galéria megtekintése

Papírnő

3 komment


Doros Judit

Gyuri egy évvel ezelőtt költözött fel a hegyre, amiből kitűnik, hogy már a második telet tapossa a világ végén, távol mindenkitől, de leginkább az emberektől. Kalyibája máshol még fáskamrának is túl kicsi lenne, ám neki elég.

Idejét szigorú rend szerint éli. A nyugdíjat ide nem hozza fel a postás, nem is tudná, ha egy kis eső esik, Gyuri se jön le napokig a hegyről, az agyagos földön egészen a völgyig szánkázna lefelé, ha elindulna. Ilyenkor csak megbújik a hat négyzetméter egyik sarkában, s órákig böngészi a reklámújságokat, amiket a tüzelő mellé halmozott fel még ősszel.

Motorfűrészes, bikinis nő van a halom tetején, s mindig akkurátusan vigyáz, hogy még csak véletlenül se tüzelje el őt. Az újságok aljára nem teheti, akkor nem látná nap mint nap. Így amikor felkel, előbb mindig a nőnek köszön, s elmeséli, mit álmodott aznap éjjel. Aztán fellobbantja a kályhában pislákoló parazsat, és felteszi a kopott bádogedényben főni a vizet. Három az egyben kávét iszik, ez az egyetlen luxus az életében, másképp beérné a tablettás cikóriával. Csak miután az utolsó kortyot is lenyelte, akkor néz ki az ajtón, hogy vajon aznap esik vagy fúj, gombászni menjen vagy inkább otthon maradjon. Ezt a dilemmát is hangosan beszéli meg asszonyával, aki sosem beszél vissza, s arcán mindig ugyanaz a derűs, jóváhagyó, biztató mosoly, ami láttatni engedi tökéletes, fehér fogsorát.

 

Így élnek már régóta, s eddig csak egyszer került végveszélybe a kapcsolatuk, amikor Gyuri nem kávéból ivott kicsit többet a kelleténél, hanem pálinkából. Már a kis kályha ajtajáig lendült a keze az összegyűrt papírokkal, amikor meglátta a mély dekoltázst, amit száz vagy ezer női kebel közül is azonnal felismerne. Mintha rácsapott volna valaki a kezére, úgy roskadt vissza karja a kályha mellől, percekig simítgatta egyenesre a papírlapot, s gondolatban többször is bocsánatot kért a nőtől, akinek motorfűrésze van, s akit ő emiatt szinte lelki társának érez.

Favágó volt, mielőtt kalyibalakó lett.

Szerette az erdőt, bizonyos volt benne, hogy a fák beszélnek hozzá, s azt is szentül hitte, hogy a fák sokkal bölcsebbeket mondanak, mint társai, akik mellette csapkodták a gallyakat. Úgy képzelte, hogy a tölgyfa már-már költői lény, kinek szava Vergiliustól Lord Byronig ér, a bükk viszont inkább Goethe vagy Schiller stílusában idéz, ha kedve támad üzenni az alatta hajlongó embernek. A nyírfára könnyű lett volna ráhúzni, hogy orosz lélek, de mert Gyuri sosem volt a könnyű megoldások embere, inkább norvégnak vagy svédnek hitte, és úgy gondolta, a nyírek szövevényes emberi viszonyok boldogtalan véggel záruló mesefolyamát duruzsolják azokba a fülekbe, amelyek ezen történetek befogadására készen állnak. Könyveket sosem olvasott. A reklámújságok közé keveredett egyszer egy könyvajánló magazin, az ottani fülszövegeket böngészve jegyezte meg a furcsa neveket, a pár mondatban összefoglalt rezüméket. S lefekvés előtt, a gyertyafénynél mindig ezekből olvasott fel egyet-egyet a gyújtóspapírok tetejéről rámosolygó asszonyának, mielőtt jó éjszakát kívánt volna neki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.