galéria megtekintése

Hiába erőlködtek a jelentkezők, egymilliárd hiányzik a hűtőkasszából

8 komment


Marnitz István

Hiába jelentkeztek sok ezren a hűtőtámogatásra. A fejlesztési tárca milliárdos költségvetési segítségben bízva hagyta erőlködni a jelentkezőket.

Még úgy is, hogy az ország jó részén csak egy-egy órán át jelentkezhettek hűtőcsere-támogatásért a nyugdíjasok, nagycsaládosok és a többiek, a beérkezett igények háromszorosan, több mint egymilliárd forinttal meghaladják a félmilliárd forintos keretet - számítható ki az illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) adataiból. Eszerint a július 4-e és 28-a között, hét térségben lezajlott összesen 14 forduló során összesen 46 ezer jelentkezést fogadtak be az erre lehetőséget biztosító internetes felületen.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Számításaink szerint azoknak is töredéke jut pénzhez, akik az első, vagyis a nyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak szóló körben, a keret kimerülésére hivatkozó felfüggesztés előtt nyújtottak be szabályos jelentkezést. A többiek – akik számára nyitott volt a lehetőség – a számukra biztosított egyetlen (az első két, alföldi térségben kettő) órában feleslegesen kattintgattak: az ő „esélyükről" szóló közlemények pusztán politikai propagandafordulatoknak látszanak, ők ugyanis egyelőre egy fillérben se reménykedhetnek, hiszen a nyugdíjasok és nagycsaládosok igényeire sem elég a keret. De azok a nyugdíjasok és nagycsaládosok se tápláljanak talmi reményeket, akik nem a nyolc utáni percekben nyújtották be pályázatukat. Az adatok szerint ugyanis különböző térségenként a keret kétszeres-háromszoros kimerülését követően zárták le már a rászorulóknak szóló kiírásokat is. Így a rákövetkező nyitott körök indulói számára értelemszerűen már semmi se maradt. Az szintén kevéssé életszerű, hogy a kiírás első két, alföldi térségének rászorulói még úgymond 5, illetve 2 óra alatt merítették le a keretüket, a többiek viszont már egy óra alatt. Etikai kérdéseket is felvet, hogy a többiek számára az Alföldön még 2, a többi térségben pedig már csak egy órát biztosítottak. Sokkal inkább az a valószínű, hogy a kiíró, látva a hatalmas rohamot, szűkítette a későbbi térségek lakóinak lehetőségeit.

 

Az Otthon Melege Program nevű, az NFM fémjelezte energiahatékonysági, vissza nem térítendő támogatási program mostani körében az új hűtő vagy fagyasztó árának felét, energiatakarékossági fokozattól függően legfeljebb 25-45 ezer forintot lehetett az államtól igényelni. Az NFM legfrissebb tájékoztatása szerint a pályázók fele közepes energiahatékonyságú, A++-os gépet jelölt meg, amihez legfeljebb 35 ezer forint jár. Ez nagyjából egybecseng másfél héttel ezelőtti tájékoztatásukkal, miszerint az átlagigény 34 ezer 300 forint, ami alapján több mint másfélmilliárd forintos támogatási igény jön ki, a félmilliárdos kerettel szemben. Vagyis a már beérkezett igények kielégítésére is kéne még több mint egymilliárd.

Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy miként teremtik elő ezt az összeget, a tárca megismételte: ezen dolgoznak. A forrás kimerülése után beadott pályázatok a keret feltöltését követően juthatnak támogatáshoz - írják. A pályázatokat érkezési sorrendben dolgozzák fel, előnyben részesítve a nyugdíjasokat és a nagycsaládosokat. A szerencsések pályázatairól a benyújtást vagy az esetleges hiánypótlást követő 90 napon belül születik miniszteri döntés, amiről további 15 napon belül kapnak értesítést.

Hogy miért csak egy vagy néhány óra állt rendelkezésre? S miért engedték a jelentkezéseket jóval a keret kimerülése után is? A tárca rögzítette: az egy óra biztosítása korrekt, hisz mindenkinek volt ideje felkészülni. Mivel a kereten túli jelentkezők tartaléklistára kerülnek, elvileg bármeddig nyitva hagyhatták volna a lehetőséget, a később jelentkezőknek minimális esélyeket biztosítva. A keretösszeget meghaladó pályázatokat viszont pont addig fogadták be, amíg valós esély mutatkozott egy utólagos keretemelést követő kedvező döntésre. Ez ugyanakkor nem magyarázat a kerettúllépést illető, térségenként változó engedékenységre.

A tárca megerősítette: a következő pályázati forduló a családi házak komplex energetikai felújítására vonatkozó, augusztus 15-én induló kiírás. Ott is nagy érdeklődésre számítanak.

Bizonytalan számok

Tekintettel arra, hogy az NFM közleményeibe foglalt rászorulói jelentkezőszámok, illetve az esetileg közzétett összesítések lapunknak sehogy se jöttek össze, az NFM-től megkértük és megkaptuk a különböző körökben jelentkezők tényleges számát. Eszerint, mivel az esetek túlnyomó többségében jóval több nyugdíjas és nagycsaládos pályázatát fogadták be, mint ahányról az a rájuk vonatkozó körökben beszámoltak, a rászorulók nyilván jelentkezhettek a nyílt szakaszokban is. A Dél-Alföldön a rászorulti körről közzétett 7,5 ezres számadat - korábbi sejtéseinknek megfelelően - téves lehet, hisz itt végül jóval kevesebb, 5,4 ezer rászorulót vettek lajstromba. A nem rászorulók közül térségenként mindössze egy-két ezren kattintottak sikerrel. Közülük furamód nem Közép-Magyarországon, hanem a leghosszabb ideig nyitva tartott dél-alföldi térségben kattintottak legtöbben sikerrel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.