galéria megtekintése

Unalomig kínozzák a dohányosokat

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 10. számában
jelent meg.


Pócs Balázs
Népszabadság

Úttörő szerepet vállalt Írország, amely az Európai Unióban elsőként – az egész világon pedig másodikként – bevezeti a cigaretták egységes csomagolását. S mivel ez sok fiatalt eltántoríthat a cigizéstől, a dohánygyártók máris dühöngenek, sőt jogi támadást indítanak.

Tekintélyes pénzösszegeket költ a dohányipar a cigaretták csomagolásának megtervezésére. Nem véletlenül. Miután a dohányreklámokat Európa-szerte betiltották, az egyetlen felület, ahol a vásárlókkal kommunikálni lehet, a cigisdoboz. Ennek alakja és színe, a rajta lévő logó és felirat mind ugyanazt a célt szolgálja: elcsábítani a vevőket, elsősorban a fiatalokat. Mert a gyártók azzal is tisztában vannak, hogy ha sikerül fiatalon „elkapni” valakit, jó eséllyel egész életében dohányos marad.

Egyforma cigarettásdobozok, egyelőre csak Ausztráliában
Egyforma cigarettásdobozok, egyelőre csak Ausztráliában
Stringer / Reuters

Az sem véletlen tehát, hogy a dohányzás elleni küzdelemről szóló EU-jogszabályból az iparági lobbisták kidobatták a számukra legfélelmetesebb részt: az egységes csomagolás bevezetését. Ez olyan bátor lépés, hogy eddig az egész földkerekségen csak Ausztrália merte megtenni. S most az Európai Unióban Írország az a tagállam, amely példát mutat a többieknek: a dublini parlamentben valamennyi párt egyetértésével elfogadták az egyforma dobozokat bevezető törvényt.

 

Első hallásra talán nem tűnik olyan forradalminak a változás, pedig az. Képzeljünk el egy trafikot, ahol ott sorakoznak egymás mellett a teljesen ugyanolyan dobozok: a törvény előírja, hogy egyforma legyen a színük, az alakjuk, sőt még az is, ahogy kinyitni lehet őket. S míg a szöveges és a képi figyelmeztetés szinte a teljes csomagolást beborítja, a márka nevét mindig ugyanolyan – nem túl nagy – betűmérettel és betűtípussal lehet csak feltüntetni.

Valójában a megtévesztés lehetőségét veszik el így a gyártóktól. Felmérések szerint sokan azt hiszik, hogy a világosabb színű dobozokban kisebb nikotin- és kátránytartalmú dohányrudak bújnak meg,

a lányok pedig hajlamosak azt gondolni, hogy a vékonyabb, „elegáns” cigaretták kevésbé károsak az egészségre.

Írországi kutatásokból az is kiderül, hogy a fiatalokat nagyban befolyásolja a cigisdobozok vonzó, „divatos” külseje, és úgy érzik, hogy a csomagolás sugallta tulajdonságok – humor, csillogás, luxus, férfiasság, nőiesség – rájuk is átszállnak.

– Történelmi törvénykezést hoztunk létre, amely valódi jelentőséggel bír a közegészségügyben – közölte James Reilly ír gyermekügyi miniszter, aki tavaly még az egészségügyi tárca vezetőjeként terjesztette be a javaslatot a parlamentben. Igaz, az új szabályozásnak ugyanannyi köze van a gyermekekhez, mint az egészséghez. Ha a köztársasági elnök is jóváhagyja a törvényt, életbe lép ugyan, de a gyártók és a kereskedők 2017 májusáig haladékot kapnak: legkésőbb addigra kell kivonniuk a forgalomból minden régi, „különcködő” dobozt.

Angliában a volán mögött is korlátoznak

Október elsejétől törvény tiltja Angliában az autósoknak, hogy rágyújtsanak a volán mögött, ha gyermek is ül a járműben. A nemrég elfogadott jogszabály célja, hogy megóvja a 18 éven aluliakat a passzív dohányzás ártalmaitól. Walesben már életbe léptettek hasonló korlátozást, és Skócia is fontolgatja a lépést.

A törvénysértésen kapott brit autósokat akár 50 fontra is büntethetik. A korlátozás nem vonatkozik azokra, akik egyedül utaznak vagy lehajtott tetejű autót vezetnek.

A British Lung Foundation jótékonysági szervezet adatai szerint hetente több mint 430 ezer gyermek van kitéve másodlagos dohányfüstnek az autókban. Közegészségügyi szakértők szerint a passzív dohányzás növelheti a gyermekeknél az asztma, az agyhártyagyulladás és a bölcsőhalál kockázatát. Mint Jane Ellison közegészségügyi miniszter fogalmazott, a fiatalok közül sokan kínosnak érzik vagy félnek megkérni a felnőtteket, hogy hagyják abba a dohányzást az autóban – a szabályozás éppen ezért fontos lépés a gyermekek megóvása felé. (MTI)

Más tagállamok – köztük Nagy-Britannia – is töprengenek az egységes csomagolás átvételén, de még elveheti a kedvüket a jogi hadjárat, amelyet dohányipari nagyvállalatok indítanak az írországi jogszabály ellen. A JTI (Japan Tobacco International, egyebek mellett a Benson & Hedges, a Camel, a Winston és a Silk Cut márkák tulajdonosa) előre figyelmeztetett, hogy bíróságon támadja meg a törvényt, amely szerinte sérti a szellemi tulajdonjogokat. Reilly miniszter azzal vágott vissza, hogy neki a gyermekek egészségét, nem pedig a dohánycégek profitját kell megvédenie.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.