galéria megtekintése

Nem lesz könnyű a visszatérés az élvonalba

4 komment


Fekete Gy. Attila

Már vizsgálja a rendőrség a drogbotrányban érintett két kajakozó ügyében keletkezett iratokat, de még nem nyomoz. Közben a szövetség menesztette a fegyelmi bizottság elnökét, aki a döntés után tudta csak meg, hogy vele egyetértésben állították fel.

Feljelentés-kiegészítést rendelt el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyében. A Magyar Antidopping Csoport a dunavarsányi edzőtáborban nemrégiben egy előre be nem jelentett vizsgálat során kokaint talált a két sportoló szervezetében. A legfeljebb kétszer tizenöt napig tartó feljelentés-kiegészítés keretében a rendőrség iratokat kérhet be, információkat gyűjthet, lényegében az ügy potenciális gyanúsítottjain kívül bárkivel beszélhet. Nem kérhet azonban a nyomozás elrendelése előtt vizelet-, vér- vagy hajmintát a sportolóktól egy újabb drogteszt elvégzéséhez.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke érdeklődésünkre elmondta: a két sportoló a MACS ellenőrzését követően aláírta a vizsgálat eredményéről készült jegyzőkönyvet. Egyikük sem tiltakozott az abban foglaltak ellen, ahogyan később sem, amikor személyes egyeztetést tartottak az ügyben. A versenyzők sajnálkozásukat fejezték ki a történtek miatt.

Magyarországon a kokain birtoklása, fogyasztása, előállítása és kereskedelme – mint minden más kábítószeré – bűncselekménynek minősül. A kokain a doppinglistán is szerepel, azaz

 
amennyiben a sportolókat egy verseny előtt vagy alatt vizsgálja a MACS, úgy doppingvétség miatt azonnal eljárás indult volna ellenük.

Mivel nem verseny előtt vizsgálták őket, nem lett automatikusan „ügy” a pozitív drog-dopping tesztből. Sőt egy ideig az illetékesek „szabálytalanságról” beszéltek és azon polemizáltak, kinek kellene feljelentést tenni a legdrágább és legkeményebb drogok egyikét fogyasztó sportolók ellen. Tűnődtek, terhel-e efféle kötelezettség bárkit is, és senki nem érezte magát illetékesnek.

Kezdetben Baráth is mentegette a kajakosokat. Azt mondta, az apparátustól kapott tájékoztatás alapján nem tűnt komolynak az ügy. Aztán kiderült, hogy annál súlyosabb az eset. Akkor már az elnök úgy nyilatkozott: amit a sportolók tettek, az bűncselekmény, és a versenyzőknek bűnhődniük kell a tettükért. Hozzátette azonban, hogy nem szabad „örökre leírni” a két fiatalt. „Köztünk éltek, valamennyire mi is felelősök vagyunk értük” – említette, és leszögezte: meg kell határozni a kajakosok számára a visszatérés feltételeit. Ha ők teljesítik a követelményeket, idővel akár újra az élvonalhoz csatlakozhatnak, de – véli Baráth – „addig sem engedhetjük el a kezüket”.

Dombvári is aggódhat
Dombvári is aggódhat
Oroszi Beáta / NS archív

A kiszivárgott hírek szerint Csipes és Dombvári azzal védekezne, hogy egy buliban a tudtuk nélkül tett valaki drogot az italukba. Nem rossz kibúvó. Még akkor sem, ha figyelembe vesszük: a kokain grammja 15-18 ezer forint között mozog. Nem szokták azt csak úgy idegenek italába szórni – ismerősökébe pláne nem –, ahogyan egyes helyeken teszik titokban a manapság már néhány száz forintért is beszerezhető dizájnerszereket a megerőszakolni, kifosztani kiszemelt lányok és fiúk italába.

Csakhogy azt már a rendőrségnek kell bebizonyítania, hogy mégsem a tudtuk és akaratuk ellenére került a kokain a sportolók szervezetébe.

Közben kiderült: menesztették a szövetség fegyelmi bizottságának elnökét, Lőrinczy Györgyöt, aki 25 évig irányította a testület munkáját. Ő a sajtóból értesült arról, hogy Csipes és Dombvári ellen fegyelmi indul. Nem sejthető, mikor tudta volna meg, hogy egy korábbi elnökségi ülésen már eldöntötték, menesztik.

Baráth elmondása szerint a vezérkar az apparátustól azt a tájékoztatást kapta, hogy a bizottság elöljárója egészségi okokból távozni kíván, s a menesztéséről szóló előterjesztést vele egyetértésben teszik meg. Az elnök is csak Lőrinczy nyilatkozatából döbbent rá, hogy nem egészen így történt, a menesztett elnök nem kérte felmentését. Baráth lapunknak azt mondta: amint hazatér külföldről, megpróbálja tisztázni, ki és miért tájékoztatta félre az elnökséget. Bár tudja, ebből megint balhé lesz. Ő azonban szeretne mielőbb újra a sportra, a sportolókra összpontosítani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.