elkezdte lebontani az etnocentrikus román történetírás mítoszait, beidegződéseit, tévhiteit.

A kilencvenes években nagy port felvert Történelem és mítosz a román köztudatban című könyvét nemrég egy másik provokatív esszé követte – Miért más Románia? –, amely körül újra felgerjedt a szűnni nem akaró vita. (Elég e tekintetben a második román kiadás előszavát áttekinteni, ahol válaszol az őt ért kritikákra.) De foglalkozott a magyar jobboldal vesszőparipájával, a Nyugat hanyatlásával is, amely akár a másik esszé, a Koinónia kiadó jóvoltából magyarul is olvasható már.

Az első világháború újraértelmezése alcímet viselő könyve akkor válik igazán izgalmassá, főként magyar szemmel, amikor a román szerepvállalást, annak következményeit, és főként a trianoni szerződést elemzi. Abban, hogy a felelősség kérdését nem egyetlen országra (Németországra) tolja, a jelenlegi, a szolidaritás ideológiájával átjárt történelemszemlélethez csatlakozik, amelynek eredménye a francia–német közös történelemkönyv.

De vajon hozzájárul-e a szöveg ahhoz, hogy egy napon román–magyar történelemkönyv foglalkozzék a kényes kérdéssel? A válasz egyértelműen igen. Boia nem kíméli ugyanis a nemzeti eszmével átitatott mítoszgyárat. Egy egész fejezetben rombolja le azt a mitikus elemet, miszerint csaknem teljes volt az egyetértés abban, hogy Románia az antant oldalán lépjen hadba. Bemutatja a nem kevés román germanofil és a semlegességet pártolók érvrendszerét is, és arra jut, hogy szerencse kellett ahhoz, hogy végül az ország szempontjából eszményi véget érjen a világégés Nagy-Románia megteremtésével. Némi éllel veszi át Petre P. Carp konzervatív politikus véleményét: Romániának olyan szerencséje van, hogy már nincs is szüksége az ország sorsát intéző kompetens politikusokra.

 

De hozzányúl a román történetírás szent tehenéhez, a gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés egyhangú határozatához, amely kimondta Erdély egyesülését az Ókirálysággal. Kimondja, hogy a gyűlés nem helyettesíthette a népszavazást, hiszen „nemcsak a románoknak volt joguk arra, hogy Erdély jövőjéről döntsenek, hanem a tartomány valamennyi lakosának”.

Más kérdés, hogy vélhetőleg a népszavazás is hasonló, ám szorosabb eredménnyel zárult volna, ha az egyesülés szerepel a kérdőíven. Ám teszi hozzá, ha a népszavazás Erdély Románián belüli státuszát is érintette volna, akkor a legtöbb erdélyi nemzetiségtől függetlenül vélhetően az autonómiát választja. Meg is indokolja, hogy miért.

Lucian Boia nem kíméli a nemzeti eszmével átitatott, román mítoszgyárat
Lucian Boia nem kíméli a nemzeti eszmével átitatott, román mítoszgyárat
Youtube.com

Ugye nem kell magyarázni,miért szedte ízekre a román sajtó a könyvet?

Ám az esszé a magyar szélsőségeseknek is kijózanítható lehet, amikor azt taglalja, hogy nem lehet visszafordulni a nemzetállami modellhez vezető úton, legfeljebb meghaladni azt az Európai Unió révén. S bár a békeszerződés tele volt igazságtalanságokkal, mégis konszolidációhoz vezetett: a határokat mindmáig nem bolygatta meg senki és semmi. Boia érvelése most is higgadt, kristálytiszta, bátor, már csak azzal is, hogy nézeteit igyekszik minél tágabb perspektívába helyezni, s nem elfogadni a többszörösen megcsócsált, az aktuálpolitika fogságában vergődő közvélekedéseket. Ezért is akadnak követői Romániában, ahogy nálunk is egyre szaporodnak a higgadt, demitizált történelemírások.

Ha kérhetnék valamit az EU-s Mikulástól talán egy Romsics Ignác és Lucian Boia által írt közös könyv volna gimnazisták és egyetemisták számára. Olyan ziccer ez, amit jó lenne még a mi életünkben belőni.

I!

LUCIAN BOIA: VESZTESEK ÉS GYŐZTESEK

Cser, 110 oldal

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.