galéria megtekintése

Chelsea: angol beteg, ám a „speciális” Mourinho változatlanul jól van

0 komment

R. Hahn Veronika

Hatodszor kapott ki a Premier Ligában a Chelsea, ezúttal Jürgen Klopp új csapatától, a Liverpooltól hazai pályán 3-1-re. A várakozásokkal ellentétben a mind kevésbé „Special One” ­José Mou­rinho még a helyén maradhat, a brit sajtó szerint november végéig kapott haladékot.

Tíz perccel a szombat délután lejátszott Chelsea–Liverpool bajnoki meccs lefújása előtt hosszú sorok várakoztak a Stamford Bridge-hez legközelebbi metróállomás, a Fulham Broadway előtt. A sokat szenvedő londoni szurkolóknak már a „vörösök” 3-1-es győzelmét beállító gól előtt elegük lett. Akik kitartottak a lelátón, azok az újabb katasztrofális teljesítmény ellenére ­José Mou­rinho mellé álltak. A jól látható „The only way is José” (Az egyetlen út ­José) feliratú transzparens hűségük demonstrálása volt annak ellenére, hogy a „kékek” – tizenegy ­forduló alatt – hatodszor kaptak ki a Pre­mier Ligában.

A portugál edző a mérkőzés vége felé csüggedten és tehetetlenül álldogált a pálya szélén. Enerváltsága szöges ellentétben állt Jürgen Klopp dinamizmusával, amely a Mersey-partiak új trénerének a Lee Mason negyedik játékvezetővel folytatott szüntelen vitájában is megnyilvánult. A Liverpoolban messiásként fogadott korábbi dortmundi szakvezető ezúttal ünnepelhette Angliában az első bajnoki győzelmet. A korábbi „speciálisnak” nem eshetett jól, hogy a vendégsiker nyomán a 3100 liverpooli szurkoló azt skandálta neki: „Holnap ki leszel rúgva!”

Mourinho magánya
Reuters

 

Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa nem volt ott a meccsen, de a találkozó után néhány órával ­„breaking newsként” érkezett az okostelefonokra az információ: Mourinhót – a múlt heti brit sajtóértesülésekkel ellentétben – nem ­fenyegeti az azonnali menesztés veszélye.

Talán az újabb büntetésektől tartva a tréner ezúttal nem kerülte el az újságírókat. A találkozót közvetítő BT sportcsatornájának azonnali kérdései közül hétre kitérő választ adott, majd annyit jegyzett meg: a „szurkolók nem hülyék”, illetve „nem aggódik az állása miatt”. Később, a hivatalos sajtótájékoztatón, ha óvatosan is, félreérthetetlenné tette Mark Clattenburg játékvezetővel szembeni érzelmeit, amiért a sporttárs megengedte, hogy a duplázó Philippe Coutinho első, egyenlítő gólja 35 másodperccel az első félidőhöz hozzáadott két perc letelte után szülessen meg, illetve a szünet után nem adott pirossal felérő második sárga lapot Lucas Leivának Ramires felrúgásáért.

A portugál orákulum szokásos cinikus stílusában bátorította az újságírókat: „Intelligens emberekként közöljék nyomtatásban, hogy a játékosok és a klub vezetői nem kapják meg a nekik kijáró tiszteletet.” Az ostromlott tréner ugyancsak ironikusan megígérte: legközelebb szemüveggel ajándékozza meg a tudósítókat, hogy jobban lássák, mi történik a pályán...

Mourinho fellélegezhet, ha egyik elődjére, a BBC Radio 5 adón meginterjúvolt Avram Grantra hallgat, aki szerint „Abramovics általában elég időt ad menedzsereinek, nem avatkozik be napról napra a tréner munkájába, és még akkor is, ha nem mennek különösebben jól a dolgok, szereti a higgadtság látszatát kelteni”. A The Sunday Express hátsó címlapján is ez áll: „Mourinho kitart és folytatja a harcot”. A The Independent on Sunday úgy tudja, a végső határidő november vége, addig kell az edzőnek kikapaszkodnia a gödörből. Ez három bajnoki és két BL-mérkőzést jelent, ám nagy kérdés: az orosz főnök bizalma nem fogy-e el a november 29-i Tottenham elleni rangadó előtt?

A The Sunday Timesban megjelent vezércikkében Hugh McIlvenney emlékeztet a Mourinho pályafutását végigkísérő ellentmondásokra. Irracionális kirohanásait, vádaskodásait mindeddig feledtették bámulatos sikerei. Most azonban nem ez a helyzet, így „összeesküvés-elmélete, előítéletekre és üldözésre való utalásai” saját pozíciójának és a játékosok önbizalmának egyaránt ártanak. A szakmát és a drukkereket is mind jobban idegesíti Mourinho narcisztikus személyisége.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.