Hazánk fiainak előző fellépése alkalmával még Bernd Storck szövetségi kapitány is csak kilencéves volt, és az észak-rajna–vesztfáliai Hernében leginkább azokat a németeket bámulta a képernyőn, akiket akkoriban még nyugatnémeteknek hívtak. Nyilván elérzékenyült, amikor Maier, Beckenbauer, Netzer, Gerd Müller meg a többi ideál elhódította a trófeát, és nem gondolta volna, hogy egyszer majd hasonló boldogságot szerez neki pusztán a kvalifikáció az Eb-re, pláne egy másik nemzet legjobbjainak kijutása esetén...
A találkozó 45. másodpercében viszont a bal oldali lécet áldotta minden magyarral együtt, mert – azután, hogy Guzmics „eladta” a labdát, és Kleinheislert agresszíven szerelték – Alaba huszonöt méteres lövését a kapufa mentette. Ennél hatásosabban csak góllal bizonyíthatták volna az osztrákok, hogy azonnal le akarják támadni a magyar csapatot, és a tizedik percben a Bayern Münchenben rendszerint szélső hátvédet, Ausztria válogatottjában viszont szervező középpályást játszó Alaba került megint helyzetbe, de fele akkora távolságról, mint korábban, Király kapus kezébe gurított.
A „szomszédok” híveinek tetszett a kezdés, negyedóra múltán viszont tüntetésbe fogott az osztrák tábor, mert Turpin francia játékvezető nem állította meg a játékot, miközben Junuzovic a földön feküdt, ráadásul a pázsiton heverő játékost – pech a négyzeten – fejen találta a labda.
Ekkor aztán olyan füttykoncert következett, amely korántsem mászott úgy a fülbe, mint a mérkőzést megelőzően felcsendülő Strauss-keringő dallama. Kedvezett viszont a szemnek a huszadik perc több magyar passza, amely azt a reményt ébresztette: talán oldódik az addigi elfogódottság... Erősítette a bizakodást Szalai sarkazásos átadása, mely után Gera húsz méterről Almer kapust megörvendeztette, a magyar csatárt viszont csalódással töltötte el, mivel az ék úgy gondolta, visszakapja a finoman megjátszott labdát, de már csak kilátástalanul reklamálhatott a „zsugáért”. Annál megoldhatóbb volt a lecke a harmincnegyedik percben, amikor Szalai középen felment, de hét méterről nem kapura, hanem keresztbe fejelt.
A túloldalon Janko jobban használta a kobakját: Dragovic ívelését Junuzovichoz továbbította, aki pattogós lövéssel fejezte be a szerb–osztrák akciót, Király pedig akkor hárított nagyszerű mozdulattal, amikor sokan már benn látták a bal sarokra tartó labdát. Majd a negyvenedik percben Arnautovic a félvonalnál remekül sarkazott, aztán a tizenhatoson belül látszólag gólpasszt adott, de az ötös másik oldalán érkező Harnik elesett egy fűszálban.
Talán még ennél is nagyobb helyzetet szalasztott el a negyvenharmadik percben Dzsudzsák. A csapatkapitányt Kleinheisler szöktette mind a tempóját, mind a precizitását illetően tökéletes átadással, ám törökországi emberünk tíz méterről, jobbal öt-hat méterrel mellé lőtt.
Ezzel együtt a 0-0 nem festett rosszul a szünetben a táblán ily hosszú „európai” távollét után...
A folytatásban Király a mezőnyjátékosokkal kiáltozott, hogy menjenek előrébb, mert előfordult, hogy az osztrákok leghátsó embere is a magyar térfélen posztolt. Guzmicsot ez annyira megzavarta, hogy luftot rúgott az ötös környékén, de a fatális közbe nem avatkozás még a közelben tartózkodó osztrákokat is meglepte. Almer ellenben egyáltalán nem ámuldozott Dzsudzsák lövése után, pedig a labda ígéretesen haladt a jobb felső sarok felé, míg az osztrák kapus kitűnő mozdulattal ki nem bokszolta azt.
A 63. percben viszont nem volt mentség: Szalai – ezúttal ő volt nagy Ádám – mellel tette le a labdát Kleinheislernek, a középpályás hasonló eleganciával passzolt vissza a csatárhoz, aki becsúszva elgurított Almer mellett (1-0). Az első magyar Eb-gól volt ez 1972. június 17., Kű Lajosnak a belgák hálójába küldött tizenegyese óta...
Nem sokkal később pedig Hinteregger hiába „egyenlített”, bombagólja előtt Dragovic beleszállt Kádárba, ezért a meccs bírája második sárga lapja miatt kiállította. Ettől kezdve valószínűvé vált, hogy az osztrákok „megőrzik” örökös Eb-nyeretlenségüket, míg a magyarok ötvenkét év elteltével győzelmet aratnak a kontinenstornán. Így is történt, sőt a 88. percben Priskin indításával Stieber kiugrott, és lazán átemelte a labdát a kifutó Almer mellett-fölött (2-0).
A magyar tábor azt skandálta az osztrákoknak: „Auf Wiedersehen”, miután a bordeaux-i fehér és vörös városában megszületett az amilyen megszolgált, olyan felfoghatatlan Kék Duna-diadal.
Mert ott volt ugyan Alaba, ám itt nem volt alibi...
Optimális a kifejezés: édes kettes.
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA
2-0 (0-0)
F csoport, Bordeaux, 42 115 néző.
Jv.: Turpin (francia).
Magyarország: Király – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Dzsudzsák, Nagy, Gera, Kleinheisler (Stieber, 79.), Németh (Pintér, 89.) – Szalai (Priskin, 69.).
Ausztria: Almer – Klein, Dragovic, Hinteregger, Fuchs – Harnik (Schöpf, 77.), Baumgartlinger, Alaba, Junuzovic (Sabitzer, 59.), Arnautovic – Janko (Okotie, 65.). Gól: Szalai (62.), Stieber (87.).
