– Miklós Edit négy évvel ezelőtti hazánkba érkezése óta látványosan javulnak mind az ő, mind a többi magyar versenyző eredményei, igaz, a szakágainkban kevésbé jártasak számára nem olyan szembetűnő a fejlődés. Az elégedettségünket a sportkedvelők és olykor még a sportvezetők visszajelzései sem támasztják alá.
Az „alföldi” ország sísportja persze nem csak az élvonalból áll. Az elnök asszony úgy véli, a futás után a sízés az a szabadidőport, amelyet a legtöbb magyar űz. Hát a kerékpár? – érdeklődöm.
– A bringások sokan vannak – feleli –, de az övék közlekedési eszköz is, így a nyilvántartásaikban rendre megjelennek a Mari néni biciklivel ment a közértbe típusú rubrikák.
Ami az élsportot illeti: a legutóbbi szezonban valóban az Erdélyből áttelepült Miklósra fókuszált minden szempár. A huszonhat éves klasszis azok után, hogy a téli játékokon a hetedik helyet szerezte meg, egy héttel később Crans Montanában ötödik lett a VK-futamon, s ezzel minden idők legsikeresebb magyar alpesi sízőjévé avanzsált.
Most újabb „példaképgyanús” versenyzőt honosított a magyar szövetség. Dalibor Samsal maga kereste meg a budapesti vezérkart, tekintettel arra, hogy úgy érezte: Horvátországban kevés gondoskodást kap, minden figyelem Ivica Kostelicre irányul, pedig huszonnyolc évesen még ő is sütkérezne kicsit a fényben. A jelek szerint nálunk nem lesz árnyékban, bár megtudjuk: a magyar szövetség változatlanul a lesiklóspecialista Miklós menedzselését tekinti elsődlegesnek.
Az elnöknő szerint az utóbbi időben annak ellenére is sokat javultak a körülmények, hogy a sí nem került be a tizenhat kiemelten támogatott sportág közé. A sportirányítás úgynevezett felzárkóztatási keretéből emelt összegű juttatást kapnak a sízők, s ez a pénz – kiegészítve a támogatóktól befolyó forintokkal – elegendő arra, hogy a „krémet” utaztassák, versenyeztessék, az alpesi utánpótlást, valamint a többi olimpiai szakágat is mind jobb helyzetbe hozzák.
– Noha sok ötletünk, elképzelésünk van, a sportág egészének fejlődésével csak akkor kalkulálhatnánk, ha bekerülnénk a kiválasztott szakágak közé – magyarázza a sportvezető, aki elárulja azt is: megfelelő helyről ígéretet kaptak rá, hogy ez akár már jövőre megvalósulhat. Ha így lesz, akkor új helyzet teremtődik, bár hegyből és hóból úgy sem jut több a Kárpát-medencébe. Manapság azonban ez már nem akadály, hiszen Ausztria vagy Szlovákia a szomszédban van, csak a kasszához kell járulni itt is, ott is.
A lécen addig is maradnak az apró örömök: a Kaszó által „akadémiácskának” nevezett kezdeményezés; a most induló iskolai program; az, hogy a legutóbbi téli ifjúsági olimpián már akadt magyar síugró (pedig az északi ágazat mifelénk ma már kizárólag Kőszegen működik).
Ezzel együtt az elnöknő szerint az alpesiek viadalain már a közeli jövőben is szinte bármi megeshet. Pél dául a legkevésbé sem tartja kizártnak, hogy a következő havas-jeges olimpián, 2018-ban olyasmi történik a nők lesiklószámában, amitől leesik majd az állunk. Miklós Edit akár nyerhet is? – kérdezem bizonytalanul, mire az árulkodó válasz: – Akár.
Hogy a mostani évad mit hoz a VK-ban november 16-án rajtoló Samsal és a december 5-én startoló Miklós számára, az most még nem tudható. Ellenben az jó eséllyel megjósolható: az idény legnagyobb versenyein a férfiak mezőnyében az osztrák Marcel Hirscher, a nők között pedig a mindössze tizenkilenc éves amerikai Mikaela Shiffrin viszi majd el legtöbbször a pálmát. Ha a magyar színekben száguldozók néha-néha az ő közelükbe férkőznek, nagy baj már nem lehet.
