Menekülés az egyetlen győzelembe

Egyrészt „a futball őshazája”. Másrészt csak egyszeres világbajnok, s az 1966-ban hazai pályán megnyert döntőn kívül egyetlen más vb-n nem volt finalista, és Eb-döntőt sem vívott.

Ez meghatározza a fél évszázados All Star Team összeállítását: a kapus mindjárt az a Gordon Banks, aki ott járt a 66-os úton. (Az 1970-es vb-n pedig minden idők leghihetetlenebb mozdulatainak egyikét mutatta be Pelé király védhetetlennek tetsző fejesének hárításával.) Sir Bobby Charlton említette a 108-szoros válogatott csapatkapitány – és a Menekülés a győzelembe című filmben is főszerepet játszó – Sir Bobby Moore szobrának avatásakor az új Wembley stadionnál: „Nézzetek fel rá, nélküle nem hódítottuk volna el a Rimet Kupát.” Ezt el lehetne mondani Banksről meg persze magáról az aranylabdás Bobby Charltonról is.

David Beckham mint kapitány Reuters

S az NSZK elleni hosszabbításos döntőben hivatalosan három – de legalább két – gólt szerző Geoff Hurstöt ki ne felejtsük... (A tripla úgy sikerült, hogy Hurst lövése 2-2-nél a felső lécről lepattant, és Tofik Bahramov szovjet partjelző beintésére Gottfried Dienst svájci játékvezető gólt ítélt, noha azóta sem bizonyosodott be: a labda benn volt. Halála előtt Bahramovot megkérdezték, tényleg a kapuvonalon belül érte-e földet a gömb. Azt felelte: nem tudja. Akkor miért jelzett? – faggatták. A válasz így szólt: „Sztálingrádért.”) S ott van még a másik Charlton, Jack, közkeletű becenevén: a Zsiráf, aki 629 bajnoki meccset „nyomott le” a Leedsben, s aki – az előbb említettekkel együtt – nemcsak a világbajnoki trófea elhódításában, hanem az 1968-as Eb-bronzérem elnyerésében is részt vállalt. (Noha a négyes döntőben nem lépett pázsitra.)

A szupersztár tizenegy egyik fele tehát a hatvanas évek pályáiról érkezett.

Hozzájuk csatlakozott a Liverpool fénykorában – a hetvenes–nyolcvanas esztendőkben – nyolcszoros bajnok és főként négyszeres BEK-győztes Phil Neal; a marketingfutball talán legelső fejedelme, a rúgótechnikáját tekintve is különleges David Beckham; a szintén liverpooli legenda, egyben az angol pályák valaha volt legnagyobb gondolkodóinak egyike, Steven Gerrard; a változatosság kedvéért eredetileg ugyancsak liverpooli, a hetvenes évek végén kétszeres aranylabdás Kevin Keegan; továbbá az a center, aki szerint a futball, ugye, „egyszerű játék, egyszerre huszonketten játsszák, és mindig a németek nyernek”. A múlt évig ezt kezdtük elfelejteni, de aztán az, ami Brazíliában a vb-n történt, talán mindennél ékesebben bizonyította Gary Lineker igazságát. Ám a középcsatár nem ezért került be a legek csapatába, hanem azért, mert a Barcelonában is játszott (kitűnően), vb-gólkirály és – Moore-hoz hasonlóan – az Aranylabda-szavazás második helyezettje is volt.

Steven Gerrard Wolfgang Rattay / Reuters

Ez eddig tíz játékos. A tizenegyedik nyilvánvalóan nem Peter Shilton kapus, még csak nem is John Terry, Paul Gascoigne vagy Wayne Rooney lesz. A legnagyobb fejtörést a balbekk kiléte okozta, és a választás nem a 107-szeres válogatott Ashley Cole-ra, hanem a hatodik hatvanhatosra (hatvannyolcasra), a „63-szoros” Ray Wilsonra esett. Meglehet, azért is, mert ő már (Moore-ral és Bobby Charltonnal együtt) az 1962-es világbajnokságon is játszott. Tudják, mi volt azon a vb-n a magyar–angol csoportmeccs végeredménye? A 6-3 osztva hárommal: 2-1 ide...