galéria megtekintése

Csillagos ég csillagok nélkül

4 komment


Hegyi Iván

Továbbra is meghökkentő összegekért szerződtetnek játékosokat Európában. Történik ez úgy, hogy a klasszisok száma korántsem növekszik, ellenkezőleg: csökken.

Az ESPN amerikai sportcsatorna szerint a Manchester United hajlandó átutalni azt az összeget, amelyet a Juventus igényel Paul Pogba átigazolásáért. A francia válogatott labdarúgó szerződtetéséért 120 millió eurót kért a torinói klub, azaz az üzlet megkötése esetén a középpályás lenne a földkerekség valaha volt legköltségesebb futballistája.

Paul Pogba
Paul Pogba
Kai Pfaffenbach / Reuters

Erre is csak azt lehet mondani: megőrült a világ...

 

Minden idők harmadik legdrágább futballistájává a napokban lépett elő az a Gonzalo Higuain, akiért a Juventus 90 milliót sem sajnált leszurkolni a Napolinak. A biznisz nem minősíthető másnak, mint pótcselekvésnek. Elvégre a csatár – megannyi argentin kortársával együtt – a nyeretlenség szimbóluma, s hazája válogatottjában alig szerzett gólt, amikor a felnőtt tornán huszonhárom esztendeje „elátkozott" halványkék mezes együttes legalább a döntőbe jutott. A ­2014-es világbajnokságon egyedül a belgák elleni negyeddöntőben (1-0) iratkozott fel, a 2015-ös Copa Americán a jamai­cai (1-0), majd a paraguayi együttesnek (6-1) pöttyintett egyet-egyet, s valósággal kiragyogott az idei (centenáriumi) Copán, amelyen ­Venezuela (4-1), majd az USA csapatával szemben (4-1) is duplázott. Kétségtelen, az olasz bajnokságban – amelyben a védők igazán nem utolsók – 36 gólt ért el legutóbb, ezzel együtt még felvetni sem érdemes, ­megszolgálja-e az árát, mert nincs olyan labdarúgó a világon, aki megérne 90 millió eurót. Higuain pedig még a nemzetközi All Star csapatban sem kapna helyet, sőt talán a keretbe se kerülne be...

Ahogyan Hulk sem, akiért 55,8 millió eurót szurkolt le a Sanghaj a szentpétervári Zenitnek. A brazil csatár 48 mérkőzésen 12 gólt ért el a válogatottban, de tétmeccsen egyetlenegyszer sem „köszönt be". Ő az a játékos, aki magára ölti a sárga mezt, és nyomban elfelejt mindent, amit addig tudott... (Alex Teixeirának nem voltak ilyen gondjai, mivel egyszer sem játszott a brazil válogatottban. Viszont a Jiangsu Suning februárban leperkált érte 50 millió eurót a ­Sahtyor Donyecknek.)

Gonzalo Higuain
Gonzalo Higuain
Ciro De Luca / Reuters

A következő öt drágaság sem mondható (hmm) korszakos labdarúgónak. Az albán-svájci Granit ­Xhaka mégis 45 millióért ment Mönchengladbachból Londonba az Arsenalhoz, az örmény Henrik Mkitarjan (Dortmund) átigazolására 42 milliót áldozott ugyancsak az Arsenal, a szenegáli Sadio Mané (Southampton) megszerzésére 41 milliót költött a Liverpool, a belga Michy Batshuayiéra (Marseille) 39 milliót a Chelsea, az elefántcsontparti Eric Bailly-ére (Villarreal) 38 milliót a Manchester United. Ezek a transzferek nem annyira a szerződtetett futballisták nagyszerűségét, mint inkább a Premier Liga szegényes gazdagságát bizonyítják, hiszen az angol első osztály extraklasszis játékosoknak a legnagyobb túlzással sem mondható labdarúgókra szórja számolatlanul a pénzt.

A Dortmundból a Bayern Münchenhez szegődő Mats Hummels 38 milliója talán rendben van, elvégre világbajnok német futballistáról beszélünk, és a Valenciától Barcelonába szerződő André Gomes, valamint a Benficától a Bayern Münchenhez igazoló Renato Sanches 35 millióját se vitassuk, mert mindkét portugál középpályás Európa-bajnok. (Bár ­Gomes jobban futballozott a Valenciá­ban, mint az Eb-n.) De leginkább ahhoz képest ne vágjunk fancsali arcot, hogy Higuain 90 millióba került... Az ellenben újabb kétségeket támaszt, hogy a Bayerntől Dortmundba visszatérő Mario Götzéhez 26 millióért, míg a Benfica finom lábú argentinjéhez, az Atletico Madrid csapatába csábított Nico Gaitanhoz 25 millióért hozzájutott régi-új klubja.

Tényleg a fene érti már, mi (ki) mennyit ér. Ám ezen az árfolyamon minden idők legjobbjai közül Beckenbauer, Roberto Carlos, Platini, Cruyff, a fenomén Ronaldo vagy Pelé ára nemhogy a csillagos ég közelében, de magasan a fölött volna...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.