galéria megtekintése

Húszezer-húszan 20.20-kor – Stadionavató Debrecenben

Debrecen

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 30. számában
jelent meg.


Kácsor Zsolt
Népszabadság

Csütörtök este avatják a 12,5 milliárdos, állami finanszírozású stadiont. 

A második Orbán-kormány 2012 júliusában nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű állami beruházássá minősítette a debreceni Nagyerdei stadion rekonstrukcióját. Mivel a kivitelezés egyedi elbánást és miniszteriális szinten is meggyorsított államigazgatási eljárást élvezett, alig telt bele két év, az új stadiont holnap már avatják is. Mindez az adófizetőknek összesen mintegy 12,5 milliárd forintjába került, a beruházást ugyanis az ország központi költségvetéséből finanszírozták.

Építés után, átadás előtt
Építés után, átadás előtt
Konyhás István / Népszabadság

Lám csak, ilyen gyorsan és hatékonyan zajlik egy fejlesztés, ha a stadionépítő nem más, mint Debrecen polgármestere, Kósa Lajos, az ország legbefolyásosabb politikusainak egyike, akinek a posztja a kiemelt állami beruházáshoz méltó módon kellően egyedi, politikai pozíciója erős, barátai között pedig gyorsan intézkedő miniszterek is vannak. S nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Debrecenben e válságos években aligha épülhetett volna ötszintes luxusstadion tisztán állami pénzből, ha az ország miniszterelnöke, Orbán Viktor nem volna a futball megszállottja.

 

A terveket Bordás Péter mérnök és munkatársai készítették, a kivitelezési tender győztese pedig a debreceni Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. által alkotott „Hajrá, Debrecen!” konzorcium lett 11,455 milliárd forintos ajánlattal. E konzorcium nem csak azzal nyerte el a bírálók rokonszenvét, hogy pályázata a legalacsonyabb árat tartalmazta, hanem azzal is, hogy – az értékelés szerint – a Hajrá anyagában szerepelt a legkörültekintőbb munkaszervezési leírás, az úgynevezett „fenntarthatósági tanulmány”. Ez utóbbi azért volt fontos, mert a stadion telkét körülvevő terület Natura 2000-es környezetvédelmi minősítésű természetvédelmi terület.

Az építkezést a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. szervezte és bonyolította, amelynek három alapítója van: a többségi – 51 százalékos – tulajdonrész az államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-é, a társaságban 39 százalékkal tulajdonos a BMSK Zrt., és 10 százalékkal van benne Debrecen önkormányzata. A cég tulajdonosi képviselői: Márton Péter, az MNV Zrt. vezérigazgatója, Vígh László kormánybiztos a BMSK Zrt. részéről, valamint Kósa polgármester és Papp László alpolgármester Debrecenből. A cívis város nem marad ki az üzemeltetésből sem, a működtető cégben ugyanis 22-22 százalékban tulajdonos a debreceni önkormányzat és a Debreceni Egyetem, míg a többségi tulajdonrész birtokosa a Campus Eleven Iskolaszövetkezet.

Az egészen pontosan 20 020 nézőt befogadó aréna a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség besorolása alapján a IV. kategóriába került, s megfelel a majd csak 2015-ben életbe lépő UEFA-előírásoknak. A VIP-parkoló százötven férőhelyes, a médiaszektorban egyszerre százötven újságíró dolgozhat, s építettek ötven televíziós kommentátori helyet is. A létesítményben három játékvezetői és négy sportolói öltözőt alakítottak ki, így a 370 négyzetméteres öltözőblokk négycsapatos tornák megrendezésére is alkalmas lesz. A stadionban működik majd Debrecen legnagyobb – 1500 személyes – melegkonyhás rendezvényterme, a város csapata, a DVSC pedig ajándékboltot és múzeumot alakíthat ki a létesítményben.

A csütörtöki avatóünnepség előtt reggel 10 órától folyamatos programokkal várják az érdeklődőket. Maga a stadion este fél 7-kor tárja ki kapuit, a nyitógála pedig 20 óra 20 perckor kezdődik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.