galéria megtekintése

Reflektorfényben

„Nem szabad, hogy az élet csak úgy elfolyjon" – mondja Nagy Edit ­klasszikusgitár-oktató Kuru Antalnak a tititában, Almási Tamás tavasszal bemutatott dokumentumfilmjében. A gitározást hallás után elsajátítani igyekvő tizennyolc éves fiú az edelényi cigánytelepről utazott Snétberger Ferenc felsőörsi Zenei Tehetségközpontjába, hogy ott gyorsan összetörjön, szembesülve a korlátaival, az őt lebénító hendikepjeivel, kirekesztetté válva abban a közegben, amely pedig a sajátja is lehetne.

Hörcher Gábor más tónusú, Európai Filmdíjra jelölt dokujában, a múlt héten mozikba került Drifterben a tizenhét esztendős, Ajka környéki sváb-magyar-roma Steinbach Richárd (Ricsi) a sertésólból tákolt garázsból tolja ki a harmincéves BMW-t, hogy a kipofozott járgánnyal majd elinduljon a helyi, falusi raliversenyen.

Mi köti össze kettejüket? A kitörési vágy, a (bár másféle) kudarcélmény, de legfőképp a korántsem cigányságspecifikus (mély)szegénység, és hogy egyikőjüket sem szocializálták a tanulásra. A tititá azért lesz karrier- helyett fejlődéstörténetté, mert intelligens, önkritikus (anti-)hőse elszántnak mutatkozik a változtatásra. Az édesanyjával élő, kameraérzékeny, látszólag flegma Ricsit eszelős megszállottság fűti, és a kés hegyén rongylábbal táncolva minden tettével az apai törődést, szeretetet igyekszik kiprovokálni; némely forgatási napokon kvázi sikerrel.

 

Újranéztem nemrég Schiffer Pál 1978-as klasszikusát, a Cséplő Gyurit. Merthogy bár a kor, a „rendszer" és a kitörésre irányuló kísérletek módja változott (lásd: a kereskedelmi televíziók „tehetségkutató" esztrádjai), a traumatikus társadalmi probléma állandó. A szeptemberben a ragyogó 2. ­Budapesti Nemzet­közi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) kategóriagyőztes, Európai Filmdíjra nominált román ­Toto és nővérei és a különdíjas francia Spartacus és Cassandra is ugyanazzal szembesít, amivel a hazai (szituációs) dokuk: a sodródó, cérnaszálon lógó (roma) fiatalok számára mi/ki jelenti a kapaszkodót, a mezsgyéről lehet-e álmot hajszolni, van-e (bivaly)erő, lehetőség a társadalmi mobilizációra, integrációra?

A Hétvége mellékletből ajánljuk

Rab László: Gyászmenet 

Veres Dóra: "Egy nő csak egy nő

Dési András: Forradalmár, nem cukorka 

Poór Csaba: Álmok a vízen 

Horvai Ferenc: Magyarok a Marson 

N. Kósa Judit: Tito a szamárkordén 

Rab László: Az öreg indián hazatér 

Bárkay Tamás: Radicsék pótkarácsonya 

Szilasi László: Asszony a fronton 

Schiffer Pálnak már a filmforgatás közben „kifejezett kínokat" okozott, hogy úgy érezte, be kell avatkoznia a „nem fikciós játékfilmje" szereplőjének életébe, és így a filmbe is, mert ha nem ezt teszi, az szerinte súlyos etikai konzekvenciákkal jár. (A politikai döntéshozóknak az efféle erkölcsi indíttatású, jóra törő „beavatkozás" kevesebb gyötrelemmel járna.)

A művészi produktumokra, alkotói pályákra fókuszálva elsikkad, hogy milyen (bal)sors, mekkora élni és küzdeni akarás, kiugró tálentum kell ahhoz, hogy egy-egy életből elmesélhető történet váljék. Más megvilágításban: hogy a dokufesztiválokon az esztétikai minőségek mellett emberi életek(et) is versenyez(tet)nek, és gyakran az „extrémebb" győz. Az időtlen schifferi dilemma egyik mögöttese éppen ezért az, hogy nem folyhat el az élet „csak úgy" akkor sem, miután kihunyt a reflektorfény. Sőt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.