galéria megtekintése

Egyesével viszik el a tüntetőket a Szabadság téren

45 komment

NOL

A VIII. kerületi jegyző birtokvédelmi határozata alapján a rendőrség eltávolította a német megszállási emlékmű ellen tüntetőket. Mécs Imre szerint a tiltakozók akár az emberi jogi bíróságig is elmennek.

A rendőrség kedd kora délután eltávolította a tiltakozókat a Szabadság téri megszállási emlékmű építési területéről. Miután az ügyben eljáró VIII. kerületi jegyző helyt adott a birtokvédelmi kérelemnek, a rendőrség ennek alapján lépett fel.

A helyszínen 40-50 rendőr volt, egyesével szólították fel a leendő emlékmű helyét körbekerítő kordonon belül tartózkodó 15-20 tüntetőt, hogy hagyják el a területet – jelentette a helyszínről tudósítónk. Aki erre nem hajlandó, kiviszik a kerítésen kívülre. Így tettek többek között Mécs Imrével is, aki ellen egyébként már korábban eljárást indítottak rongálás miatt. A tiltakozók közben demokráciát követelnek. Amikor Mécs Imrétől a rendőrök elkérték az igazolványait, egy fiatalember hangosan azt kiabálta, hagyják csak, mindenki pontosan tudja, hogy kicsoda ez az '56-ban halálra ítélt ember.

Tüntetők, még a kordonon belül
Tüntetők, még a kordonon belül
Teknős Miklós / Népszabadság

 

A helyszínen van Suchmann Tamás, egykori miniszter, aki szemmel láthatóan megtörten figyeli a rendőrsorfal mögül, ahogy a tiltakozókat kihozzák az építési területről. Munkatársunk érdeklődésére azt közölte: egyelőre nem tudok mit mondani, nem hiszem, el amit látok, borzalmas, ami történik. Nem gondoltam volna, hogy 70 év után újra zsidókat visznek el. Végül még annyit mondott munkatársunknak: szégyen az országnak, ami itt történik, ezt a lépést – utalt a tüntetők elvonszolására – egész Európa látni fogja.

Mindeközben a tüntetőket a Szabadság tér füves részére viszik, és kivétel nélkül mindegyiküket igazoltatják, majd a demonstrálók szabadon távozhatnak. Az egyik tüntető legalábbis azt mondta, hogy miután a rendőrök felírták az adatait és közölték, hogy szabálysértési eljárás indul ellene, közölték: nyugodtan elmehet.

Intézkedésre készen
Intézkedésre készen
Teknős Miklós / Népszabadság

Egy idősebb asszonyt olyannyira megviselt a meghurcoltatás, hogy szeméből patakzottak a könnyek, és keze-lába remegett. Hosszú percek múltán sem volt képes, hogy rendőri utasításra remegő kezével aláírja a jegyzőkönyvet.

Rimán Edinától, Józsefváros jegyzőjétől a helyszínen megtudtuk: a kivitelező cég kérésére már április 10-én meghozta azt a birtokvédelmi határozatot, amely lényegében azt mondja ki, hogy a területre illetéktelenek nem léphetnek. Hozzátette, erre a határozatra már két hete érvényben van a rendőrségi végrehajtás, így pedig a jegyző szerint az elmúlt két hétben már bármikor intézkedhettek volna rendőrök.

Mécs Imre rövid beszédet mondott, miután igazoltatták. Mindenekelőtt arról szólt, hogy állampolgári jogukkal élve fejezték ki tiltakozásukat és próbálták lassítani az emlékmű felállítását előkészítő munkálatokat. Ezzel "üzenni akartunk az ország miniszterelnökének, hogy ezt az őrültséget hagyja abba". Mécs Imre szerint egyébként több szempontból is erősen kifogásolható volt a rendőrség eljárása. Szerinte embertelen volt, hogy idős holokauszt-túlélő embereket rendőrök hurcoltak ki a területről, ráadásul szerinte nem is volt jogszerű a rendőri intézkedés. Mint mondta, emiatt legfelsőbb szintekig is hajlandók elmenni, végső esetben az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulnak. Mécs Imre szerint a rendőri akció érthetetlen volt, már csak azért is, mert ellenállásuk nemcsak békés, hanem méltányos is volt, mert gondosan ügyeltek arra, hogy semmiben ne essen kár.

Magyar Fruzsinát kikísérik
Magyar Fruzsinát kikísérik a rendőrök
Teknős Miklós / Népszabadság

A beszéd végén arra a kérdésre, hogy mit tesznek ez után, azt felelte, eltökéltek vagyunk. Mellette álló felesége, Magyar Fruzsina, akit szintén rendőrök hoztak ki az építkezés területéről, annyit mondott még: nem adjuk fel.

Megjelent a téren a 2006-os zavargások idején ismertté vált Gonda László is, és azt mondta, hogy akiknek nem tetszik az emlékmű, menjenek Izraelbe. Ez érthető indulatot váltott ki a tiltakozók körében, kis híján tettlegességig fajuló vita robbant ki. A vitában többen is nekiszegezték a kérdést, hogy tagadja-e a holokausztot. Erre először nem volt hajlandó igennel vagy nemmel felelni, hanem hosszas fejtegetésbe kezdett arról, hogy szerinte ki pusztította el az embereket. Végül a sokadik kérdésre azt mondta: nem volt holokauszt, jelentsenek föl. Többen rendőrért kiáltottak, hogy intézkedjenek holokauszttagadás miatt. Erre a rendőrök nem voltak hajlandók, de megkérték Gondát, hogy hagyja el a helyszínt.

A kormány eredetileg a német megszállás évfordulóján, március 19-én akarta avatni a szobrot, a határidőt végül május végére halasztotta. Bár Orbán Viktor miniszterelnök azt ígérte, hogy húsvétot követően párbeszédet folytat a vitás ügyekben, a Szabadság téren jóval előtte (a parlamenti választás után két nappal) beindult az építkezés. A hírre tiltakozók százai mentek a helyszínre, és elbontották a munkaterület köré vont kordont.

Mécs Imre és Magyar Fruzsina
Mécs Imre és Magyar Fruzsina
Teknős Miklós / Népszabadság

Így ment ez heteken át. A nap folyamán a munkások zavartalanul dolgoztak, esténként pedig a demonstrálók – néhány szónoklat elhangzása után – szétszerelték a kordont. Amit aztán a munkások másnap reggel ismét felhúztak.

A tiltakozás múlt hét pénteken átment polgári engedetlenségi mozgalomba. A kordonbontással kísért demonstrációkat a szervezők addig bejelentették a rendőrségen, akkor azonban a munkaterület elfoglalása bejelentés nélkül történt.

A rendőrség mostanáig nem lépett fel a tiltakozók ellen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.