galéria megtekintése

M4 a vakvilágban

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 29. számában
jelent meg.


Hegyi Iván
Népszabadság

Megint elmúlt a nyár a nélkül, hogy egyetlen magyar képviselő elkerülte volna a kiselejtezést az európai kupák legalsó grádicsain. Az MTK, az FTC, a Debrecen és a két sorozatból is eltanácsolt Videoton egyetlen kiejtője sem vesztett mérkőzést. A mérleg: két döntetlen, nyolc vereség.

Immár vita sem lehet felőle, hogy napjaink állami magyar futballja maga a csőd. A befektetés – az ország lehetőségeihez képest – óriási, ám hiába csilingelnek a nyakló nélkül odavetett forintmilliárdok, sőt -tízmilliárdok, haszon az égvilágon semmi nincs. A mai magyar labdarúgás maximális mutatványa a helyben járás, a minden elvet és elképzelést nélkülöző támogatással együtt (vagy abból is következően).

Fehérvári lúzerek
Fehérvári lúzerek
Szabó Miklós / Népszabadság

A kontinens pályáin oly mostoha sorsú állami gondozottak közül a Ferencváros és a Videoton hazánkban idáig sosem látott költségvetéssel működik, a mostanában itthon központilag dédelgetett kaszinóvilág berkein belül ragyogóan elvan a Debrecen, és már épül az MTK csodapalotája is, ahogyan csillog és villog az FTC és a DVSC luxusstadionja. Ezeket a klubokat kivétel nélkül fideszes pártfunkcionáriusok vagy a kormánypárthoz közel álló emberek irányítják.

 

Ilyesmi még az operettszocializmus időszakában sem fordult elő, csakis a diktatúrában történt meg, azaz vagy fél évszázada nincs hasonlóra példa. Állami támogatás persze a rendszerváltás előtt is volt – sőt csak az volt –, ám irdatlan differencia, hogy a dekádokkal korábbi klubokkal egyszerűen egybevethetetlenek a jelenkoriak, sőt már az összehasonlítás is méltatlan az előbbiekkel szemben.

A mostani nehéz időkben azért öntik a pénzt – mindenféle követelmény vagy ellentételezés nélkül – a labdarúgás dohánnyal kitömött páriáiba, hogy a kontinentális labdarúgás legalsó grádicsain keleti csapatok selejtezzék ki őket röhögve. Az európai kupák kvalifikációs prológjának boldogtalan magyar szereplői közül az MTK-t a Vojvodina, az FTC-t a Zseljeznicsar, a Videotont a BATE Boriszov, majd a vigaszágon a Lech Poznan búcsúztatta (összességében két döntetlennel, valamint hat magyar vereséggel).

Egyedül a trondheimi Rosenborg volt nyugati vetélytárs, és klasszisokkal mutatkozott különbnek a duplán felülmúlt Debrecennél, még ha ezt Kondás Elemér hajdúsági tréner – meghökkentő tévényilatkozatának tanúsága szerint – nem is tudta felfogni. Hasonlóképpen festett a beugró edző, a fehérvári Pető Tamás, aki azzal a felejthetetlenül szakszerű mondattal kommentálta csapata poznani vereségét: „Nem volt három gól különbség a két csapat között.” Az eredményjelző táblán meg éppen az virított: Lech–Videoton 3-0. Hej, az a bornírt készülék...

Focika egymás közt

Mától a hetedik fordulóval folytatódik az NB I; immár lehet csak erre koncentrálni... A program szombaton: Honvéd–Felcsút, Vasas–MTK, Békéscsaba–Szombathely, Diósgyőr–Újpest (mind 18), FTC–Paks (20.30). Vasárnap: Videoton–Debrecen (19).

Valójában persze a masina szinte az egyetlen igazmondó a magyar labdarúgás környezetében. (Tisztelet a kivételnek.) Bár nem feltétlenül kell párhuzamot vonni a közeg és a futball színvonala között – ha ezt tennénk, akkor fel kellene vetni a kérdést: miként lehetett a magyar válogatott vb-ezüstérmes 1938-ban és 1954-ben, továbbá Eb-bronzérmes 1964-ben –, az ma mindenesetre sokat elárul arról, mennyire fedi egymást az általános és a labdarúgómorál, hogy két meccs között az M4 állami sportcsatornán a kabinet reklámja megy: „A magyar reformok működnek.”

Közben ilyenkor július, augusztus táján, vagyis a teljes nemzet közi kisemmizés pillanatában, amikor a klubok szereplése alapján készülő UEFA-rangsorban már Liechtenstein is megelőzi Magyarországot, előjönnek a műsopánkodók és ál-elemzők. Ezek két nyár között nem győznek áradozni a hazai labdarúgás nagyszerűségéről, majd az m4-es – értsd: a négy magyar kupaszereplőt egyaránt kámforrá változtató – kudarcok idején néhány hétig úgy tesznek, mintha megdöbbennének a sorozatos kipaterolásokon.

Aztán visszatérnek a rendes kerékvágásba, és újra ömlengenek, csak ömlengenek... Bródy János Ezek ugyanazok című számának néhány sora idézhető ide: „Kitüntetett szerephez jutnak megint a s...nyalók”; „erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók”; „jönnek a lelkes ostobák és a gyáván megalkuvók”; „hirdetik, hogy milyen nagy magyarok”. Ha a szöveg nem a hazai futballról szól, az csupán azért lehetséges, mert nem csak foci van a világon.

Keretes anyag

Bernd Storck, a magyar labdarúgóválogatott német szakvezetője kijelölte keretét a románok (Üllői út, szeptember 4.) és az északírek elleni Ebselejtezőre (Belfast, szeptember 7.).

Kapusok: Király (Szombathely), Bogdán (Liverpool), Dibusz (FTC).

Védők: Fiola (Felcsút), Botka (Honvéd), Lang, Juhász (mindkettő Videoton), Guzmics (Wisla Krakkó),Vanczák (Sion), Kádár (Lech Poznan), Leandro (FTC), Bosnjak (Szombathely). Középpályások: Elek (Csangcsun), Gera, Nagy (mindkettő FTC), Bódi (Debrecen), Tőzsér (Queen’s Park), Kalmár (Leipzig), Dzsudzsák (Bursaspor).

Csatárok: Lovrencsics (Lech Poznan), Stieber (Hamburg), Nikolics (Legia Varsó), Szalai (Hoffenheim), Priskin (Slovan Bratislava), Németh (Kansas City).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.