galéria megtekintése

Dollárpapák

1 komment

Árvay Sándor

Az O2-napok jegyében indul az esztendő utolsó előtti ­teniszcunamija. Ma és holnap a prágai O2 Aréna ad otthont a Csehország–Oroszország női Federation Kupa-döntőnek, míg vasárnaptól egy héten át a hasonló nevű londoni rendezvénycsarnok fogadja a férfi ATP-világbajnokság klasszisait. S ha ők leteszik az ütőt, november végén Gentben a Belgium–Nagy-Britannia Davis Kupa-döntő zárja az évet.


Ami a csehországi víkendet illeti: az lenne a meglepetés, ha a négyszeres bajnok vendégcsapat el tudná venni a trófeát a címvédő csehektől, még akkor is, ha a világrangsor-negyedik Marija Sarapova és Jekatyerina Makarova (23.) szerepel a Petra Kvitova (6.), Lucie Safarova (9.), Katarina Pliskova (11.), Barbora Strycova (41.) összetételű kvartettel szemben.

Más a helyzet az angol fővárosban: az ottani versenyről nehéz megjósolni, milyen eredménnyel zárul az urak szuper nyolcasa. Egy nyertes meccset már a kezdés előtt elkönyvelhetünk: negyvenöt esztendőnyi „ábécézés" (A és B csoport), illetve színekkel jelölés után a szervezők végre nevet adtak a kvartetteknek. Az első vb-n, 1970-ben diadalmaskodó amerikai Stan Smith, illetve a hetvenes évek elején négy világbajnoki címet nyerő román Ilie Nastase „zászlaja" alatt vonulnak majd csatába korunk legjobb férfi teniszezői.

A vb-n már a csoportmeccseken izgalmas küzdelmek várhatók, s még a csoportmeccsek jövő pénteki zárórája előtti percekben is nyílt lehet az elődöntőbe jutás kérdése. Elvégre a Smith-négyesben a világelső, s a legutóbbi három vb-t megnyerő szerb Novak Djokovics, a hatszoros világbajnok svájci Roger Federer, az eseményen zsinórban hatodszor szereplő cseh Tomas Berdych, valamint a tavalyi bemutatkozás után ismét a legjobbak közé kerülő japán Kei Nisikori csatázik a továbbjutást jelentő két helyért. A Nastase csoportban a hazai környezetben diadalt remélő brit Andy Murray, a Davis Kupa-címvédő svájci Stan Wawrinka, a két vb-döntő után trófeára vágyó spanyol Rafael Nadal, továbbá honfitársa, a 2007-es döntős David Ferrer küzd a négy közé jutásért.

 

A presztízs és a pénz egyaránt ösztönözheti a résztvevőket: aki vereség nélkül abszolválja a jövő vasárnapig tartó sorozatot, az 1500 pontot és 2 millió 228 ezer dollárt könyvelhet el, de a karácsony előtti pénzhullásból még a tartalékként bevetésre váró francia Jo-Wilfried Tsonga is kap 95 ezer dollár készenléti „jóvátételt".

Djokovics már az O2 Aréna „kispadján
Djokovics már az O2 Aréna „kispadján"
Tony O'Brien / Reuters

Esélylatolgatásra nehéz vállalkozni, hiszen Ferrer (és talán Nisikori meg Berdych) kivételével mindenki trónra léphet, még a sérüléssorozata után igazából csak most regenerálódó Nadal, valamint a mindig váltakozó formát mutató Wawrinka is. A másik három teniszező pedig abszolút favorit. Kérdés, Murray mire össz­pontosít, mivel csak néhány napja marad a más talajon (salakon) rendezendő Davis Kupa-döntőre. Tavaly Federer „beáldozta" az ATP aranymeccsét, s beteget jelentve készült a franciák elleni DK-csatára.

Meglehet, maradnak tehát ketten: Djoko és Roger. Tavaly is ők kerültek a döntőbe. Ráadásul korábbi vb-szereplésükkel nem csupán a jelen­legi mezőny fölé magasodnak, hanem a csaknem fél évszázados örökrangsorban is a legjobbak között szerepelnek. Nastase 23 győzelemmel és három vereséggel vezeti a világbajnoki listát (0,885-ös átlag), mögötte a 48 nyertes és 11 vesztes meccset jegyző Federer a második (0,814).

A mostani szereplők közül csak Djokovics fért be a top ­10-be (23/9 – 0,718). Ami a vb-címeket illeti: a svájci áll az öröklista élén (6), mögötte a cseh Ivan Lendl és az amerikai Pete Sampras következik (5-5), s hozzájuk csatlakozhatna Djokovics, aki sikere esetén kilépne a Nastasével közös társbérletből ­(4-4). Federer viszont máris elért egy megosztott első helyet: ez a 14. vb-szereplése, 2002 óta állandó résztvevő az év végi tornán. (Az amerikai ­Andre Agassi büszkélkedhet még ugyanennyi megjelenéssel, a maiak közül pedig Nadal tízszer harcolt ki magának helyet e tornán.)

A szerb és a svájci óriás már a csoportküzdelmek során megmérkőzik egymással. Egymás elleni mérlegük most 21:21-re áll, az idén Indian Wells, Róma, Wimbledon és a US Open döntőjében Djokovics, míg Dubaj és Cincinnatti tornáján Federer nyert. A vb-n csütörtökön játszanak egymás ellen, ám nem lenne meglepetés, ha lenne még egy közös jelenésük. A döntőben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.