galéria megtekintése

Összecsapnak Mourinho csapatai

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 29. számában
jelent meg.


Hegyi Iván
Népszabadság

José Mourinho edző ma visszatér régi sikereinek színhelyére. Régi sikereinek színhelyéről. Mert mostanában bizony kevés diadalt arat a Chelsea-vel, olyannyira, hogy az „arisztokratikus kékek” a Premier Liga tizenötödik helyén vesztegelnek.

A helyzet rosszabb is lehetne. A Stamford Bridge mind unalmasabb társulatával szemben a Newcastle legutóbb már 2-0-ra vezetett – az első félidő teljesítményét José Mourinho, a mind kevésbé delejes Special One „mínusz egyesre” értékelte –, ám Ramires és Willian a hajrában megmentette a londoniakat az újabb szégyentől.

A Guardian című brit lap már az első BL-forduló után azt állapította meg fanyarul, hogy „legalább lélegzethez jutott a csapat a számára lehangolóan induló szezonban”. A Maccabi Tel-Aviv elleni 4-0 azonban nem szüntette meg a gondokat, így a Porto – amelyet 2004-ben Mourinho vezetett történetének második Bajnokok Ligája-diadalára – reménykedve várja a brit vetélytársat: hátha...

Mourinho hajtja a csapatot - mire lesz elég?
Mourinho hajtja a csapatot - mire lesz elég?
Reuters

 

Igaz, a házigazda együttes sem tündökölt a Moreirense ellen (2-2), de egyrészt azt a találkozót már a múlt pénteken letudta, másrészt veretlenül áll a tabella élén. Persze a portugál bajnokság nem konkurál a Premier Ligával, ám a BL csoportkörében huszadszor szereplő Porto tizenhat európai kupatalálkozón mindössze háromszor kapott ki otthon angol riválistól (2009 áprilisában, illetve novemberében egyaránt 1-0-ra a Manchester Unitedtől, majd a Chelsea-től, míg 2012-ben 2-1-re a Manchester Citytől). Ezzel együtt édes álom csupán néhány hajdani portói gála megismétlése (1974: Wolverhampton 4-1, 1977: Manchester United 4-0), de a Chelsea feltartóztatása azért sem képtelenség, mert a vendéglátók kapujában a 152. BL-meccsén szereplő, s ezzel örök rekordot döntő Iker Casillas áll. (Amúgy Julen Lopetegui, a Porto edzője is spanyol kapus volt, de csak egyetlenegy bajnoki meccset számlált a Real Madridban és ötöt a Barcelonában.)

A 163-szoros válogatott Casillas átigazolása abból a szempontból is különlegesség Portóban, hogy a portugál klub az előző tíz esztendőben a kiválasztásukkor még kevéssé befutott dél-amerikai futballistákat szerződtetett, hogy aztán a vételáruk többszöröséért értékesítse őket. Ezen a nyáron a 9,5 millió euróért megszerzett kolumbiai Jackson Martinezt (immár Atletico Madrid) 35 millióért, az ugyancsak 9,5 millióért vásárolt brazil Alex Sandrót (Juventus) 25 millióért, míg a másik brazil hátvédet, a Santostól 13 millióért elcsábított Danilót (Real Madrid) 31,5 millióért adta tovább. Korábban a szintén brazil Hulk 19 millióért jött és 50 millióért ment; a kolumbiai Falcao 5,5 millióért érkezett és 45 millióért távozott; honfitársa, James Rodriguez 7,3 millióért szegődött a kék-fehér klubhoz, és ugyancsak 45 millióért hagyta el azt. Hajdanán a portugállá változott brazil Pepe 2 millióért került a portugál csapathoz, majd 30 milliót fizetett érte a Real Madrid, a brazil Andersonért 5 milliót kapott a Portótól a Gremio, aztán 32 milliót a Manchester Unitedtől a Porto... Lehet itt még szemezgetni (Lisandro Lopez 2,3 millió – 24 millió, Guarin 1 – 11, Iturbe 4,25 – 15), a lényeg azonban az, hogy a gyakorlat hallatlanul jövedelmező, a Porto egy évtized alatt több mint 500 millió eurót keresett a sorozatos üzleteken.

Iker Casillas szokatlanul nagy igazolás volt
Iker Casillas szokatlanul nagy igazolás volt
Reuters

Portugál játékosa ma is alig van, közülük is a középpályás Danilo Pereira Bissau Guinea-i származású... Rajta kívül csupán André André lehet a kezdő tizenegyben – azért a duplázás, mert a kerethez tartozik André Silva is –, a többiek pedig külföldiek: Maxi Pereira uruguayi, Maicon Pereira brazil, Corona, Herrera és Layun mexikói, Martins Indi holland, Marcano spanyol, mint Casillas és Tello, Brahimi algériai, Aboubakar kameruni...

Igaz, a valószínűleg a Begović – Ivanović, Zouma, Cahill, Azpilicueta – Pedro, Matić, Fabregas, Oscar, Hazard – Remy tizeneggyel felvonuló Chelsea-ben hány angol labdarúgó szerepel?

BAJNOKOK LIGÁJA

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, MÁSODIK FORDULÓ

Kedd E csoport: Barcelona–Leverkusen (tv: M4, 20), BATE Boriszov–AS Roma. Az állás: 1. Leverkusen 3 pont, 2–3. Barcelona, AS Roma 1–1, 4. Boriszov 0.

F csoport: Bayern München–Dinamo Zágráb (Sport1, 20), Arsenal–Olimpiakosz (AMC, 20.30). Az állás: 1. Bayern 3 (3-0-ás gólkülönbség), 2. Dinamo 3 (2-1), 3. Arsenal 0 (1-2), 4. Olimpiakosz 0 (0-3).

G csoport: Porto–Chelsea (Sport2, 20.30), Maccabi Tel-Aviv–Dinamo Kijev.

Az állás: 1. Chelsea 3, 2–3. Dinamo Kijev, Porto 1–1, 4. Maccabi 0.

H csoport: Lyon–Valencia, Zenit Szentpétervár–Gent. Az állás: 1. Zenit 3, 2–3. Gent, Lyon 1–1, 4. Valencia 0.

Szerda A csoport: Sahtyor Donyeck–PSG, Malmö–Real Madrid (Sport1, 20). Az állás: 1. Real Madrid 3 (4-0), 2. PSG 3 (2-0), 3. Malmö 0 (0-2), 4. Donyeck 0 (0-4).

B csoport: Manchester United–Wolfsburg (M4, 20), CSZKA Moszkva–Eindhoven.

Az állás: 1. Eindhoven 3 (2-1), 2. Wolfsburg 3 (1-0), 3. Manchester United 0 (1-2), 4. CSZKA 0 (0-1).

C csoport: Asztana–Galatasaray, Atletico Madrid–Benfica. Az állás: 1–2. Atletico, Benfica 3–3 (2-0), 3–4. Asztana, Galatasaray 0–0 (0-2).

D csoport: Juventus–Sevilla (Sport2, 20.30), Mönchengladbach–Manchester City (AMC, 20.30). Az állás: 1. Sevilla 3 (3-0), 2. Juventus 3 (2-1), 3. Manchester City 0 (1-2), 4. Mönchengladbach 0 (0-3).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.