Ennek bejelentése sportszerűtlen volt. Pedig a szereplők ezúttal alighanem jó szándékúak voltak. A nyilvánosságot szolgálja, ha bemondják, mely vállalatok „taóznak”, ám a 285 millió összemosása a kétmilliárddal csak az „olajosok” marketingjét segíti. És azt a látszatot kelti, a cég majd 2,3 milliárdot fektet a sportágba. Ám újra tisztáznunk kell: ebből kétmilliárdot ön, kedves olvasó és honfitársai áldoztak a projektre. Merthogy a taorendszer közvetett állami támogatásból működik. A cégnek társasági adót kell fizetnie, a közvetlenül az államkasszába befizetett összeget csökkentheti, ha inkább látványsportra költ. Nem kérdés, hogy ez lényegében közpénz, hiszen a büdzsé veszteséget szenved, amikor a vállalat – élve a taokedvezménnyel – inkább a sport felé küldi millióit.
A jogalkotók is figyeltek erre, amikor kidolgozták a szabályozást: tiltott volt, hogy a cégek bármilyen marketingszolgáltatást kapjanak e tételért cserébe. Hiába adtak pénzt taóra, nem reklámozhattak a csapatnál, hiszen nem a sajátjukból áldoztak. Ha a cég a marketingbüdzséjéből fizet, azt üzleti alapú szponzorációnak tekintjük. Ezt ölte meg a tao. Mert a cégvezetők többsége rájött, az adózásban pénzügyi előnyt is garantáló taóval szintén tud pénzt juttatni a sportra. Jobban megtérül a közösségnek szánt pénzt erre fordítani, mint a sajátot. Könnyen megoldották azt is, hogy a hirdetések se maradjanak el: kötöttek egy kis extra támogatási szerződést, és kész.
Ezzel átláthatatlanná vált a magyar sportfinanszírozási rendszer. Nem szólva a „rendszerkárokról”. A sport úton van a piac felé úgy, hogy közben kapaszkodik az államba. Ezek a követhetetlen viszonyok kódolnak feloldhatatlan konfliktusokat. Ezt sikerült súlyosbítani, amikor az alakuló szponzorációs piacot visszaküldték a szürke zónába. Fehérítés helyett feketítés következett.
Ehhez hozzájárul, hogy a taós cégek nevét nem kell nyilvánosságra hozniuk a támogatottaknak. A korrupciós kockázatok az egekbe szöktek. Hiszen Felcsút és Kisvárda nem feltétlenül azért jut hozzá milliárdokhoz, mert hagyományai, teljesítménye, koncepciója kiemeli a mezőnyből. Tán inkább elősegíti a kasszírozást, hogy Orbán Viktor és Seszták Miklós otthonáról beszélünk. Akkor viszont nyilvánvaló, hogy az ideküldött forintok lobbicélokat szolgálnak, így nem lennénk meglepve, ha az itt feltűnő, de titkos „adományozók” egy része közbeszerzések környékén is megjelenne.
A hatalmas és súlyosbodó kárt növelte az MLSZ rendezvénye. Még akkor is, ha a szövetség és a cég jóakaratát jelezheti, hogy nyilvánosságra hozta a megállapodást, nem titkolózott. Azért okozott ez bajt, mert a rendszer többi szereplője az átláthatatlanságban érdekelt, ekként nem alakult ki kultúrája, szabályozása az ilyen információk közlésének.
Merthogy ezt úgy kellene csinálni: minden cégnek és szövetségnek nyilvánossá kellene tennie honlapján, hogy a taoprogram keretében mi történt a partnerek között, ki, mire, mennyit utalt. Ám azt szigorúan tiltani kellene, hogy a taóról nyilvános eseményen számoljanak be, mert akkor a cég magán-, marketingérdekeit szolgálja a projekt, miközben az közvetett állami támogatás.
Azaz ez az ügy is szépen mutatja: ahol a rendszer alkotói, a hatalom birtokosai nem érdekeltek az igazságban és a nyilvánosságban, ott a jó szándékú szereplők is elbuknak: nem rájuk szabták a szisztémát.
Így lesz sportállamforma a mocsárba ojtott szcientológiai egyház.
